„Amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” – olvassuk az Evangéliumban. (Lk 18,8)
Elgondolkoztat a kérdés. A hit hozzátartozik az életünkhöz. Ha nem tudunk megbízni senkiben, ha nem tudunk hinni másokban, véglegesen magunkra maradunk. A magány pedig maga a pokol.
Nem jó az embernek egyedül. A gyermek fél a sötétségben. A felnőtt fél a magánytól, az egyedüllét sötétségétől. Gyermekkorom csodálatos élményei közé tartoznak azok a nyári éjszakák, amikor késő este a csillagos ég alatt lefeküdtünk a fűre, és csak bámultunk… Néztük, néztük a csillagokat. Megsejtettünk valamit a világegyetem felfoghatatlan nagyságából.
Nyári éjszakák, a csillagos ég alatt (a szerző fotói)
A csillag valamiképpen hozzátartozik az életünkhöz, akárcsak a hit. A csillag nem egyenlő a csillogással. Ahogy közeledik a tél, úgy közeledünk a karácsonyhoz, a karácsonyi csillogáshoz, amelyből – legalábbis abban a világban, amelyben mi itt élünk –
kiveszőben van karácsony csillaga. Az a csillag, amely távolról vezette a bölcseket,
míg meg nem állt a hely fölött, ahol a Gyermek megszületett.
Gyermekkorom karácsonyi élményei közé tartozik egy persely. Nálunk, a templomban általában vízkeresztkor jelent meg a betlehemi figurák mellett. Egy néger fiú kezében tartott egy kis táblát. Egy szó volt ráírva: Köszönöm! S minél súlyosabb volt a pénzérme, amit beleejtettünk, annál jobban meghajtotta a fejét: Köszönöm. A missziók támogatására volt ez a persely.
Persely a missziók támogatására
Több évtizede már, hogy újra megjelenik előttem ez a persely, csak egy kicsit más formában. Mintha a jövő sejlene föl előttem. Valahol Afrikában, egy templomban, ahol néger hívők táncolnak és énekelnek, és ott áll a betlehemi jászol mellett egy persely, egy szőke, kék szemű kisfiú tart a kezében egy táblát.
Az európai missziók javára gyűjtenek… valahol Afrikában.
Hazám, keresztény Európa! – mondogatom magamban keserűen Szabó Lőrinc versét. Sorok bukkannak föl a versből:
„Hazám, keresztény Európa,
mi lesz, ha bukására döbben,
mi lesz, ha újra földre száll
a Megcsúfolt és Megfeszített.”
Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön… – olvassuk az Evangéliumban.
A csillag helyett a csillogás… A csillag elgondolkoztat, a csillogás elvakít.
Sírunk, siránkozunk, hogy milyen nehéz és nyomorúságos az életünk, mert nincs meg nekünk itt minden, ami másutt talán megvan… Ugyanakkor
az, amit birtokolunk, tökéletesen elég ahhoz, hogy bezárjon bennünket önmagunkba. Nem tudunk föltekinteni az égre.
Nyomorúságosan vergődünk viszonylagos gazdagságunkban. Mert igaz, hogy vannak országok, amelyek gazdagabbak, de az is igaz, hogy sokkal többen vannak, akik szegények, akik valódi nyomorban élnek.
A csillag elgondolkoztat, a csillogás elvakít
Mi a hit? Mondhatjuk azt, hogy a legtermészetesebb emberi magatartásforma. Nem képzelem be magamnak, hogy én volnék az életnek, a világnak, a teremtésnek az ura. A hit és a bizalom szorosan összetartozik. Aki az embert belehelyezte ebbe a világba, nem azért teremtette meg az embert, hogy halála után semmivé váljon.
„A hit a remélt dolgok biztosítéka, a nem látható dolgok bizonyítéka. Őseink ebből merítettek bizonyosságot. A hitből ismerjük meg, hogy a világot az Isten szava alkotta, vagyis a látható a láthatatlanból lett.” (Zsid 11,1–3)
Jézus, aki körül megváltozott a világ, hitet kívánt azoktól, akik őhozzá fordultak. A hit képes átalakítani, emberibbé, élhetőbbé tenni a földet.
Tudom nagyon jól, hogy a hit személyes döntés kérdése, akárcsak a vallási közösséghez való tartozás. Az a tény, hogy valaki be van-e jegyezve egy vallási közösség anyakönyvébe, még nem jelenti azt, hogy élő benne a hit. És az a tény, hogy valaki nem látogatja a templomot, semmiképpen sem jelentheti azt, hogy nem hívő.
A hit elsősorban személyes kapcsolat az Istennel. Életet formáló erő.
Ugyanakkor nem magánügy, mert ha valaki hívő, annak megváltozik az élete. A megváltozott életnek pedig közösségi hatása van. Mondhatjuk úgy is, hogy társadalmi tényező.
A hit személyes döntés
A statisztikák, a népszámlálások sosem képesek arra, hogy a teljes valóságot tükrözzék. De mindenképpen jelzésértékűek. Magyarországon 2002-ben a felmérések szerint (Hungarostudy) a népesség huszonöt százaléka tartotta magát nem hívőnek. 2021-ben ez az arány harminchét százalékra emelkedett.
Akik vallásukat rendszeresen gyakorolják, 2002-ben tizenhárom, 2021-ben csupán öt százalék.
Egyértelmű, hogy olyan világban élünk, amelyben az egyházak szerepe csökken. Ez a tény azonban azt is jelenti, hogy azoknak a felelőssége, akik magukat vallásosnak tartják, egyre nagyobb. Értékek vannak a birtokunkban. Olyan világban, amelyet a relativizmus, a hedonizmus és a konzumizmus fogalmaival jellemezhetünk, szükség van a hívő emberek értékrendjének hiteles képviseletére. Vannak értékek, amelyek nem a többség véleményétől függenek. Az élvezetek hajszolása nem vezet a boldogságra. A fogyasztás mindenek fölé helyezése a társadalmi egyenlőtlenségek növekedéséhez vezet.
Jézus üzenete mindenkihez szól. Menjetek az egész világra! – mondja tanítványainak. – Hirdessétek, hogy elközelgett az Isten országa. Az igazságosság, a béke és az öröm országa. (Róm 14,17)
Jézus ígérete, hogy „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18) nem Európának, nem Amerikának vagy valamelyik államnak vagy kontinensnek szól. Azokról beszél Jézus, akik őbenne hisznek és közösséget alkotnak.
Vajon amikor az Úr eljön, talál-e hitet a földön?
Jézus tanítványait nem akarja kivenni ebből a világból. Itt van feladatunk,
itt kell ízt adni a világnak, itt kell világítani, ebben az elembertelenedő sötétségben.
Nem szabad elcsüggedni. Nekünk magunknak kell meghallanunk a jézusi szót: Térjetek meg! (Mk 1,15) És ott, ahová a hivatásunk, a kötelességünk szólít, ott kell küldetésünket teljesítenünk, ott kell tiszta emberséggel jelen lennünk. Olyan emberséggel, amelyen átsugárzik Isten jósága és emberszeretete. (Tit 3,4)
|
