Krisztus földi helytartóinak feladata, hogy mesterükhöz híven hidat ácsoljanak a föld és az ég között, illetve hidakat verjenek emberek, népek és kultúrák között. A kereszt két szára is erre figyelmeztet.

Követőinek kisded nyáját Jézus örömhírével az egész világra küldi. Szinte lehetetlen feladat; hány embert gyötör a fizikai, lelki vagy érzelmi éhség, sokan értelmetlennek érzik az életüket. Ha hivatásában nem találná örömét a pásztor, már régen másutt járna.

A végtelent legföljebb megsejteni lehet. A hit az embert létezésében érintő mély titok. Bár a tanító, csodatévő Jézus előre megmondta apostolainak, hogy harmadnapra föltámad a halottak közül, ők mégsem tudtak hinni Benne. Ehhez a találkozás megrendítő élményére volt szükségük.

Sokszor szerepel az evangéliumokban a szabbat, s a farizeusok szemére hányják Jézusnak, hogy nem tartja be a vallási pihenőnapot. Szombat szavunk nyelvi örökségét vizsgálva megérthetjük, miért is ilyen fontos ez a szó, és milyen teológiai tartalmat hordoz.

Lelkesedtek, bizakodtak az apostolok, végül mégis mily csúfos véget ért a názáreti próféta! Vagy lehet mégis folytatás? A Mester, aki meghalt, valóban megjelent, vagy csak képzelődnek? Tamás a kétely ellenében küzdi ki a hitét. Vallomása a feltámadt Jézussal való találkozásból fakad.

Ha jól számolom, már pedig miért is ne számolnám jól, vagy háromezer alkalommal szolgáltam gyermekként az Urat, az oltár mellett. Tehát „minisztráltam” a miséken, más szertartásokon, ahogyan ezt Gasztonyban mondták akkoriban.

Szabadulás a bűn rabságából és a haláltól – Krisztus feltámadásának ez a legfőbb üzenete. Ezt jeleníti meg a fény liturgiája, az újonnan kereszteltek fehér ruhája, erről tesznek hitvallást a feltámadási körmenet résztvevői, s erről szól megannyi népszokás.

Harmadnapra a kő elhengerítve, a sír üres. Ugyan előre megmondta, mégis felfoghatatlan, hogy úrrá lett a halálon. Békesség, én vagyok, ne féljetek! – szólít meg ma is, az élet szolgálatát bízva ránk. Békességszerzést egy háborús világban, elfogadni testvérként minden embert.

A müezzinek szavára a keresztény zarándokokat falhoz szorító muszlim tömeg hömpölygése, a Via Dolorosa bazári nyüzsgése és zajongása, a fotózkodó turisták szent helyeket elárasztó tömege aligha segíti az áhítatot és elmélyülést. Ám Jézus sem halk zeneszóra járta keresztútját…

Miképpen a karácsonyt az advent, a keresztény egyház legnagyobb ünnepét, a húsvétot is negyvennapos előkészület előzi meg. Egykor szerdán, pénteken és szombaton is böjtöt tartottak. Ezek a szabályok ma már kevésbé szigorúak, de emlékük a paraszti étrend tésztás napjaiban sok helyen még tetten érhető.

Józsue idejében kettévált a Szövetség Ládája előtt, Keresztelő János itt merítette alá a bűneiktől tisztulni vágyókat. A zsidó nép számára az állandó vízhozamú folyó Isten szüntelen gondoskodásának szimbóluma, napjainkban ellenben az emberi beavatkozások miatt kiszáradás fenyegeti.

A tömeg sodrásában az ember elveszítheti önmagát. A Tábor hegyén Jézus istenségének fényét megtapasztaló Péter képes volt megtagadni őt, a nemrég még pálmaágat lengető tömeg Jézus helyett Barabbást választja. Vajon sodródom-e a tömeggel, vagy merem vállalni meggyőződésemet?

Százötven évvel ezelőtt született Glattfelder Gyula, a huszadik század első felének egyik legkiemelkedőbb egyházi személyisége, a szegedi püspökség megalapozója, a magyar politikai és kulturális élet kimagasló egyénisége.

Ki ez az ember? Még a szélvész és a víz is engedelmeskedik neki, a tisztátalan lelkeknek is parancsol. Jézus minden korban tanúságtevőket keres, akik elég bátrak, hogy Őt követve ne maguknak, hanem másokért éljenek. Vajon felismerhető-e a gyakran ügyintézővé váló egyháziakban a jézusi élet?

Karácsony, húsvét, pünkösd – ünnepeink többnyire keresztény eredetűek. Évről évre visszatérve a rend és a stabilitás érzését hozzák az életünkbe, miközben a „maguk módján vallásos” emberek egyre kevésbé vannak tisztában azzal, voltaképpen mit is ünnepelnek.

A hercegprímás XII. Piusz pápához 1945–1948 között írt leveleiben a történelmi magyar egyházmegyék határának megőrzését szorgalmazta, hogy a szomszédos államokba került magyar híveket anyanyelvükön gondozhassák. Miután kérésére nem érkezett válasz, lemondott tisztségéről, a Szentszék azonban helytállásra buzdította.

Sokan látszatvilágba menekülnek a legnehezebb kérdés elől: mi az élet értelme? Az apostolok képesek voltak az életüket adni azért, hogy tanúsíthassák, amit láttak: Jézuson nem lett úrrá a halál, harmadnapra föltámadt. Fénye átragyog a halál sötétségén a világ végezetéig.

Babits keserűen írja: „bűneid utánad jönnek, mint a hű kutyák”, ám vigasztalásunkra szolgálhat, hogy a hozzánk a bűnt kivéve mindenben hasonlóvá lett Jézus vállalta a megkísértés gyötrelmét is, példát mutatva az ellentmondásra a gonosznak.

Kereszténységünkre nem telepedhet rá napjaink anyagiassága. A vallás nem üzleti vállalkozás, hitet nem lehet pénzzel teremteni. Az Istennel való személyes kapcsolatunk túl van mindenen, ami pénzzel megfizethető. A kőből épült templomnál fontosabb az élő kövekből felépülő szent egyház.

A három kiválasztott apostol a Tábor hegyén Jézus ragyogó fényességében átéli Isten közelségét. Az életet adó tiszta világosság számunkra is fölragyog a megtapasztalható világ mélyén, ha fölösleges terheinktől megszabadulva készek vagyunk a hegymenethez elengedhetetlen erőfeszítésre.

A feltámadás is a teremtett világ része. Ugyanaz a Minden van jelen a halálon túl, s innen. Ha homályos értelemmel is, életünk során az Édenkertben járunk, ahol Urunk végig velünk van, s fogja a kezünket.

A hitükhöz, magyarságukhoz, egyházukhoz az üldöztetés évtizedeiben is hűségesen ragaszkodó papok, szerzetesek elismerésére alapított Hit Pajzsa-díjat ezúttal a diktatúra utolsó két évtizedének legendás ifjúsági lelkipásztora veheti át, aki immár három évtizede szolgálja a fóti híveket.

A nagyböjtben Jézust követve negyven napra jelképesen nekünk is vissza kell vonulnunk a pusztaságba, eltávolodva a mindennapok látszatvilágától, amely elszakad az Isten teremtette rendtől. Otthonkeresők vagyunk, amíg rá nem döbbenünk arra, hogy a mi hazánk az égben van.