Mindenkinek szól az evangéliumi üzenet, a krisztusi tanítás, a meghívás. Az Ő menyegzője igazi közösséget formál, ahol megszűnik a különbség ember és ember között. Kérdés, elfogadjuk-e a mennyei Királyt az élet Urának, vagy úgy gondoljuk, nélküle is tudunk élni.

Nem triumfáló, hanem szolgáló, a krisztusi értékeket hitelesen őrző és áthagyományozó világegyház és a megújuló, egyre fiatalabbá váló, vonzó francia egyház adott egymásnak randevút szeptember 26–28. között Párizsban, Lourdes-ban és Metzben.

Nemcsak kortársainak s a zsidó nép vezetőinek Isten Országa örömhírével való konok szembeszegülésről beszél Jézus a gonosz szőlőmunkásokról szóló példabeszédével. A ránk, emberekre bízott világ gondozása helyett annak kirablása hasonló szembehelyezkedés Isten teremtő akaratával.

Bár szabadságában áll, az ember nem tehet meg mindent, amire képes. Egy belső hang figyelmeztet, ártani, pusztítani nincs jogod! A „szabadság”, az „önmegvalósítás” világában azonban lassan már nem illik lelkiismeretről beszélni. Jézus példázata azonban megerősít: a jót választani sohasem késő.

Sokszor hasonlítunk a példabeszédbeli farizeushoz, aki dicsekedve ad hálát saját képzelt tökéletességéért, vagy a vélt igazságtalanság miatt méltatlankodó szőlőmunkásokhoz. Isten azonban nem emberi szemmel, nem érdemek alapján ítél, hanem a szíveket vizsgálja.

A napokban lesz húsz esztendeje, hogy oltárra emelték Salkaházi Sárát, aki életét adta az üldözöttekért. Most újabb magyar vértanú, a zsidó származású Ervin Gábor katolikus pap boldoggá avatási folyamata indul el.

Évtizedek óta tart Mindszenty József boldoggá avatási eljárása. Erre az egyesek szerint túl hosszúra nyúló folyamatra kinek is lehetne jobb rálátása, mint Somorjai Ádám történésznek, bencés szerzetesnek, ismert Mindszenty-kutatónak, a boldoggá avatási folyamat egykori relátorának.

Minden hívő közösségnek szüksége van olyan megszentelt, elkülönített helyre, ahol tagjai találkozhatnak a végtelen Istennel. Zakeushoz hasonlóan a keresztények egy asztalhoz ülhetnek Jézussal, s nemcsak erőt meríthetnek a szavaiból, vele étkezhetnek, hanem Ő magát kínálja nekik örök eledelül.

Német László bíboros, belgrádi érsek szeptember 7-én tölti be hetvenedik életévét, ebből az alkalomból hamarosan vele készült beszélgetőkönyv jelenik meg a Vigilia Kiadónál. A kötet egyik érdekes fejezetének közlésével köszöntjük a főpapot.

Nem maradunk magunkra hagyva. Ha életünket Krisztushoz igazítjuk, az ő nevében jövünk össze, ígérete szerint jelen van közöttünk. Megtartó ereje van a Jézus nevében összegyűlő közösségnek. Hasonlóan gondolkodó, s élő társak állnak mellettünk, akik segítenek, s figyelmeztetnek, ha tévútra lépnénk.

Bárkányi János ferences hitszónok a korabeli Magyar Királyság számos jelentős városában – így Kassán, Léván és Homonnán is – szolgált. Életútja egyszerre tükrözi a XVII–XVIII. századi ferencesség missziós lelkületét, a háborúk és járványok sújtotta korszak megpróbáltatásait, valamint a rend tagjainak áldozatos helytállását.

Szinte lehetetlen volt a határon túli magyar kisebbségek életének, történelmének kutatása a szocialista évtizedekben egészen a nyolcvanas évek közepéig, amikor Juhász Gyula történész vezetésével végre megalakulhatott a Magyarságkutató Intézet.

Péter apostol nem veszi észre, hogy saját szenvedéséről és haláláról jövendölve Jézus a feltámadásáról is beszél. Nehezen adjuk föl elképzeléseinket, akár az írástudók. Saját elgondolásaik rabjaiként felforgatónak tartották Jézust, aki mindenkitől gyökeresen új életstílust, odaadást, önátadást vár.

Csoda világ tárul fel előttem, ahogy időről időre az internet segítségével beszélgetek régi barátommal, aki hivatalból Óceániát, vagy ahogyan ő nevezi, a folyékony kontinenst járja. Legutóbb a Fülöp-szigetek és Pápua Új-Guinea között, de mindegyiktől sok ezer kilométerre lévő Palauról mesélte élményeit.

Sokszor nem akarunk tudomást venni Jézusról, nem engedjük be az életünkbe. Szép múltbeli történetnek tekintjük, amelyhez nincs közünk. Ám ha Péter apostolt követve vállalni merjük, hogy ő az élő Isten Fia, a mi életünk sötétségére is húsvéti fény virrad, s szenvedésünk értelmet nyer a hit által.

Reményteljes volt szent királyunk életének kezdete, példamutató a magyar ifjúság számára, hogy mind jellemben, tudományban növekedjék, és megszívlelendő életének befejezése a nemzetnek, amikor egész életművét Szűz Mária által Istennek ajánlotta.

Tóth Tamás egyháztörténész, katolikus pap először járt az Egyesült Államokban. Az ott tapasztaltakról számol be legújabb podcastunkban.

Szlezák Lászlót a magyar főváros legjelentősebb, legtöbb harangot készítő szakembereként Budapest ipartörténetének „aranykönyvében” kiemelkedő hely illeti meg.

Ne próbáljunk odaállni Isten és az emberek közé, meghatározni igyekezvén, ki tartozik Hozzá, s ki nem. A kereszténység nem szabályrendszer. Az Isten Jézusban lehajol hozzánk, mindenkit megszólít. Hitet vár az embertől, s közöttünk járva gyakran idegenektől tapasztalta a legnagyobb hitet.

Százhetvenhat kilométer gyaloglás után az első szó a hálaadásé volt, hiszen menet közben kaptam hírt arról, hogy egyszem lányomat felvették a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre. A második a hálaadásé, különösen az út utolsó harmadának megpróbáltatásai után, hogy eljutottam a célig.

Reménykedő bizonytalansággal szólítja meg Péter apostol Jézust, amikor vízen közeledő alakja fölsejlik a vihar közepette: ha valóban Te vagy, mondd, hogy menjek feléd! Jöjj! – hív bennünket is a Mester, aki nem hagy magunkra életünk viharaiban, biztat, hogy bátran induljunk feléje.

Az idegenvezető és masszőr Janiga Emese igazi hivatásának a zarándoklást tekinti. Szent Jakabbal és a Caminóval kezdődött ez a szenvedély, de mikor rátalált Szent Ferenc útjára, akkor ismerte meg igazán önmagát.

Hiszünk-e Jézusban, vagy csupán hagyományokat őrizve azon kesergünk, hogy egyre kevesebben vagyunk? Van-e bátorságom megtenni, amit kér, még ha elsőre szinte lehetetlennek tűnik is, vagy erőtlenségemet látva feladom a küzdelmet? Ha megtesszük azt a keveset, amire képesek vagyunk, megváltozik a világ.