A feltámadás napján a nagybeteg Ferenc pápa a Szent Péter téri szentmise végén utolsó erejét összeszedve megáldotta a várost és a világot. Pápamobilon utoljára körbejárt a sok tízezernyi hívő között, búcsúzott tőlünk és Szent Péter székétől, másnap pedig visszaadta lelkét a Teremtőnek.
Temetésére az egész világ összesereglett. Felejthetetlen kép rögzült sokunkban: a Szent Péter-bazilikában, a Pietà szomszédságában, a térről bevitt két széken ülve beszélget az amerikai és az ukrán elnök. Úgy tűnt, a furcsára sikeredett korábbi Fehér Ház-beli találkozójuk után kiengesztelődtek egymással. Ferenc, az igazságos béke és a teremtett világ apostola összehozta őket.
A földkerekség minden részéből Rómába érkeztek a bíborosok, hogy elbúcsúzzanak Péter utódjától és előkészüljenek a konklávéra. A sajtó nagy vitákat, érdekütközéseket, hatalmi harcot vízionált. Ezzel szemben mi történt? Az egymást ritkán látó kardinálisok napokig tartó megbeszéléseik során ismerkedtek egymással és az egyház meg a világ állapotával, s fokról fokra kibontakozott előttük,
milyen feladatok várnak az egyházra és a következő pápára, milyen személyes adottságokkal, élettapasztalattal kell rendelkeznie
Róma következő püspökének.
Tájékoztatást kaptak a bíborosok a vatikáni főhivatalok vezetőitől, majd rövid felszólalásokban mindenkinek lehetősége nyílt – akár több alkalommal is – saját szempontjai alapján értékelni az elmúlt pápaságot és felvázolni saját elképzeléseit a katolikus egyház előtt álló kihívásokkal kapcsoltatban.
A vatikáni Sixtus-kápolna, a konklávé helyszíne (Wikipedia, fotó: Antoine Taveneaux)
Minden más témát félretéve, hatalmas terjedelemben, címlapokon és vezető anyagokban tárgyalta a világsajtó az esélyeket, s emellett a média munkatársai értékes ismeretterjesztő munkát is végeztek az egyházat, a Vatikánt, a pápaság történetét taglaló érdekes összeállításaikkal. Ezekben a napokban szinte az egész világ beköltözött az egyébként hermetikusan elzárt Vatikán falai közé. Az egyház, a kereszténység, a római egyház újra érdekes és fontos lett minden jóakaratú ember számára.
Ami pedig az új pápa kiválasztását illeti, a konklávé tulajdonképpen referendum volt Ferenc pápa működéséről és szinodalitás néven ismertté vált, egyházat megújítani akaró programjáról. Olyan személyt választanak-e, aki tovább kíván haladni az elődje által kijelölt úton, vagy olyat, aki más irányt akar adni az egyház hajójának? Egyértelmű választ kaptunk. A négyfordulós, kevesebb mint huszonnégy óra alatt munkáját lezáró konklávé azt üzente a világnak, hogy
a ferenci örökséget a bíborosok túlnyomó többsége a magáénak érzi.
A világ számára kevéssé ismert Robert Francis Prevost, amerikai születésű ágostonos szerzetes, korábbi perui missziós püspök, az utóbbi években az egyik legfontosabb vatikáni hivatal élén dolgozó bíboros öltötte magára május 8-án este a fehér reverendát.
Fülöp László: XIII. Leó pápa (1900) (Magyar Nemzeti Galéria, Wikipedia)
Leó nevét választotta, ami – mint maga is mondotta –
a XIX. század végének reformpápája, XIII. Leó iránti tiszteletére utal.
A II. Ferenc nevet azért sem választhatta, mert Prevost bíboros egyik keresztneve Ferenc, és a pápáknak illik új nevet felvenniük. Talán jó is, hogy nem Ferenc, mert ezzel is kifejezésre jut, hogy az amerikai földrész északi és déli, egymástól sokban különböző világában, valamint a Római Kúriában egyaránt otthonosan eligazodó új pápa nem csupán szolgai folytatója elődje életművének. S még valami a nevekkel kapcsolatban: Assisi Szent Ferenc legközvetlenebb, leghűségesebb társa és segítője Leó testvér volt. Vagyis Ferenc és Leó – ha a naptárban nem is –, mint Péter és Pál, összetartoznak az egyház hajójának egymást követő kormányosaiként.
Ha már a neveknél tartunk, Ignác és Ágoston. A jezsuita Ferenc Loyolai Szent Ignác lelki gyermeke volt, módszereit, világlátását jelentősen meghatározta jezsuita neveltetése. Az ágostonos szerzetes Leó pápa mestere pedig a keresztény gondolkodás másik óriása,
Szent Ágoston, akitől pápai címerének jelmondatát is kölcsönözte: „Őbenne, az Egyben egyek vagyunk”,
ami azt jelenti, hogy bár mi, keresztények sokan és sokfélék vagyunk, az egyetlen Krisztusban mégis egyek vagyunk. Leó pápa tehát az egyház sokszínűségét tisztelő és megőrizni kívánó pápaként akarja szolgálni a keresztények közötti és a földkerekség minden teremtménye közötti egységet, testvériséget.
Nyitókép: XIV. Leó megválasztása után üdvözli a Szent Péter-téren összegyűlteket (Vatican Media)
