A nagyböjtben Jézust követve negyven napra jelképesen nekünk is vissza kell vonulnunk a pusztaságba, eltávolodva a mindennapok látszatvilágától, amely elszakad az Isten teremtette rendtől. Otthonkeresők vagyunk, amíg rá nem döbbenünk arra, hogy a mi hazánk az égben van.

A hamu a keresztény liturgiában a szeretetből fakadó alázat szimbóluma. A hívek a zsoltárossal Isten szerető jóságához, mérhetetlen irgalmához folyamodnak, kérve Őt: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem!” S az Úr életre keltő hatalmas irgalma feltámaszt a porból.

Lengyelország Királynője, Magyarok Nagyasszonya; mindkét nemzet történelmének válságos korszakában az uralkodó Máriának ajánlotta fel országát. Az oltárképeken az ő alakja mellett gyakran jelenik meg két lengyel vértanú püspök, illetve két szent magyar király.

Ötven éve a svájciaknak még csak egy százaléka nem tartotta magát vallásosnak, mára azonban a vallási közösséghez nem tartozók már ott is többen vannak, mint a katolikusok vagy a reformátusok. A szekularizáció a városokban és a fiatalok között a legerőteljesebb.

Képes vagyok-e elfogadni, hogy rászorulok Isten gyógyító kegyelmére, s Tőle kérni bizalommal segítséget? A találkozás Jézussal megújít, visszaadja az életet. Ennek örömét nem tarthatjuk meg magunknak, meg kell osztanunk másokkal, oldani magányukat, s támogatni őket küzdelmeikben.

Isten országa nem elitklub, az örömhír mindenkihez szól. Jézus ezért járja a vidéket, gyógyít, hív, bátorít. Az élet ereje sugárzik belőle, de ő is szükségét érzi, hogy időnként elcsendesedjen. Szellemi-lelki háttér nélkül nem lehetünk örömhírének tanúi, legfeljebb nyüzsgő aktivisták.

Nem megszokott szerepkörben hallhatják a Szent István Rádió hallgatói Széles László lőrinci plébánost. Kéthetente jelentkező zenés műsorában a régi idők magyar és külföldi slágerei csendülnek fel hozzájuk fűzött emlékeivel, gondolataival. Olyankor megáll az idő.

Világméretű lelki-szellemi környezetszennyezésben élünk; a hétköznapi beszédet gorombaság, a közbeszédet erőszak árasztja el, a média kultúrszeméttel van tele. Gyűlölködő, fegyverkező, egymást legyilkoló világunkban elszabadult a pokol, de Jézussal kiűzhetjük életünkből a gonoszt.

Jézus tanítványainak gyógyító, örömhírt sugárzó, közösséget formáló jelenlétére sóvárog a világ. Hagynunk kell a múltat, halogatás nélkül cselekedni a jelenben, miközben előre tekintünk új feladatainkra. Van-e bátorságunk elkötelezni magunkat Isten országának ügye mellett?

András apostol, aki elsőként követte Jézust, a keresztény keleten, testvére, Péter, aki András szavára nézett Jézus szemébe, a keresztény nyugaton nyugszik. Jó volna, ha Kelet és Nyugat ma közösen tudna tanúságot tenni arról, hogy megtalálta a Messiást.

Egész életünk vándorlás, kutatás. Néha fölragyog számunkra is a csillag, amely vezet, biztonságot ad. Jézus, a világ üdvössége törékeny kisgyermekként jelenik meg a világban. Életünk sorstársa lett, meg akar mutatkozni mindenkinek, akinek szívében vágy él az igazság után.

Számos észak-magyarországi és felvidéki magyar és szlovák település karácsonyi életéhez még ma is hozzátartozik az ostyahordás. Gyerekek a tanító megbízásából ostyát visznek a családokhoz, amelyet versike kíséretében adnak át a háziaknak és cserébe adományt gyűjtenek.

Az Istené helyett a maga útját járó emberiség a folytonos testvérgyilkos háború zűrzavarába hull. Jézus azért vállalta ember sorsunkat, hogy kibékítse az eget a földdel, az embert az emberrel. A béke a szívekben kezdődik: aki befogadja Jézust, mindenkire testvérként tekint.

Fabiny Tamás evangélikus püspök habilitációs értekezése alapján készült Júdás, az elveszett tanítvány című új könyve iskolapéldája annak, hogyan lehet egy tudományos kutatás eredményét a minőség csorbulása nélkül a nagyközönség számára is érdekessé tenni.

Karácsony és vízkereszt között Róma templomait ellepik a betlehemmakettek, amelyeket ott inkább presepio, jászol névvel illetnek. Némelyik igazi terepasztal, a másik művészi alkotás, a harmadik a gyermeki lélek valódi „barkácsremeke” fényekkel, vízeséssel, akár még kisvonattal is.

Az ünnep összekapcsol múltat és jelent, megszólít, szembesít önmagaunkkal. Karácsonykor üzenetet kapunk, hogy a názáreti Jézusban megjelent számunkra Isten életet ajándékozó jósága, emberszeretete. Véget ér árvaságunk, immár Isten gyermekei vagyunk, ha befogadjuk a Világ Világosságát.

Erdő Péter érsek húsz esztendeje Magyarország prímása és az anyaszentegyház bíborosa. Az utóbbi kétszáz évben csak Simor János állt akadályoztatás nélkül, tényleges vezetőként hosszabb ideig, 1867 és 1891 között az esztergomi főegyházmegye élén. A budai prímási palotában beszélgettünk a hetvenegy éves főpásztorral. 

A sötétségben botorkálva az elveszett Paradicsomot keressük, de az emberiséget megváltoztatni igyekvő messianisztikus elgondolások rendre kudarcba fulladnak. A Betlehemben megszületett Jézus maga az igazi Világosság, eljövetelének megünneplésével beengedhetjük a fényt az életünkbe.

A legmozgalmasabb időszakban, 1968-ban alapította Andrea Riccardi a Sant’Egidio Közösséget, amely az elmúlt bő félszáz év alatt igen kiterjedt tevékenységet folytatott, mindig három pillérre, a szegényekre, az imádságra és a békeszerzésre támaszkodva.

Milliók válnak földönfutókká az emberi gonoszság miatt, s mert világunkból hiányzik a prófétai szó, a kritikus hang, a figyelmeztető jel, amely arra ösztönözne, hogy legyőzzük önelégültségünket, elforduljunk kényelmes életünktől, egyenessé tegyük az utat ember és ember között.

Advent első vasárnapjával indul az új egyházi év. Miként alakultak ki a nagy katolikus ünnepek? A teológus, liturgikus szakember sorra veszi, hogyan emlékezik meg az egyházi közösség a liturgikus év visszatérő ünnepei során Isten üdvösségszerző tetteiről.

Karácsonyi cicomákban pompáznak az utak, karácsonyi énekektől hangosak a plázák, tülekedés mindenütt. Feledésbe merül, hogy Jézus születésére készülünk, aki bevilágít az ember éjszakájába. Advent lényege, hogy megtisztítjuk szívünket, csendet teremtünk önmagunkban és környezetünkben.

Föltekintünk az Élet fáján függő Krisztusra, aki mindhalálig közösséget vállalt velünk. Az ő országához tartozni nem érvényesülést jelent, hanem az elesettek szolgálatát, vértanúságra kész hűséget. Mert hisszük, hogy holta megtörte a halált, s eljön dicsőségben, ítélni élőket és holtakat.