2013 márciusa óta Bergoglio pápa oly sok szokatlan és meglepő gesztust tett, hogy újszerűnek ható megnyilvánulásai könnyen megragadhatták azok figyelmét, akik követni próbálták tevékenységét: megválasztása után nyomban egyszerű fehér reverendában állt az ünneplő sokaság elé, s pusztán „jó estét!” szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket.
Nem költözött be a pápai lakosztályba, és más területeken is puritán külsőségek mellett döntött.
Soha korábban nem járt egyházfő az Arab-félszigeten, és az elmúlt ezer év folyamán nem volt még pápa, aki tárgyalásokat folytatott volna az orosz ortodox egyház fejével. 2013 nyarán első „külföldi” útja Lampedusa szigetére vezetett, ahol több ezer migráns kénytelen átmenetileg tartózkodni.
Ferenc pápa egy brazíliai szegénynegyed lakóit üdvözli (Wikipedia)
Elsőként mondott beszédet az amerikai Kongresszusban, és soha nem fordult még elő, hogy egyházfő laikust, ráadásul laikus nőt nevezett volna ki kiemelkedően jelentős vatikáni pozícióba. A sor még hosszan folytatható lenne, s jóllehet ezek a megnyilvánulások és döntések különösen lényeges vonásait mutatják meg Ferenc pápa szemléletmódjának, mégis félrevezető lenne, ha kizárólag ezek alapján rajzolódna ki kép arról, ami az elmúlt bő tizenkét évben a katolikus egyházban történt.
2025. március 15-én Mario Grech bíboros arról tájékoztatta a világegyházat, hogy az előző év októberében látszólag lezárult szinodális folyamatot a pápa kérésére 2028-ig meghosszabbítják. Nyugodtan kijelenthető, hogy a súlyos betegséggel kórházban kezelt Ferencnek ez a döntése egész pápaságának egyik legfontosabb kezdeményezését kívánta életben tartani a további évek távlatában. 2021 óta a szinodalitás fogalma és gyakorlati megvalósulása komoly lelkesedést, de hihetetlen értetlenséget is kiváltott szerte a világon, így Közép- és Kelet-Európában is. Bergoglio pápa számára a kezdeményezés azért volt különösen fontos, mert
olyan egyházi szerkezet és egyházi élet kialakítására törekedett, amelyben az egyház kormányzásával megbízott vezetők (a püspökök) nem különülnek el a laikus hívők közösségétől,
hanem figyelnek a véleményükre, s komolyan veszik igényeiket.
Még egyik utolsó üzenetében is a klerikalizmus veszélyére hívta fel a figyelmet, vagyis attól óvott, hogy az egyház hivatalos képviselői ne éljenek vissza hatalmukkal, s ne képviseljenek olyan elittudatot, amely vak a hívők jogos kívánalmaira. Megnyilatkozásaiban és egész kommunikációjában efféle magatartásformát igyekezett képviselni maga Ferenc pápa is, s ebből a szempontból lényeges körülmény, hogy a „nép teológiájának” jellegzetesen argentin hagyományát folytatta, amelynek a Latin-Amerikában sokkal ismertebbnek számító felszabadítási teológiához képest másféle hangsúlyai vannak.
Ez az igénye nagy szerepet játszott abban, ahogyan az elmúlt tizenkét év során szembenézett a katolikus egyház két legnagyobb válságával. Az egyik látszólag átmeneti volt, és nem járt maradandó hatással: a világjárvány idején kiürülő templomokkal, az eltűnő és nehezen visszataláló hívekkel szembesülve Ferenc pápa azonban olyan üzenetet fogalmazott meg, amely tartósan kísérni fogja a katolikus közösséget. „Miért gondoltuk, hogy egészségesek maradhatunk egy beteg világban?” – kérdezte a járvány közepén megélt magányában, s a betegség különböző tüneteinek felemlegetése elválaszthatatlan egész tevékenységétől és önértelmezésétől.
Súlyos betegségnek tartotta a természeti környezettel kialakított egészségtelen viszonyt, s hiába írta meg Laudato si’ kezdetű – sokat emlegetett és gyakran dicsért – enciklikáját a környezethez fűződő kapcsolatról 2015-ben, nyolc évvel később kénytelen volt azt látni, hogy figyelmeztetései nem váltanak ki hatást, s ezért szinte „szent haraggal” telve adta ki Laudate Deum kezdetű buzdítását, amelyben konkrét lépéseket követelt.
Súlyos betegségnek és kudarcnak tartotta a világban dúló háborúkat,
amelyekre beszédeiben rendszeresen kitért. Kártékonynak és pusztítónak ítélte a korunkban visszatérő nacionalizmust, a nemzeti bezárkózást és felsőbbrendűség-tudatot, amellyel szemben Fratelli tutti kezdetű enciklikájában a testvériség újfajta modelljét kínálta fel.
A legsúlyosabb válság azonban az egyházban elkövetett szexuális bántalmazásokkal kapcsolatban jelentkezett Ferenc pápasága idején, és ez a krízis még minden bizonnyal hosszú ideig kísérni fogja a katolikus egyháztörténetet. Elegendő felidézni csupán a 2018. május 31-én a chilei egyházhoz intézett terjedelmes levelét (Chilében a napvilágra került bántalmazási esetek miatt az összes püspök benyújtotta a lemondását), amelyben a szexuális bántalmazásokon kívül a hatalmi és tekintélyi visszaélésekre is utalt, és sürgette, hogy induljanak vizsgálatok azoknak az okoknak a feltárására, amelyek lehetőséget teremtettek a bántalmazások borzalmainak: „A mostani idő
a meghallás és a megkülönböztetés ideje, hogy eljussunk a gyökerekhez,
amelyek lehetővé tették, hogy az ilyen rémtettek előforduljanak, továbbá állandósuljanak, és így megoldásokat találjunk a megbecstelenítés botrányára, nem pusztán a féken tartás – lényeges, de elégtelen – stratégiáival, hanem a probléma összetettsége miatt meghozandó szükségszerű intézkedésekkel.”
Jorge Mario Bergoglio érsek 2008-ban (Wikipedia)
2013-ban a bíborosok mindenekelőtt azért választották meg az argentin Bergogliót, mert elodázhatatlannak tartották a római Kúria reformját. A 2022. március 19-én közzétett Praedicate evangelium ezt a reformot szolgálta, de idevehetők a vatikáni bankkal (Istituto per le Opere di Religione) kapcsolatban hozott rendelkezések is. Könnyen előfordulhat, hogy azok, akiknek figyelmét lekötik Ferenc szokatlan kommunikációs megnyilvánulásai, átsiklanak ezen intézkedései fölött, noha ezek rendkívül fontosak voltak számára.
Bizonyos elemek változatlanok voltak Jorge Mario Bergoglio tevékenységében, mások viszont változtak. Nem történt változás abban, ahogyan korunk gazdasági és társadalmi folyamatairól vélekedett.
Kezdettől szembehelyezkedett a gátlástalan neoliberális gazdasági elvekkel és cselekvésformákkal,
s ezzel magyarázható, hogy 2016 és 2020 között az Egyesült Államok erkölcsi szempontból konzervatív, gazdasági téren viszont liberális elitje az egyik első számú ellenfelének tartotta Ferenc pápát, akit – nem túlzás állítani – megbuktatni is próbált. Nem változott a migránsok és menekültek iránt tanúsított magatartása, amelynek jegyében
a befogadás és az integráció fontosságát hangsúlyozta,
miközben kiemelte, hogy az lenne a legszerencsésebb, ha mindenki a szülőföldjén boldogulna.
Változások figyelhetők meg viszont abban, ahogyan például az ukrajnai háborúhoz viszonyult. Míg 2022 tavaszán, a bucsai mészárlás után megcsókolta az ukrán zászlót, arra figyelmeztette Kirill pátriárkát, hogy nem lehet az orosz elnök „ministránsa”, 2024-ben és 2025-ben már sokkal visszafogottabb hangot ütött meg, s utolsó Urbi et orbi áldásában már csak a háborútól meggyötört Ukrajnáról beszélt.
Bertalan konstantinápolyi pátriárkával a jeruzsálemi Szent Sir-templomban (Wikipedia)
Ferenc külpolitikájának legfeltűnőbb jelensége azonban Kínához kötődik. Míg XVI. Benedek idején lényegében befagytak a Kínával folytatott tárgyalások, Ferenc pápa egyik első lépéseként a kínai tárgyalások egykori fő felelősét, Pietro Parolin venezuelai nunciust tette államtitkárává, akinek jóvoltából 2018-ban egyezményt is kötött Kína és a Vatikán. Ha nem külpolitikai jellegű is, de a kifelé irányuló kapcsolatok szempontjából szintén döntő fejlemény volt, hogy Bergoglio átfogó és mélyreható kapcsolati szálakat alakított ki a muszlim világgal, s 2019-ben Abu Dzabiban, majd 2024-ben Indonéziában írt alá a testvériséget szorgalmazó nyilatkozatot muszlim vezetőkkel.
Ha lesz II. Ferenc pápa, talán elsősorban azt fogják várni tőle azok a katolikusok, akikben bizonytalanság is kialakult 2013 és 2025 között, hogy egyértelműen és világosan fogalmazza meg álláspontját korunk erkölcsi és társadalmi kérdéseiben. Az elmúlt tizenkét évben ugyanis
olykor bizonytalannak tűnt, mit gondol az egyházfő különböző identitáskérdésekről,
s ez a jelenség sokféle bírálatra adott alkalmat. A szinodális folyamat és a nők megbecsülése egy időre visszafordíthatatlan lesz, számos más téren viszont teljesen nyitott a jövő.
Nyitókép: Ferenc pápa a Szent Péter-téren elődei, XXIII. János és II. János Pál szentté avatásán (Wikipedia)
