Ötven év távlata elegendő-e ahhoz, hogy a bíboros személyét és működését kellő objektivitással ítélhessük meg? Egyrészt a katolikus egyház főpásztorát, másrészt a magyar nemzet történetében jelentős szerepet betöltő személyiséget.

Érdemes a két nézőpontot különválasztani, majd pedig együtt szemlélni. Egyházi működése egyértelmű, miután Ferenc pápa jóváhagyásával

a Szentszék 2019. február 12-én elismerte Mindszenty József hősies erénygyakorlását,

azóta nevezhetjük őt Isten tiszteletreméltó szolgájának. Ezzel lezárult Mindszenty József életszentségének kivizsgálása. Ferenc pápa és Erdő Péter bíboros szerint hosszú, de rendkívül tartalmas vizsgálat ért véget.

Az eljáráshoz a szükségesnél jóval több dokumentumot és bizonyító anyagot gyűjtöttek össze. A magyar katolikus egyházban ma már tisztán látjuk a bíboros örökségét; mi az, ami korhoz kötött jelenség volt, és ma már keveset mond számunkra. Lelki-szellemi öröksége azonban időtálló és sok szállal kapcsolódik a mai egyházi élethez. A történeti vonal feltárása lassan indult meg az 1990-es években. Mindszenty bíboros alakját ugyanis befeketítették a korábbi évtizedekben – egyházi és világi vonalon egyaránt, és ez a rendszerváltozás után még éreztette hatását.

1956-os beszédének tudatos félremagyarázása is idetartozik.

Feudális restaurációval vádolták Mindszentyt a kommunista időkben, pedig szó sem volt erről a beszédében. A 2000-es években – mások mellett – Mészáros István neveléstörténész és Balogh Margit egyháztörténész

rendkívül alapos kutatómunkával tisztázták a Mindszenty-ellenes rágalmakat,

és a föllelhető dokumentumok alapján egyre részletesebben mutatták be a bíboros főpásztori és történelmi szolgálatát. Ennek köszönhetően a mára kialakult és alapvetően pozitív Mindszenty-kép érdemi változása már nem várható, csak további részletek még elmélyültebb kutatása.

Egyes kritikusai szerint az esztergomi érseki szék elfoglalása után anakronisztikus kifejezéssel mutatkozott be, mintha nem vett volna tudomást a politikai-történelmi valóságról.

Esztergomi székfoglalójában úgy fogalmazott: „én mint az ország első zászlósura”. Ennek nincs történelmi alapja, de a közbeszédben meglévő titulust használta. A miniszterelnöknek címzett, a kinevezéséhez gratuláló levélre válaszolva „az első közjogi méltóság” kifejezéssel élt. Ne feledjük, hogy Magyarország jogilag ekkor még királyság, de „interregnum” van, és ilyen értelemben érthető lehetett a bíboros megfogalmazása, bár a politikusokat sikerült meglepnie vele.

Kovács Gergely: A mára kialakult és alapvetően pozitív Mindszenty-kép érdemi változása már nem várható (Fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír)

 

Nemcsak konzervatív felfogása miatt, hanem azért is vállalt közjogi felelősséget, mert úgy gondolta, hídverő (pontifex) lesz a múlt értékei és az akkori bizonytalan állapotok között. Ezt meg is fogalmazta székfoglaló beszédében. A hivatalos tényezők hiányoztak az ország életéből 1945 őszén, majd csak november 4-én tartották a nemzetgyűlési választást. Ezért úgy vélte, hogy az adott helyzetben ő az egyetlen, aki segíthet abban, hogy ne a régit teljesen elvető berendezkedés következzék, hanem a régi alapokon építkező Magyarország haladjon tovább.

Hercegprímásként történelmi jogon és a társadalom jelentős részének legitimációja alapján hitte, hogy meghatározó hangnak kell lennie Magyarország életében. Nem tudott és nem akart azonosulni a politikai rendszerváltás teljes körű realitásával,

pontosan látta ugyanis a szovjet kommunizmus veszélyét, s hogy a koalíciós kormányzás a kommunista befolyást növeli.

Konzervatív és vallási alapon, szociális érzékenységgel a Magyar Királyság megújulását remélte.

Életének súlyos pillanata volt, amikor 1948 karácsonyán a kommunisták letartóztatták, és koncepciós perben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Mennyire viselték meg a kínzások és a börtönévek?

Letartóztatása után embertelen környezetbe került. Átélte a magára maradottságot, a kilátástalanságot, de úgy tűnik, részben mégsem veszítette el józan mérlegelő képességét. A kínzások hatására aláírta „beismerő vallomását”, de

a szöveg hemzseg a szándékos helyesírási hibáktól; ezzel jelezte, hogy ez nem az ő vallomása.

Be tudták azonban csapni, amikor elhitte egy beépített ávósnak, hogy megszöktetik. A reménytelen helyzetben a lélek védekező reakciójaként egyfajta naivitással elfogadta fogvatartói hazugságait.

A kirakatperről ma már tudjuk, Mindszenty nem állt tudatmódosító szerek hatása alatt. Ügyesen védekezett, mindvégig két szempontot tartva szem előtt: egyrészt, amennyire lehet, igyekezett menteni vádlott-társait, másrészt a főbenjáró vádpontokban nem ismerte el a bűnösségét; számára fontos dolgokat azonban elismert, például a határon túli magyarok védelmét. Ugyanakkor bizonyos eseményekkel kapcsolatban kijelentette, hogy ma már másként nyilatkozna ezekről.

Baranyai Jusztin és Mindszenty József (jobbra) a kirakatper tárgyalásán – amennyire lehet, igyekezett menteni vádlott-társait (Fortepan, fotó: Bass Tibor)

 

Az utolsó szó jogán elhangzott beszéde életszentségének tündöklő megnyilvánulása: „Ma reggel ez az imádság jött az ajkamra: Uram, adj békét ezekben a napokban, ezt a békét kértem a magyar államnak, amely iránti való engedelmességemet megmutattam, ezt a békét kértem az én egyházamnak, amelynek szeretetét elhoztam ide is; és ezt a békét kérem a magam lelkének is.” Csodálatos, krisztusi tanúságtétel.

A szenttéavatási eljárás során bebizonyosodott, hogy a bíboros a börtönben lett szentté. Emlékirataiban maga is megvallja, mennyire közel került Istenhez, a kegyelemhez; ráébredt a hibáira, feltárult előtte az örökkévalóság távlata. A Conti utcai börtönben, ahol nyolcvankét kilóról negyvennégyre fogyott, a hite egyre inkább elmélyült. Majdnem meghalt a teste, de új életre kelt a lelke.

A forradalom idején szabadult ki. Nem sokkal előtte a kommunista hatalom már alkudozni szeretett volna vele.

Ettől határozottan elzárkózott. 1956-ban – így élte meg – a magyar nép szabadította ki, amelyért mindig küzdött és áldozatot hozott.

1971 szeptemberében, tizenöt évi önkéntes száműzetés után elhagyta a budapesti amerikai követség épületét, és Rómába távozott. VI. Pál pápa biztosította, hogy továbbra is ő tölti be az esztergomi érseki széket, majd két és fél évvel később üresnek nyilvánította azt.

Amikor Mindszentyvel tárgyaltak a politikai szempontból már tarthatatlan helyzet megszüntetéséről az amerikai követségen, a tárgyalások szentszéki vezérelve az volt, hogy végül a bíborosnak szabadon kell döntenie további sorsáról, az ország elhagyásáról. Végül

emlékiratainak kiadása miatt határozott a távozás mellett, hogy ezzel is használhasson a magyar egyháznak, és figyelmeztesse a világot:

a kommunizmus olyan veszélyt jelent, amellyel továbbra sem szabadna kibékülni.

A pápa 1971. október 23-án – szimbolikus pillanatban! – közölte a Vatikánban a bíborossal: „Te vagy és te maradsz esztergomi érsek, Magyarország prímása.” Akkor a pápának ez volt a szándéka.

1973-ban azonban új helyzet adódott. Mindszenty lezárta emlékiratait, megegyezett a kiadóval, és a könyv egy részét olasz nyelven elküldte a pápának. VI. Pál és környezete arra a következtetésre jutott, hogy abban az enyhülési politikában, amellyel a Vatikán kereste az együttműködést a kelet-európai államokkal, egy ennyire kendőzetlen, a kommunizmus embertelenségét őszintén kimondó kötet nyilvánosságra kerülése egy hivatalban lévő érsektől nem vállalható. Ezt a pápa diplomatikusan megírta az akkor már Bécsben élő Mindszentynek: vagy

esztergomi érsek marad, és egy későbbi időpontban születik határozat az Emlékiratok kiadásáról, vagy ha kiadja, nem őrizheti meg érseki tisztségét.

Ez a választás a bíboros számára elfogadhatatlan volt, s végül a döntést a pápa hozta meg, aki mély fájdalommal üresnek nyilvánította az esztergomi érseki széket, de Mindszenty életében nem nevezett ki új érseket a helyére.

Ma hol tart boldoggá- és szenttéavatási ügye?

Mindszenty József szent életet élt, ez már nem kérdés, a Szentatya, a Szentszék elismerte az életszentségét. Azt, hogy mikor kerülhet sor a boldoggá és később a szentté avatásra, két igazolható imameghallgatás fogja meghatározni.

 

Nyitókép: Mindszenty József rádióbeszédet tart 1956 november 1-én (Fortepan, Comet Photo AG/Jack Metzger adományozó: ETH Zürich)