A friss Magyar Szemléből ajánljuk
A szerző szerint e korszak géniusza – a hamvasi értelemben vett szellemi átható erő – a katolicizmus újraéledő formaadó potenciáljában mutatkozik meg. Ezt a géniuszt nem pusztán teológiai vagy politikai téren, hanem egész történelmi korszakokat meghatározó, szellemtörténeti mintázatokban érdemes vizsgálni.
A XVII. század elejének erőszakos geopolitikai környezete (harmincéves háború, nagyhatalmi átrendeződés) adja a keretet ahhoz a teológiai és kulturális fellendüléshez, amely a katolicizmust ismét központi pozícióba helyezi. A szerző hangsúlyozza, hogy a rekatolizáció nem egyszerűen politikai folyamat, hanem mély belső konverziókon, a személyes és kollektív megtérés gesztusain keresztül nyilvánul meg. Ennek keretében mutatja be azokat a nagy konvertitákat, akik nemcsak hitet váltottak, hanem életpályájukat is új irányba állították.
Északi példák – konverzió és politikai remények
Az első fejezet az ortodox Oroszország és a protestáns Skandinávia területéről származó példákon keresztül tárja fel, hogy a XVII. században a katolikus hit térnyerése még olyan térségekben is komoly lehetőséggel bírt, ahol ma ez szinte elképzelhetetlen. Ál-Dmitrij, illetve IV. Ulászló oroszországi ambíciói arra utalnak, hogy a lengyel katolikus expanzió egy ideig reálisan fenyegette az ortodoxia hegemóniáját. A legemblematikusabb konverzió azonban Krisztina svéd királynőé, aki protestáns ország uralkodójaként lemondott trónjáról és minden világi előnyről a katolikus hit felvétele érdekében. Krisztina döntésének hitelessége abban rejlik, hogy valóban komoly belső érlelődés után, teljes egzisztenciális áldozat árán hozta meg.
Ugyancsak figyelemreméltó Bernhard Gustav von Baden-Durlach életútja, aki protestáns hadvezérből vált katolikus bencés szerzetessé, majd bíborossá. Katolikus hite nemcsak teológiai, hanem katonai és politikai térben is megnyilvánult, például a törökök ellen harcolva a szentgotthárdi csatában. Rokonai – köztük Gustav Adolf von Nassau – hasonló utat jártak be, a vértanúságig vállalva hitükért az életáldozatot.
A tudomány és misztika útján megtérők
A második fejezet azokkal a konvertitákkal foglalkozik, akik az intellektuális vagy spirituális keresés során jutottak el a katolikus hitre. Nicolaus Steno, a „geológia atyja” például dán protestáns háttérrel indult, de a természettudományos gondolkodás és a katolikus teremtéstan szintézisét keresve tért meg. Pappá és püspökké lett, és apostoli vikáriusként dolgozott Észak-Európában. Az ő példája mutatja, hogy a katolikus hit és a tudományos gondolkodás nem ellentmondásban, hanem szinergiában is létezhet.
Angelus Silesius (Johannes Scheffler) evangélikus nemesi családban született, orvosi és filozófiai tanulmányokat végzett, de Jakob Böhme misztikájának hatására katolizált. Misztikus költészetével – például a Cherubinischer Wandersmann c. művében – a sziléziai rekatolizáció szellemi vezetőjévé vált. Életműve a kontemplatív és aktív keresztény élet ritka egységét mutatja fel.
A katolicizmus távol-keleti küldetése – Ricci és utódai
A harmadik rész a kínai és japán missziókat elemzi, különösen a jezsuiták tevékenysége révén. Matteo Ricci „akkomodációs” módszere – amely a kínai kultúra értékeit nem elvetette, hanem keresztény keretbe integrálta – fontos sikereket hozott. A jezsuiták konfuciánus hivatalnokként kezdtek el viselkedni, fordítottak és tanítottak, és elérték, hogy a császári udvar több tagja – császárnők és trónörökösök is – megkeresztelkedjen. A kínai kereszténység expanziója Kangxi császár vallástoleranciájában csúcsosodott ki, amit a későbbi rítusvita és annak vatikáni elítélése tört meg.
A japán Hasekura Tsunenaga életútja szintén figyelemre méltó: szamurájként és nagykövetként Rómába utazott, ott katolizált, majd visszatérve a keresztényüldözések áldozata lett. Őt és szolgáit később vértanúként tisztelték. Élete a szamuráj ethosz és a keresztény hit közti lehetséges szintézist példázza.
Politikai konverziók Nyugat-Európában – egy elmulasztott lehetőség
A tanulmány végül az angol uralkodók áttéréseinek történetét emeli ki. II. Károly halálos ágyán történt megtérése ugyan már nem volt politikailag jelentős, öccse, II. Jakab azonban már nyíltan katolikus uralkodóként próbálta Angliát kormányozni. Bukása az angol parlament puccsszerű akciója révén következett be, amely Orániai Vilmost hívta trónra. A szerző felveti: mi történt volna, ha Anglia a gyarmati expanzió csúcsán katolikus országként működik tovább? A gondolatkísérletben megjelenik a „katolikus atlantizmus” sziluettje.
A hit nem magánügy
A tanulmány utolsó szakaszában Lábár Tamás hangsúlyozza: a vallás nem magánügy, hanem egyéni és közösségi identitás meghatározója, politikai imperatívusz is egyben. A rekatolizáció nemcsak múltbeli egyháztörténeti jelenség, hanem jelen idejű kihívás. A példaként felhozott konverziók – bármilyen eltérő kulturális háttérből származnak is – azt mutatják, hogy a katolicizmus valódi formaadó erő lehetett és lehet ma is, ha képes a közélet, a tudomány, a művészet és a politika szférájában is megszólalni. A hit és a tudás, az eszmény és a cselekvés egysége ennek a korszaknak és a mai kihívásoknak is mértéke lehet.
A tanulmányt a Magyar Szemle 2025/3-4. számában olvashatják.
