Azt mondták a rómaiak: si vis pacem, para bellum. A latin szállóige gondolatmenete már Platónnál feltűnik, majd Cicerótól Vegetiusig többféle formában találkozhatunk ezzel a figyelmeztetéssel: ha békét akarsz, készülj a háborúra. A későbbi korok gyermekei komolyan vették a római örökséget, ma is csodáljuk azokat a védműveket, városfalakat, amelyeket például a középkori ember önmaga és szerettei védelmében emelt. A XX. század elején még egy fegyver, a Parabellum nevét is megihlette a mondás.

Szent VI. Pál pápa (Giovanni Battista Montini, 1963–1978) 1965. október 4-én tett történelmi jelentőségű látogatást az ENSZ székházában, és mondta el a jelenlévők előtt gondolatait, amelyre azóta is sokan viszonyítási pontként tekintenek.

Veszélyes időszak volt, hiszen tartott a hidegháború: három évvel korábban robbant ki a kubai rakétaválság,

amikor a világ talán legközelebb állt egy atomháború kitöréséhez, amely bizonyára mindent és mindenkit elpusztított volna.

A képzett és nagy diplomáciai tapasztattal rendelkező VI. Pál szándéka szerint kicsiny ország államfőjeként érkezett New Yorkba. Azért jött, hogy engedélyt kérjen arra, hogy „önzetlenül, alázattal és szeretettel” szolgálhassa a világ országait abban, ami a hatáskörébe tartozik. Az üzenet, amelyet magával hozott, nagyon egyszerű, mégis nagyszerű volt és szöges ellentéte mindannak, amire a fentebb idézett latin mondás bátorított. A Szentatya kiemelte, hogy bár az egyes államoknak nem az ENSZ ad létezést, de tagfelvételi döntésükkel az egyes szuverén nemzeti közösségeknek nemzetközi polgárjogot biztosítanak. Ez az alapja annak, hogy mindezeket az államokat a szervezetben egyesítsék, összekössék egymással, azaz hidat képezve összekapcsolják őket egymással. Az így létrejött kölcsönös bizalom teszi lehetővé, hogy együtt jó és nagy dolgokat vigyenek végbe. Azonban ehhez szükség van arra, figyelmeztetett a pápa, hogy

egyik tag se legyen a többieknél magasabban: ne legyen egyik a másik felett.

A Szentatya tudatában volt annak, hogy a tagok nem egyformák, mégis alapvető fontosságúnak tartotta, hogy a szervezetben egyenlővé tegyék magukat, mivel „lehetetlen testvérnek lenni, ha valaki nem alázatos”. Majd így folytatta: „A gőg az, ami – még ha elkerülhetetlennek tűnhet is – feszültségeket okoz és

olyan harcra késztet, amelyet a presztízs, az erőfölény, a gyarmatosítás, az önzés irányít: a gőg tehát az, ami tönkreteszi a testvériséget.”

A testvériségből egyenesen következik a béke igénye, vagyis az, hogy soha többé egymás ellen. Ennek pedig konkrét útjai vannak. Ha valóban testvérek akarnak lenni, engedniük kell kihullani kezükből a fegyvereket, azaz el kell kezdeniük a leszerelést,

továbbá nem csak el kell hárítaniuk az államok közötti konfliktusokat, hanem arra is képessé kell tenni őket, hogy egymásért dolgozzanak, megfelelő módon segítsék egymást különböző szükségleteikben, és minden embernek biztosítsák a méltóságának megfelelő életet. Mindez pedig lehetetlen megtérés, azaz belső átalakulás nélkül. Beszéde végén a pápa Szent Pál szavaival bátorította a nemzetek képviselőit: „Öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint az igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény.” (Ef 4, 23)

A Szentatya üzenete egyszerű volt, világos és közérthető: ha békét akarsz, ne a háborúra, hanem a békére készülj. Üzenete felerősítésére két évvel később, 1967-ben életre hívta a béke világnapját, amelyet a következő év január 1-jén tartottak először, és azóta is minden pápa az aktualitásokat figyelembe vevő üzenettel készül rá. A hidegháború azóta ugyan véget ért, de a világ számtalan országában továbbra is fegyveres konfliktusok és háborúk dúlnak. A különböző pápai beszédekben rendre fájdalmasan hosszan kerülnek elő azok a helyek Mianmartól Gázán keresztül Ukrajnáig, ahol a béke csendje helyett a fegyverek zaja hallatszik.

Az ukrajnai háború 2022-es kitörését követően szinte azonnal összehívták az ENSZ rendkívüli közgyűlését. A tragikus helyzetre a szervezet a lehető leggyorsabban és a lehető legmagasabb szinten kívánt reagálni, a leghatározottabban elítélve az agressziót. Az már sokkal meglepőbb volt, hogy amikor az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa ugyanekkor tartott genfi ülésén az orosz külügyminiszter szólalt fel, a jelen lévő diplomaták túlnyomó többsége tiltakozásul elhagyta az üléstermet. A Szentszék képviselője a helyén maradt a beszéd alatt. VI. Pál pápa ugyanis annak a Katolikus Egyháznak a nevében, amely a II. vatikáni zsinat szellemében éppen mély változásokon ment keresztül,

a párbeszédet kínálta fel az ENSZ-nek, egymás meghallgatására és a dialógusra hívott fel még akkor is, ha súlyos igazságtalanságok történnek.

Párbeszéd nélkül ugyanis semmilyen esetben – legyen szó bármilyen emberi, családok vagy nemzetek közti konfliktusról – nem juthatunk békés megoldásra.

Mindezen erőfeszítések ellenére, amint az a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) éves jelentéséből kiderül, tavaly a világ katonai kiadásai soha nem látott szintre emelkedtek. A védelmi kiadások harminchét százaléka ugyan még mindig az Amerikai Egyesült Államokhoz kötődik, de a növekedés fő előmozdítója most már Európa, ahol – beleértve Ukrajnát és Oroszországot is – a védelmi kiadások átlagosan tizenhat százalékkal nőttek az előző évihez képest. Ez az arány olyan nagy, hogy meghaladja a hidegháború végének időszakát is.

A tizenhárom évvel korábban még Nobel-békedíjjal kitüntetett Európai Unió ráadásul 2025-ben a védelem erősítése céljából még fegyverkezési tervet is

hirdetett. A régi öngerjesztő elvnél maradtak tehát: ha békét akarsz, készülj a háborúra. Vajon változtatni képes-e ezen az irányon a vágyva vágyott ukrajnai békekötés?

A keresztény üzenetnek az ijesztő statisztikák ellenére, éppen a valódi béke permanens igénye miatt kell jelen lennie: VI. Pál pápa hatvan évvel ezelőtt elhangzott beszéde most talán még aktuálisabb, mint valaha. A békét csak akkor lehet elérni, ha a felek a kölcsönös tisztelet alapján állva, egymással testvéri párbeszédre lépve egymásért akarnak tenni, és kizárják annak a lehetőségét, hogy egymás ellen tegyenek. Nem véletlen, hogy feltámadása után Krisztus a tanítványait így köszöntötte: „Békesség nektek!” Ugyanígy a

belső megtérésre, radikális irányváltásra és testvéri összefogásra hívó békeüzenettel érkezett VI. Pál pápa is

az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésére, és erre buzdítják utódai azóta is a nemzetek vezetőit. Robert Francis Prevost, XIV. Leó pápa a megválasztását követő első nyilvános megszólalását májusban ugyancsak így kezdte: „Békesség nektek!” A reményt adó keresztény üzenet tehát nem változik. Ha békét akarsz, készülj a békére: si vis pacem, para pacem.

 

Nyitókép: VI. Pál az ENSZ közgyűlésén (forrás: Yutaka Nagata/UN Photo)