Farkas Ádám szobrászművésszel, a Képzőművészeti Egyetem professzor emeritusával a nevelés kettős szintjének szükségességéről, a művészettel nevelés fontosságáról, lehetőségeiről beszélgettünk.

Vajon egy hétköznapi szék alkalmas-e arra, hogy önmagában művészi alkotás témája legyen? Van Goghtól Joseph Kossuthig számos példa igazolja, hogy önmagában is elegendő téma. Jónás Péter kivételes figyelemmel fordul környezete felé, amelyből egy-egy jelentéktelennek tűnő tárgyat emel ki, annak látványát a lényegi elemekre redukálja és önálló képi jellé absztrahálja.

95 éves korában meghalt Sajdik Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar grafikus és karikaturista. Szerényi Gábor korábbi írásával emlékezünk a nagyszerű művészre.

Ismerős és közelálló: színek hullámán utazunk, saját emlékeinket is feltárva. Nincs dráma, csupán a felismerés, hogy ezt mi is megéltük, és mindezt milyen érzékletesen fejezik ki helyettünk Tallós Ilona festményei – kiállításon és életművét bemutató monográfiáját kísérő reprodukciókon.

Vannak alkotók, akiknek életműve kevéssé ismert, holott művészetük megérdemelné a figyelmet mind a közönség, mind a szakma részéről. A „mellőzöttek” közé tartozik Czimra Gyula festőművész is, akinek most feltárul a pályája. A Magyar Nemzeti Galéria Árnyék nélkül – Czimra Gyula (1901–1966) életmű-kiállítása hat szekcióban száznyolcvan művet vonultat fel.

Barcsay Jenő születésének százhuszonötödik évfordulóján feltehetjük a kérdéseket: milyen élő emlékek vannak róla a XXI. század első negyedében, milyen aktualitása lehet munkáinak a kortárs művészek számára, s vajon lehetnek-e még újdonságai egy sokat tárgyalt életműnek? Szabó Noémi művészettörténésszel beszélgettünk.

Pécsen, hat helyszínen, szeptember 21-ig láthatók a Kortárs Képzőművészeti Biennálé test és identitás kérdéseit középpontba állító kiállításai. A biennálé alkotásai, amint a mottója – „Az én testem, az én váram” – is megfogalmazza, a test biológiai, társadalmi és pszichológiai vonatkozásait vizsgálják.

Milyen jelentést hordozhat egy szőnyeg helye? Hogyan válhat a kézimunka gyakorlata a közösségteremtés és az összetartozás eszközévé? Miként képes a szálak összefonódása társadalmi csoportokat és generációkat egyesíteni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozik A férfi helyét senki nem firtatja a forradalomban című kiállítás.

Műveinek befogadása aktív szemlélődést és nyitottságot kíván, hogy festményei kizökkentsenek bizonyosságainkból, megszokásainkból, s kérdésfelvetésekre ösztönözzön. Végh András Munkácsy-díjas képzőművész, ahogyan mondja; szeret fő művek közelében „melegedni”.

Két meghatározó magyar dokumentarista fotográfus munkáit mutatja be a Mai Manó Ház kiállítása. Bár generációs különbség és eltérő korszakok választják el őket, mindketten a Távol-Kelet felé fordultak, és képeik közös metszete a Koreai-félsziget lett. 

A Magyar Nemzeti Galériában többek között a szecesszió időszakát a magyar plakátművészeten keresztül megidéző tárlat, valamint Tihanyi Lajos és Czimra Gyula életmű-kiállítása nyílt ebben az évben.

A koreai kultúra egyik legfinomabb, mégis mindennapokat meghatározó alapelve, a nunchi kerül a középpontba a Mai Manó Ház új kiállításán, mely kortárs koreai fotográfusok érzékeny képein keresztül mutatja meg, hogyan válhat a csend és a figyelem a megértés, a közösség és a természethez való kapcsolódás kulcsává.

Festészete a modern művészet egyik alapköve. Paul Cezanne (1839–1906) életművében különösen kiemelt szerepet kapott egy látszólag szerény téma, az alma. Ez a gyümölcs több száz festményén és vázlatán jelenik meg, mindig új variációban, új tér- és színviszonyok között. Számára az alma nem pusztán csendéleti kellék, hanem a látás, a tér és a forma újraértelmezésének eszköze volt.

Kinek mit jelent a Balaton? Nyaralást, nyugalmat, szabadságérzetet, játékot, többségünknek feltöltődést, egy alkotó esetében viszont inspirációs forrást is. Arról, hogy Szabó Zsolt Isparomar életében milyen szerepet tölt be a magyar tenger, az a kiállítás mesél, amelyen balatoni tematikájú zománcképeit, sejtelmes és op-artos fotográfiáit vonultatja fel.

Élete mélypontján Gauguin arzénnal próbált meg véget vetni az életének, ám előtte vászonra vitte „szellemi végrendeletét”, monumentális remekművét. Csakhogy, mivel túl sok arzént vett be, kihányta, mielőtt az hatott volna, így „életre ítélt halottként” folytatta munkásságát.

Új, több mint nyolcvan műalkotást felvonultató gyűjteményi kiállítással jelentkezik a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, amely egyszerre különféle súlypontok köré szervezett témapark és adatvizualizáció, s egyben a múzeum önreflexiója is a gyűjteményezés történetére, alakulására, lehetőségeire és céljaira.

Kiállítás a szecesszió polgárosodáshoz köthető, életteli világáról: Katona Anikó művészettörténész-kurátor nem először foglalkozik a témával, vele beszélgettünk életmódról, iparművészetről, divatról, a plakátműfaj megítéléséről.

Meghökkentő a hasonlóság Monet korábbi és Van Gogh későbbi Napraforgói között. Ám a művészi „eredetiség” vizsgálata során újabb és újabb kérdésekbe botlunk.

Blue hotel on a lonely higway. Blue hotel life don’t work out my way… – énekli Chris Isaak énekes, dalszerző, gitáros Blue Hotel című dalában. Hardi Ágnes tárlat is ezt a címet kapta. Ez a hotel bárhol, egy elhagyott út mellett is állhatna. És a magányról, a beteljesületlen vágyakozásról mesél, amiről a nóta is szól.

Évről évre helyet ad a Nagykáta – Erdőszőlő Nemzetközi Művésztelep kiállításának a MAMŰ Galéria és a Magyar Műhely Galéria, ahol a klasszikus műfajokban alkotott művek mellett fotó-és videómunkák, különleges, szobor jellegű installációk és projektdokumentáció is szerepel.

Expresszív erejű festészete különleges világba repít, monumentális méretű, olajjal vászonra vagy farostra festett figuratív munkáira leginkább a képzeletbeli realizmus jellemző. Műveinek struktúrája első pillanatban megragadja a figyelmet, részletgazdagságuk művészettörténeti távlatokat nyit. Boda Anikó festőművésszel beszélgettünk.

Két figyelmet érdemlő alkotó „randevúja” a Closer // Meanwhile. Egymástól függetlenül készült alkotásaik hasonló gondolatiságot tartalmaznak. Bár ábrázolásmódjuk különböző, mindkettejükre jellemző a valóságtól való elrugaszkodás, miközben figurális elemekből és foltokból építik kompozíciójukat.

Lázasan vibráló színei, expresszív ecsetvonásai révén Van Goghnál a pipacsmező nem csupán látvány, hanem érzés és élmény, pipacsai nem szemlélődnek, hanem kiáltanak, élnek, szenvednek. E különböző szemlélet tükrében bontakozik ki az a drámai erő, amely Vincent van Gogh természetábrázolását egyedülállóvá teszi.