„Sic itur ad astra”
Vergilius: Aeneis
Dante és a képzőművészet
Tavaly november végéig állította ki a Vigadó Galéria Lajta Gábor Dante Poklához készített tizenkétfestményét. A vállalkozás mind témájában, mind léptékében példa nélküli a hazai színtéren.
Az eltévedés, I. ének (Erdő), 2025
A legismertebb olasz költő bár csak szavaival alkotott látványvilágot, minden idők egyik legnagyszerűbb képalkotója volt, így az Isteni színjáték kezdetektől vonzotta, inspirálta a képzőművészeket.
Dante maga jó barátságban állt Giottóval. A Purgatórium IX. énekében úgy említi, mint aki mindenkit fölülmúl. Botticelli csodálatos vonalas rajzban maradt illusztrációkat készített az egész költeményhez, mégsem érezzük befejezetlennek őket. Michelangelo sajnos nem alkotott szobrot vagy festményt Dante ihletésére, saját kortársai mégis Dante legjobb ismerőjének tartották. Korának egyik legjobb költőjeként pedig számos versben reflektált a nagy firenzei elődre. Az égből jött kezdetű, 248. szonettjének záró terzinájában így írt róla:
„Volnék ő! sorsa sorsom! lelke laknék
bennem: nincs földi ékesség, amit
száműzetéséért oda nem adnék.”
Beatrice küldetése, II. ének (Hegyoldal), 2025
A kora újkor érdektelensége után a romantikával visszatért Dante iránt az érdeklődés. William Blake Michelangelóhoz hasonlóan szinte azonosult
a Divina Commedia tanításával, azonkívül, hogy illusztrálta az egész költeményt. Később a preraffaelita mozgalomban Dantét a saját hősüknek és elődüknek tekintették. Megfigyelhető, hogy egyre inkább a szubjektív vagy esztétikai interpretációk domináltak: Delacroix Dante bárkája a festő monumentális belépője a művészet világába. Míg Doré illusztrációi historizálnak, addig Rodin Dante Poklának kapuja egyszerre aktualizáló és szimbolista megközelítés. Ezek az újkori, modern és jelenkori alkotók Dante Poklában saját koruk pokoli jelenségeinek metaforáját keresték. Ez a felfogás jellemző a mai napig. Jean Clair 2021-ben, a költő halálának hétszázadik évfordulóján a Scuderie del Quirinaléban rendezett Inferno-kiállítás anyagát a „Pokol itt és most van” állítás mellett érvelve állította össze. Ebben az évben a szerte Olaszországban megnövekedett figyelem egyúttal tesztelte a jelenkori embert, vajon mennyire megközelíthető még számára ez a remekmű.
Rohanó zászló, III. ének (Előtér), 2025
Erre a kérdésre fókuszált Sulyok Miklós a Római Magyar Akadámián rendezett Kinek a pokla ma Dante Pokla? című kiállítással, amely Baksai József, Gaál József, Szurcsik József és Lovas Ilona műveiből mutatott be tematikus válogatást. Sturcz János művészettörténész a kiállításhoz írt albumkönyvében rámutatott: „A pokolra szállás egyik festőnknél sem öncélú: ugyanúgy, mint Homérosznál, Vergiliusnál vagy Avilai Szent Teréznél, a lelki megtisztulás, felemelkedés a célja.” Lovas Ilona keresztény meditatív imádságot idéző Könyörülj rajtam című videóalkotása ellenpontozta a pokoljáró festményeket. Művét nem direkt Dantéhoz készítette, ezért még különösebb a párhuzam, ha felidézzük a Purgatórium V. énekében szereplő Bonconte de Montefeltro történetét, akit Szűz Mária nevének egyetlenegyszeri felidézése mentett meg a kárhozattól.
A kiinduló koncepció szerint Lajta is szerepelt volna a tárlaton, végül a művész a részvételt elhárította, mondván: Dantéval közvetlenül, a fő mű három részét feldolgozva kíván foglalkozni.
Az ókor nagyjai, IV. ének (1. Kör), 2025
Kortárs festőként olvasni Dantét
Jorge Luis Borges szerint senki sem foszthatja meg magát attól a szellemi tapasztalattól és örömtől, amit Dante Isteni színjátékának olvasása jelent. Sulyok Miklós, aki Lajta projektjét is gondozta – a Lectura Dantis hétszáz éves hagyományához hasonlította a festő munkamódszerét. Ez a mű nyilvános, hangos felolvasása után kommentárok előadását jelentette. Lajta valóban úgy közeledett az eredeti műhöz, hogy a fontosnak ítélt részeket olaszul hangosan is felolvasta magának, vagy Vittorio Gassman legendás Dante-előadásait hallgatta meg.
Paolo és Francesca, V. ének (2. Kör), 2025
Elsősorban mégis Nádasdy Ádám új, rímtelen jambikus versben fordított, gördülékenyen olvasható fordítását használta, amelyet Babits formahű, rímes fordításával egészített ki. Közben az összes énekhez illusztrációvázlatot készített, amelyeket csillagokkal jelölt, hogy melyiket érzi a legsikeresebbnek, hogy lássa, merre induljon tovább. Lajta végül tizenkét festménybe sűrítette a túlvilági zarándoklat első harmadát. Koncepciója az volt, hogy így a Pokol mindegyik köre szerepelhet, és hozzájuk a bevezető helyszínek is.
Ez a sűrítés az eredeti mű egyik legsajátosabb vonása. Borges szerint az Isteni színjátékban Dante képes volt egy-egy életet egyetlen cselekedettel, pár sorban tökéletesen összesűríteni.
Az eső, VI. ének (3. Kör), 2025
A megvalósítás során saját imaginációja megtámogatására Lajta modelleket használt. Dante „eljátszására” hivatásos színészt kért fel. Saját magát először csak beugró mellékszereplőként, amolyan filmes cameóként szerepeltette volna. Végül Vergilius alakját magáról mintázta. A sorozatot nagy méretű, álló formátumú, 200 × 160 centiméteres vásznakon festette meg. Színkezelése is koncepcionális: a Pokol-
ban megjelenített két végletes szenvedésforrást, a fagyot és a tüzet a kékeszöld vagy a narancsos-sárga monokróm színvilága jellemzi. Az így született kompozíciók filmes és színházi allúziókat idéznek a nézőben, amelyeket érdemes együtt nézni, együtt olvasni az életmű előzményeivel.
Kőgörgetők, VII. ének (4. Kör), 2025
Lajtának ez a festészet általi „szoros olvasása” arra sarkallja a nézőt, hogy maga is elgondolkozzon azon, mit jelent ma Dantét olvasni. Hiszen a költőfőhőst túlvilági útjára kísérjük el, pontosabban olyan zarándoklatot járhatunk végig vele, amelyen ő a lét végső kérdéseire az isteni Kegyelem által választ kapott. Szavai révén az olvasó is részese lehet ennek a revelációnak. Az olasz költő műve az Isten-központú lét tapasztalata, tanúbizonysága. A modern ember viszont képtelen ilyen egyértelmű válaszokat adni, így adódik a kérdés: vajon a jelenkori ember túlléphet-e az Isteni színjáték esztétikai befogadásán? Részesülhet egyáltalán Dante felismeréseiben, hiszen önképe és világképe gyökeresen eltér világlátásától?
Styx, VIII. ének (5. Kör), 2025
A festészet mint zarándoklat
Önkéntelenül is felmerülhet a nézőben, vajon miért köteleződik el egy mai festő ilyen hosszú időre egyetlen téma iránt?
Lajta Gábor egész pályáját jellemzi a komoly felkészülést igénylő feladatok keresése. Egymást kiegészítő területek megismerésében mélyedt el: a metafizikai teóriáktól az európai narratív festészeti örökség felfedezéséig. Ez utóbbi azért is érdekes, mert a történetmesélő kép szerepe a nyugati művészetben sajnálatos módon beszűkült, holott az ókortól a késő reneszánszig a legmélyebb filozófiai és kontemplatív tartalmakat is képesek voltak figurális kompozíciók megjeleníteni – elég a Villa dei Misteri ókori freskóit, a keresztény-platonista vagy a hermetikai hagyomány által inspirált festészetet felidézni. Mindez már rég nem magától értetődő. Fel kell fedezni, ki kell kutatni, el kell távolítani róla a feledés ködét a platóni anamnézis értelmében. Ehhez talált vezérfonalat Molnár Sándor Festőjóga elméleti és gyakorlati rendszerének megismerésében.
A tüzes sír, X. ének (6. Kör), 2025
Az elmélyültség fenntartását segíti az is, hogy alaposan végiggondolt sorozatokat készít. Bár a kilencvenes években festett Akt és tér sorozatban
látszólag nem történeteket beszél el, a modellek tekintete elgondolkodó belső állapotot tükröz, testtartásuk mindig valamilyen előtörténetet sejtet. Három kiállításnyi anyagot felölelő Nox sorozata, ahogy a címe is utal rá, az éjszakai szórakozás világát dolgozza fel. A képeken mozgalmas helyszíneket, a rock- vagy technofesztiválok világát fedezheti fel a néző. Ezeken a helyszíneken a színek és a zene arra szolgál, hogy immerzív módon szinte átitassa, totális hatásával bevonja a közönséget.
Vérfolyó, XII. ének (7. Kör), 2025
Lajta képein viszont nyugodt távolságtartással és szemlélődéssel találkozunk, így például a szabadtéri koncertek hatásvadász világítástechnikája különös, transzcendenciát idéző, már-már absztrakt kompozícióvá válik az Éjszakai színpad (2002) című képen, vagy a bűnügyi dokumentumregénybe illő témájú, Az oroszlán nyelve sorozaton. (Ezzel Lajta egyébként létrehozta az „oknyomozó festészet” műfaját.) Ezekben a sorozatokban tehát korántsem a „sztori” a legérdekesebb, hanem az, hogy a festménnyé vált történetet szemlélve egyszerre gondolkodhatunk a témáról és a megfestés módjáról. A festő és a néző szükségképpen a történeten kívül áll, még akkor is, ha a művész célja az, hogy bevonjon az alkotásába.
Átváltozás, XXV. ének (8. Kör), 2025
Ez a „festmény idejének” sajátossága. Az alkotó felülemelkedett szemlélő és nem szereplő, s jó esetben, ha megvaló-
sította ezt, akkor a nézőt is képes ebbe a helyzetbe hozni. Ez még akkor is így van, ha látszólag a művész is szereplővé válik. Lajta Gábor nemegyszer saját maga is modellt áll a maga megfestette történetben. Így vált Vergilius modelljévé saját Inferno-festményein. Talán hasonló belátás miatt is, mint amire Hamvas Béla utalt Karnevál című regényében: „A pácban mindannyian benne vagyunk.” Vagyis a megtisztulás keresése mindenkit érint. A műalkotás általi szemlélődés ráébreszthet, hogy létezik az időn és a történeten felülemelkedett állapot, de az megvalósításra váró lehetőség és nem adottság, amit ab ovo birtokol a festő. Ezt gondolni olyan hübrisz lenne, amit üdvös elkerülni – ezt Dantétól tudjuk.
Jégpokol, XXXII. ének (9. Kör), 2025
Tehát az életmű kiteljesítése, hogy Lajta Gábor a valaha volt egyik legnagyobb és legizgalmasabb történet megfestésébe fogott. Mielőtt hozzákezdett volna a sorozathoz, megmutatta tervét mesterének, Molnár Sándornak, és megkérdezte tőle, Dante műve vajon nem azonos céllal íródott-e, mint a Festőjóga, vagyis mindkettőnek az ember spirituális és meta-
fizikai megtisztulása és realizációja-e a célja.
Molnár igenlő válasza jóváhagyó áldásként is felfogható. Ezáltal jóval több lett a Divina Commedia megfestése, mint egy festői projekt – spirituális zarándoklattá vált. Sic itur ad astra.
