Szombaton a szent sírt felkereső asszonyok, Mária és Mária Magdolna teszik fel a kérdést. Ám a sír már nyitva, egy angyal közli velük: „Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, aki megfeszítettet; föltámadott, nincsen itt…”

A mágikus realizmus képviselőjeként számontartott Kondor Béla (1931–1972) művészetében folyamatosan jelen van a hit, de sajátos, profanizált, spirituális értelemben, nem kötődve egyetlen valláshoz sem. Az Építők (1968) című képen azzal, hogy arany háttérbe helyezte a hétköznapi munkálkodást, Kondor az ortodox ikonok szentjeinek szintjére emelte a kétkezi munka világát. Amint maga is „szívesen tálalta magát betonszerelő proletárként”, mint ezt Erdély Miklós említi visszaemlékezésében.

 

A kiállításra belépve A forradalom angyala (1959) az akkor még igen közeli 56-os forradalom sokkjára utal, amely sokakkal együtt Kondor számára is megrendítő tapasztalattal bírt, bár azt egy vidéki laktanyában, az eseményektől elzártan élte meg. A vörös hátteret uraló angyal egyszerre sűríti magába a keresztény ikonográfiából Gábrielt, Szűz Máriát és a bűnbeesés Éváját, míg az angyal kezében tartott kisded a jobb jövőbe vetett hit reményét szimbolizálja.

 

A képet 1965-ben mutatták be az Ernst Múzeumban, de a korszakra jellemzően azt a kritikusok csak „József Attila szabadságvíziójának párjaként” értelmezhették. A kiállításon is a kép mellett kapott helyet Kondor ceruzarajza József Attiláról és a Medáliákhoz készített alkotása. Kondor ebben az időben a Tanácsköztársaság című képen megjelenítve az angyal figuráját, némi zavart okozott a korszak értelmezőiben, de ez is mutatja, hogy bár valós történelmi helyzetekből, személyes élményekből indul ki, mégis azokat örök érvényűvé szublimálja, az angol romantika nagy misztikusához William Blake-hez hasonlóan. 

 

A cím előhívhatja bennünk Nagy László emblematikus versének címét is: Ki viszi át a szerelmet?, amelyben a szerelem a remény, a művészet, a megváltás szinonimája. Nem véletlen a párhuzam, mert Kondor és Nagy László művészbarátsága két sokoldalú (képzőművészeti, irodalmi) tehetségű alkotó ember egymást kölcsönösen kiegészítő, egymásra folyamatosan reflektáló kapcsolata volt. Szécsi Margit visszaemlékezése szerint versírás közben „a Kondor Béla-i testvér-tehetség nosztalgiája állandóan kísértette” Nagy Lászlót. A kiállítás ezért a lenti nagyteremhez vezető folyósón külön szekcióban emlékezik meg kettejük alkotói kapcsolatáról: Nagy László grafikái mellett Kondor Bélának a költőhöz írt levele, illetve Nagy László verséhez készített grafikája látható.  

 

Végül a cím megidézheti a görög mitológiából Sziszüphosz történetét is, akinek alvilági büntetése, hogy egy folyton visszazuhanó követ kell felgörgetnie a hegyre, mert a művész, Kondor is ilyen sziszifuszi küzdelmet folytatott az anyaggal, önmagával, mint ezt a kiállításon Molnár Edit fotója is sugallja, amely a műtermében a műve előtt magába roskadva ülő festőt ábrázolja. A Vigilia folyóirat körével is szoros kapcsolatban álló Kondor Pilinszkyhez hasonlóan egész életében élő lelkiismeretként emlékeztetett az elkövetett történelmi bűnökre, mindvégig a szenvedők, az elnyomottak pártján állva.

 

Ezért is került a kiállításon Kondor holokauszt témájú képei (Auschwitz I.  Sírbatétel, Auschwitz II. Appell!, Muzsika) mellé Pilinszky Visszavonom című verse. Szintén a társadalmi feszültségek iránti érzékenységről, a szenvedőkkel, a háborúk áldozataival való azonosulásról tanúskodik az 1956 nyarán megvédett diplomamunkája, a Juhász Ferenc nagyversére, A tékozló országra (1954) készített rézkarcsorozata, a Jelenetek Dózsa György idejéből. A kiállításon ebből a Goya háborús víziónak hatását tükröző sorozatból is láthatjuk az első darabot. 

 

Kondor Béla festőként tanult a Képzőművészeti Egyetemen, ám Szőnyi mesterrel való szemléletbeli konfliktusa miatt végül Koffán Károly grafikai osztályában fejezte be a tanulmányait. Ifjabb Koffán Károlynak a kiállításon látható, 1972-ben készült Kondor-portréja bizonyítja, Kondor és Koffán kapcsolata túlmutatott a szigorúan szakmai alapú mester és tanítvány viszonyon. Kondor életművében tehát a grafika ugyanolyan súllyal jelenik meg, mint a festészet. Németh Lajos megállapítása szerint Kondor grafikai tudása a rézkarc technikai részének rembrandti mércéjéhez fogható. Maga Kondor is Blake, Bosch, Dürer és Rembrandt szellemi örökösének tekintette magát. A kiállítás érdekessége, hogy nemcsak a nyomatokat, de több esetben a nyomólemezt is megtekinthetjük, amelyek révén még szemléletesebb képet formálhatunk Kondor grafikai tudásának virtuozitásáról. Kondor számára a grafika nem tisztán autonóm, hanem inkább alkalmazott műfaj volt. Főiskolás korától illusztrátorként dolgozott könyvkiadóknak, ami megélhetésének forrása és alkotóművészi szabadságának záloga volt. Gyakran azonban művészetében összekeveredett az autonóm és az alkalmazott grafika, példa erre a Pokolbeli kocsma (1961) című rézkarc, amely eredetileg Blake műveihez készült illusztrációként (1960) született. 

 

A Horváth Gyula kurátor rendezte kiállítás számos magán- és közgyűjteményből válogatta ki a kondori életmű javát. A tárlat legkiemelkedőbb alkotása a Kiscelli Múzeumból kölcsönzött hatalmas táblakép, a Szentek bevonulás a városba (1972), amely egyszerre Kondor életművének záróakkordja és a húsvéti ünnepkörre épülő kiállítás kvintesszenciája, összhangban a művész mottójával: „Jelet hagyni, hogy voltunk és elbuktunk, e lényünkben és e jelekben a magyarázat.”

 

A Ki hengeríti el nekünk a követ? – Válogatás Kondor Béla alkotásaiból című kiállítás május 22-ig látható a Bibliamúzeumban (1092 Budapest, Ráday utca 28.).  

 

Fotók: Füle Tamás / Bibliamúzeum sajtóképek.