Olyan ünnep is lehet ez, amikor a közös munka a nagyközönség megbecsülését is elhozza. Nagy Boróka mestere Nemes Csaba festőművész, Kalmár Gyöngy mestere pedig Somody Péter festőművész. A Chromatic Rush című tárlat jól rendezett, kiegyensúlyozott kiállítás képében öltött testet. A cím szabad fordításban színlöketet jelent, ami alapján már számunkra is körvonalazódhat a két kiállító művész alkotói programja.
Legalább kétféle módon érdemes olvasni a kiállítás koncepcióját, amelyben először is a monumentálisnak ható képeken a kolorit összjátéka a meghatározó és a festészeti technikák elsajátítása is fontos szempont. Másodlagosan pedig létezik a látványt meghatározó ritmus és az a rendszer, amelynek alapján ezek a művek létrejöttek.
A hallgatók művei olyan kontinuitás részei, amelyet az elődeik által kitaposott úton már megismerhettünk. A képi motívumok hasonlósága Bóbics Diána és Nemes Csaba korábbi képeit is eszünkbe juttatják, még ha fizikálisan nem is egy térben valósul meg a párbeszéd velük, de hasonló hangokat szólaltatnak meg, mintha egy szimfónia dallamának részleteit hallgatnánk. Ez az önálló hang vajon mennyiben más, mint amit a mesterek a saját alkotói programjuk során megalkottak? A választ erre a kérdésre maguknak az alkotóknak kell megtalálniuk.
A látottak alapján elmondhatjuk, hogy van egy olyan igazi pécsi iskola, ahol a tanítvány és mester viszony együttműködésen alapul, ami egyszerre tud megtermékenyítő, de korlátozó tényező is lenni. A fiatalok számára kétségkívül sikernek minősül, hogy egy kereskedelmi galéria képviseletében a pályájuk elején már eladásokra is számíthatnak, és részben megtérül anyagilag is az eddig befektetett munka, és a fiatalok megismerhetik a műkereskedelem rendszerét.
Nagy Boróka képi motívumait meghatározzák a párhuzamos vonalas struktúrák hálózatai, amelyeket ő egyszerűsítve csíkoknak nevez, miközben a képei a monumentalitás arányait tükrözik. Az akril festékek direkt színkezelése és a fekete függőleges vonalvezetés egy teljesen más médiumra emlékeztethetnek, mégpedig a pécsi pizsamaházak kerámia homlokzatára a hetvenes évekből, amelynek tervezője Tillay Ernő volt. Ezek az épülethomlokzatok már évek óta nem láthatók, mivel hőszigeteléssel burkolták be őket, ezért biztos, hogy nem voltak közvetlen inspiráló előképei az aktuális kiállításon látható festményeknek.
Mégis ezzel a példával olyan kulturális és tervezői kapcsolatról beszélhetünk, ami alapján a különböző szakmák, jelen esetben az építészet és képzőművészet szándékos, illetve véletlennek tűnő egymásra hatását is tudjuk példának hozni. Ez alapja lehet egy új útkeresésnek is, amely a jövőben akár más szakmákkal való együttműködés lehetőségét is megteremtheti, ilyen lehet akár a design és az építészet is.
Kalmár Gyöngy művei az áttűnő színhatások összjátékát a szórópisztolyos körfelületek pöttyözésével egészíti ki. Ebben a dekoratív struktúrában nincs mély drámaiság, olyan játékos, még előre megszerkesztettnek tűnő rendszert láthatunk, amely kellemes érzéssel tölti el a nézőjét. Arra készteti a tekintetünket, hogy keressük a felületi struktúrák rendszerét, és kicsit a sorok között olvasva figyeljük meg az alkotói logikát, ami harmonikusnak ható színkompozícióhoz vezet el.
Láthatunk áttűnő fröccsenésekből kialakult gesztusfestészeti foltokat, amelyekkel szemben élesen elválasztott lazúros színek képezik az egyensúlyt. Költőibben megfogalmazva, mintha egy selyemfátylat a lengedező szél életre keltene. Meghatározó inspirációként a festőhallgató a San Diego-i napsugár motívumát értelmezi át, amelyet az ottani egyetemen szerzett tapasztalatai és a színtanórákon tanultak határoznak meg. Érdemes lenne a vásznon kívül olyan próbát tenni, ahol ezek a felületek más módon is megjelennek, legyen az akár a street-art vagy a kerámiafestészet, mint más médium.
Sikeres a kiállítás, mert a műgyűjtők már vásároltak is képeket a művészektől. Ilyen módon olyan visszaigazolást is kapnak az alkotók, hogy érdemes lehet a képzőművész pályán maradniuk. Ugyanakkor ez a mai kihívásokkal ez hatványozottan nehéz, köszönhetően a túlképzésnek és a felvevőpiac aránytalanságai miatt. Hogy valóban átütő sikernek lehetünk-e tanúi, még sok időnek kell eltelnie.
A mai kulturális támogatási rendszerek és az önálló műterem megteremtésének lehetőségei igen messze vannak az ideálistól, ezért kiemelkedően fontos az egyetemi műtermi munka és az ottani közösség, amely a mai kortárs művészetet figyeli és készen áll rá, hogy megtalálja benne a szerepét. Ezért is dicséretes, hogy a Nick Galéria vállalta a hallgatók bemutatását a pécsi közönség számára.
Képek: A Nick Galéria sajtóképek.
Nagy Boróka és Kalmár Gyöngy Chromatic Rush című kiállítása június 6-ig tekinthető meg a pécsi Nick Galériában (7621 Pécs, Király utca 21.), keddtől szombatig 14.00 – 18.00 óra között.
