Sokáig a férfi művészek, nézők privilégiuma volt a női test ábrázolása, sőt ezek szemlélése is, mint a Prado sala reservadájának története is mutatja. A nők legfeljebb múzsaszerepet tölthettek be, illetve az olyan alacsonyabb rendűnek tartott, épp ezért női alkotók által felülreprezentált műfajokban teljesedhettek ki, mint a kisplasztika, a textil, a csendélet vagy a portré. Mára viszont, olyan művészeknek köszönhetően, mint Suzanne Valadon, aki a múzsaszerepből kitörve lett autonóm művész vagy Frida Kahlonak, aki balesetének testi traumát formálta át alkotásokká, a nőművészek kezdik visszavenni a testük feletti uralmat.
Nagy Nikolett Colette, a kiállítás kurátora nem először rendez nőművészek munkáiból csoportos kiállítást. A tavalyi évben a Tér-Kép Galériában a Fiatalság/ öregség című tárlaton Czene Márta, Kmetyó Annamária, Nemes Anna és Verebics Ágnes művein keresztül a test és az idő kapcsolatát választotta vizsgálata tárgyául.
Most viszont a térképekről ismerős címfordulattal élve: Ön itt áll, átvitt és konkrét értelemben is a test és a tér kapcsolata köré szervezte a tárlatot. A kiállítás ugyanis nagyszerűen hasznosítja a galéria térbeli adottságait, a kitárulkozástól az intimitásig, a nézés irányítottságától a szemlélődés spontaneitásáig. Ez a térrel megvalósuló folyamatos párbeszéd egyben aktív befogadásra készteti a látogatókat, akik ezáltal nemcsak passzív, kívülálló szemlélői, hanem tevékeny részesei is a kiállításnak.
A lenti kisteremben, ahol Cservenka Edit és Papp Anita festményei kaptak helyet, a falra ragasztott ezüst fóliacsík vezeti végig a látogatókat képektől képekig, mintha a művek nyaklánccá felfűzött színes gyöngysort alkotnának, József Attila Klárisok című versét juttatva eszünkbe: „Klárisok a nyakadon, / békafejek a tavon. / Báránygané, / bárányganéj a havon.” Mert mind Cservenka, mind Papp művei egyszerre hordozzák magukban a szépség és a rútság ambivalens érzését.
Cservenka Edit akril és olaj vegyes technikával készült képei Tiziano Az urbinói Vénuszától Manet Olympiájáig tartó aktfestészeti hagyományok női szempontú szürrealisztikus átértelmezése. A sötétlila vagy sötétzöld bársonyfüggönyök, a pink kerevet, a hatalmas barna bőrfotel a régi korok női budoárjainak fülledten érzéki hangulatát idézik meg.
De itt inkább nyomasztó celláknak hatnak, amelynek sötétségéből szinte kivilágítanak az ülő- vagy fekvőalkalmatosságokon rongybabaként elnyúló, mindenfajta nemi és egyéni jelleget nélkülöző testek. Papp Anita monokrómnak ható, zöld, sárga, kék színek árnyalataira leszűkített olajképei önportrék. Fotóalapú munkáin a különféle tükröződő felületeken keresztül saját testéről készített fényképekeit dolgozza át a festészet nyelvére, miáltal képei egyszerre lesznek hiperrealisztikusak és eltorzítottak.
Az összekuporodó, összegömbölyödő női testekről készült aktok nemcsak látványukkal, de címükkel is: Lure (Csali), Like a hare that sees the hounds’…deadly jaws and dares not stir (Mint a nyúl, amely meglátja a kutyák… halálos állkapcsát és nem mer mozdulni), vagy John Koenig Dictionary of Osscure Sorrows (A rejtett bánatok szótára) szóalkotásaiból vett új érzelmi kifejezések, mint Apolytus, Scabulous a fizikai vagy lelki erőszaknak kitett, megalázott és kiszolgáltatott nőkkel való együttérzésre szólítanak fel.
Nemes Anna fekete- fehér akvarelljei mellett ellenpontot képeznek Kroó Anita mediterrán szín- és hangulatvilágú papírkollázsai és olajpasztelljei a fenti teremben. Nemes Anna poszthumán torzói hasonlóan Papp Anita munkáihoz fotóalapú művek, amelyeket saját maga által kikísérletezett akvarelltechnikája révén akrillal kevert tustintával fordít át a festészet nyelvére, néhol stilizáltan megfolyatva, néhol – mint fülek, haj, kéz- és lábfejek, testkontúrok – vékony ecsettel részletesen megrajzolva alakjait.
Michelangelo és Bernini szobrait idéző androgün torzói már sorozatcímükkel is a poszthumán gondolatiság felé mutatnak: Postumusity, Posthuman composition. A tökéletes test szépséges és taszítóan rút voltát egyidejűleg érzékeltető alkotások egyszerre váltanak ki vonzódást és elutasítást a szemlélőből.
Kroó Anita kiállításra beválogatott művei: kollázsok és olajpasztellek Matisse kései papírkivágásainak és Picasso háború után készült rajzainak mediterrán hangulatú világát idézik. Képein különböző kultúrák mitikus alakjai mellett, mint az indiai vallásban az átalakulás, a halál és újjászületés istennőjeként tisztelt Káli vagy a görög mitológia bikafejű szörnye, a Minotaurus, olyan kultúrkörhöz nem köthető túlvilági lények is megjelennek, mint a szellem és az ördög. Olajpasztelljeit képzelet szülte vadállatok népesítik be, akár a The she beast (A női bestia) című munkán, amelyet a konvenciók elleni lázadás, a női függetlenedés szimbólumaiként is értelmezhetünk.
Míg a lenti kisterem intim, zárt világot alkot, a felső szint hatalmas, oszlopokkal, beugrókkal tagolt ipari csarnok benyomását kelti. A tágas tér adottságaihoz igazodva a kurátor földre ragasztott szöveges matricaszalagokat alkalmazva sorvezetőként, konkrét nézőpontokat kínál a látogatóknak, melyek egyszerre adnak biztonságérzetet, ugyanakkor párbeszédre, játékra is invitálnak: mennyire akarják figyelembe venni a kurátor által számukra kijelölt térbeli pozíciókat.
A feliratok ugyanis nemcsak objektív helymeghatározásokként működnek: „Ez a látvány optimális pontja”, „Lépjen vissza, innen már túl közel”, hanem esztétikai értékítéletet közvetítve némi ironikus felhanggal minősítenek is: „Ne menjen közelebb, a távolság jót tesz”, „Innen nézve még esztétikus”, „Közelebb már csak a hiba látszik”.
A csoportos kiállítások esetében a különböző alkotók egymás mellett történő bemutatása többnyire kurátori döntésből születik, ezzel jelezvén, hogy szakmai szemmel ezeknek a művészeknek a munkássága valamilyen szinten, mértékben egymáshoz kapcsolható. Jelen esetben is feltételezhetően a galéria, a kurátor döntése volt a négy művész (Cservenka Edit, Kroó Anita, Nemes Anna, Papp Anita) együttes bemutatása, mert azonkívül, hogy mindannyian a középgenerációhoz tartoznak, nem tagjai egy közös alkotói közösségnek.
Mégis a látszólagos össze nem illések mögött számos látens kapcsolódási pontot fedezhetünk fel akár technikai vonatkozásban, mint fotóalapú munkák, akár gondolatiságban, mint a női test sebezhetőségének, kiszolgáltatottságának vizsgálata. Erre még ráerősít a galéria téri adottságait maximálisan kihasználó, gondosan kimunkált kurátori koncepció, miáltal sikerült gondolatgazdag, izgalmas képi világú kiállítást létrehozni, amely képes párbeszédre késztetni a látogatót.
Fotók: Törő Balázs / Apollo Gallery sajtóképek.
Az Ön itt áll – Cservenka Edit, Kroó Anita, Nemes Anna, Papp Anita csoportos kiállítása május 22-ig látható az Apollo Galleryben (1085 Budapest, Blaha Lujza tér 1.).
