Majd húsz éve nincs Gyöngyösön galériaként működő kiállítótér, mindig valamely díszteremben vagy folyosón, közlekedési vagy közösségi területen láthatók a tárlatok, aminek megvan a maga bája, de nem alkalmasak kiállításokra.

Olívia képzőművésznek, a Gyöngyösi Műhely Képzőművészeti Egyesület vezetőjének köszönhetik a város és a kultúra iránt érdeklődők, hogy frekventált helyen, használatra kész állapotban talált egy véletlenül kiadó, üres ingatlant a városban, amelyet ideiglenesen használhat az Egyesület. A Gyöngyösi Műhely idén ünnepli negyvenedik születésnapját, és hála az amatőr művészeknek, hogy üzemeltetik a „galériát”, szabadidejüket áldozva a nyitvatartásra és őrzésre. Rengeteg látogatót vonz nyár óta a kiállítótér, hiszen a város erre már ki volt éhezve. Boldoggá tesz, hogy Kakas Olívia talált egy helyiséget, ahol színvonalas körülmények között lehet kiállításokat rendezni Gyöngyösön, és remélem megnyílik a képzőművészetnek is az út, ami oly régen háttérbe szorult a városban.

Kiállítási enteriőr, Fotó: Czímer Tamás 

 

Az első önálló tárlatot, Molnár László gyöngyöspatai festőművész rendezhette, aki tavaly a Műcsarnokban Fénylepel címmel állított ki, s akinek Gyöngyöspata galériát működtet, ahol félévente cseréli alkotásait. Aki teheti, jöjjön el most Gyöngyösre, nézze meg ezt a hiánypótló tárlatot, amelyen Molnár László kilencvenes években készült festményeit láthatók, amelyeket még sohasem mutatott meg – ezek ugyanis a legnagyobb méretű festményei. A Műcsarnokban sem szerepeltek, mert nem a szakrális témához kapcsolódnak. Ezek a legmegmunkáltabb, legizgalmasabb rétegeket rejtő alkotásai, egy-egy festménye előtt órákon keresztül lehet időzni, különböző mélységekbe belelátni.

Molnár László Metamorfózis II, Fotó: Erdélyi József
 
 
A Zuglói Kör, s leginkább mestere, Molnár Sándor művészi életprogramja határozza meg Molnár László gondolkodását, amelyhez hűen ragaszkodik. A Zuglói Körként elhíresült művészcsoport tagjai: Molnár Sándor, Bak Imre, Deim Pál, Nádler István, Hortobágyi Endre és Molnár László. Tiltott Absztraktok címmel film is készült róluk. Molnár László a Zuglói Körben ismerkedett meg az úgynevezett második párizsi iskola művészeivel (Bazaine, Manessier, Estève, Bertholle, Singier és mások), akiknek az organikus festészete oly nagy hatással volt rá, hogy figurális festészetét nonfiguratív, a látvány és az absztrakció határán mozgó, expresszív kifejezésmód váltott fel. Lóska Lajos kiemelte a tavaly a Műcsarnokban nyílt kiállítás megnyitóbeszédében, hogy „Molnár a kilencvenes években festett a legexpresszívebben”. Ezt a kijelentést még akkor tette, amikor a jelen kiállításon bemutatott hatalmas vásznakat nem látta. Vajon mit mondana Lóska Lajos ezekről a festményekről?
 
Molnár László Tavasz, Fotó: Fajgerné Dudás Andrea
 

 

Molnár László a Molnár Sándor által kidolgozott (és a gyakorlatban meg is valósított) művészi életprogramot követi, amelyet Hamvas Béla „festőjógának” nevezett. Olyannyira, hogy életművét a maga által szerkesztett összefoglaló kötetben a festőjóga alapelemei: a föld, a víz, a tűz, a kristály és a levegő szerint elrendezve mutatja be. A festőjóga utolsó állomásában a művész a teljes kiüresedés, a fényben való feloldódás irányába halad. A 2020-as években ezen dolgozik Molnár László. Kérdés, vajon biztosan a festő életének utolsó szakaszában kell ide megérkeznie? Az üresség felé csak életünk vége felé érkezhetünk meg? Számos mű mutatja, hogy nem. Ha Molnár László Metamorfózis című festményeit megnézzük a mostani kiállításon, láthatjuk, hogy az alkotó művészete csúcsán olyan művészi kiteljesedést érhet el, amit ő magától még csak később várt el.

Molnár László Tavasz részlet, Fotó: Czímer Tamás
 
 
Természetesen ezt a teljes életművének vizsgálatát tekintve jelenthetem ki, amely még nem lezárt, tehát még bármi megtörténhet! Viszont ilyen nagy méretben a művész már nem alkot és mondhatjuk, hogy a Tavasz, a Nyár és a Felhőbukfenc című festményei a legnagyobbak, a leggrandiózusabbak is minden értelemben. Évszakokat, természeti jelenséget nevez meg címként, mindemellett a fénnyel operál; organikus formákat láthatunk, amelyek feloldódnak a fényben, mozognak és akár egy tájképet is láthatunk emberi testekkel. Mondhatjuk, hogy a természet látványából kiinduló lírai absztrakt, amely a festő tekintetén keresztül metamorfózison megy át, átalakul és transzformálódik a vásznon – rengeteg szín és különböző festészeti technikák egymásra kerülő festékrétegei által.

A Metamorfózis-sorozat, a Felhőbukfenc, a Nyár és a Tavasz című festményeken kívül több az Arni címet kapta, melyek egy kutya nevét őrzik, és a kutyasétáltatás élményeiből születtek.

Molnár László műtermében, Fotó: Czímer Tamás
 Elgondolkodtató, hogy Molnár László számára Svétásvatara Upanisadból származó négy sor a kilencvenes években mennyire meghatározó volt e képek megszületésében, amelyeket természeti indíttatású organikus műveknek tartunk.

 

„Mindenhol arcok, mindenhol szemek, / mindenhol lábak, mindenhol kezek, / Karjával szárnyával az Isten, az Egy / Így kovácsol össze Földet és Eget.” Svétásvatara Upanisad 3.3 – Vekerdi József fordítása

 

3200 Gyöngyös Fő tér 2. Bejelentkezés szükséges: Kakas Olívia 06302198939 November 9.-én, vasárnap 14 órakor Molnár László tart taárlatvezetést.