A művésztelepek jelentősége – így a somorjai művésztelepé is –többek között abban rejlik, hogy az ilyen alkalmak lehetőséget adnak a művészek számára kilépni a hétköznapokból és a műterem magányából, valamint új inspirációk gyűjtésére, új gondolatok megszületésére és kifejezésére, az egyéni munkafolyamatok gazdagítására, kísérletezésre, szakmai kapcsolatok építésére is.
A környezetváltozás, a régi és új ismeretségek, találkozások, beszélgetések, a közösségi élmények és a művészi impulzusok termékenyítően hatnak az alkotókra. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy az együtt töltött idő, maradandó élményt jelent a művészek számára. Az itt kialakuló barátságok, szakmai kapcsolatok pedig sok esetben a jövőben is meghatározók lesznek. Az ilyen környezetben születő alkotások jelentős értéket képviselnek, ezúttal is, szakmailag nagyon színvonalas képzőművészeti anyag született, amelyből többet más helyszínen is bemutatnak, egy-egy munka pedig a DUNARTCOM kortárs képzőművészeti gyűjteményét gazdagítja majd.
Az alkotótábort életre hívó Mayer Éva képzőművész, valamint a szervezésben, lebonyolításban aktív szerepet vállaló szűkebb család (Majoros Áron Zsolt, idősb Mayer Éva, idősb Mayer József, ifjabb Mayer József) célja többek között az volt, hogy a művésztelep révén új szellemi közösség épüljön a szakmailag elismert és tehetséges, feltörekvő fiatal alkotóművészek, valamint a képzőművészeti szcéna más szereplői között. Továbbá céljuk volt, hogy élő, kortárs képzőművészet valósuljon meg, legyen jelen Somorja sokszínű kulturális életében, és a város a nemzetközi vérkeringésbe is bekapcsolódjon.
Tizennyolc országból mintegy kétszáz képzőművész vett részt az elmúlt tizenöt évben a művésztelepen, és számos szakmai kísérőprogram valósult meg, amelyek más művészeti ágakkal – irodalommal, zenével – kapcsolódva jelentettek tartalmas kulturális feltöltődést. Kiállításokon, művészeti vásárokon, szakmai prezentációkon, gyermekeknek szóló művészetpedagógiai foglalkozásokon, koncerteken volt, van és a jövőben is lesz lehetőség találkozni a meghívott képzőművészekkel és alkotásaikkal. A DUNARTCOM nemcsak Somorja város történetében, hanem a felvidéki és a magyarországi kulturális életben is értékteremtő.
A műfajt és a megadott téma képzőművészeti megfogalmazását tekintve az idei alkotások, s a korábbi években készült munkák is, sokszínűek, többféle anyaggal, technikával dolgoztak a művészek, és a hagyományos médiumok mellett, újszerű megfogalmazások és eljárások is teret kaptak. Az olaj/akril-vászon festmények (Cseke Szilárd, Király György, Makkai-Kovács Beatrix, Maria B. Raunio), valamint akril-vászon képkivágásokból és szövött textildarabkákból komponált kollázsok (Makkai-Kovács Beatrix) mellett számos grafika született, amelyek között találunk egyedi szénrajzokat (Király György), viasz-visszakaparásos eljárással készített és kávéval archaizált tűfilcképeket (Reining Vivien), vászonra, több színnel nyomtatott fametszeteket (Suplicz Gergely), valamint az akvarell technikát és a digitális képszerkesztést vegyítő egyedi giclée nyomatokat (Mayer Éva).
Más formában is megjelenik a kiállításon a szövet és a viasz, például csónak alakú fakeretbe zárt, batiktechnikával készült textileken (Méry Beáta). Láthatunk a tárlaton fotóalapú dobozképeket, lightboxokat (Gaál Kata) és műanyag „gyöngyökből” kirakott mozaikidézetet (Gaál Kata), s videóanimáció (Sztojánovits Andrea) is készült a művésztelep ideje alatt. A meghívott szobrászművészek és ötvösművészek acélból (Németh Marcell, Oláh Sándor), márványból (Orbán Előd) és betonból (Majoros Áron Zsolt) hozták létre alkotásaikat hegesztéssel, hajlítással, lézervágással, faragással, öntéssel és csiszolással.
A mindig tematikus művésztelep idei gondolatfelvetése a „jelen kertje” volt. Az elmúlt években több kortárs képzőművész számára jelentett inspirációs forrást a természet és annak zártabb, intimebb formája, a kert, mint az ember által alakított természet szimbolikus helyszíne, és több kiállítás koncepciója is e köré a fogalom köré épült. A természet és az ember viszonyának vizsgálata egyre több alkotóművészt foglalkoztat. Az Edward O. Wilson biológus által népszerűsített biofília fogalma az embernek a természet és az élő rendszerek iránti veleszületett vonzalmát fejezi ki. Az ember kezdetektől fogva keresi a kapcsolatot a természeti világgal, és ez a fajta vágy és igény az élet számos területén, több kontextusban (képzőművészet, urbanisztika, fenntartható dizájn, építészet stb.) is megjelenik.
Igen sokrétű lehet a kert szimbóluma és metaforikus értelmezése. Többek között tekinthetjük az élet forrásának (Cseke Szilárd, Mayer Éva), az elveszett Paradicsom (Édenkert) harmonikus helyszínének, ahol ember és természet, isteni és földi világ még összhangban létezett, és ahová mindannyian visszavágyunk, ahol újra megtapasztalhatjuk az Istennel való találkozást (Oláh Sándor). Isten az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég, az első és az utolsó, az örök Mindenható, aki az egész teremtést magában foglalja és teljességében irányítja.
Teremtő lényként az ember maga is igyekszik létrehozni ezt a teret, formálni a természetet és gondozni a teremtett világot, mint ahogy a kert is képes az emberi érzékelést és gondolkodást alakítani. Ciklikus természetével (születés, növekedés/virágzás, elmúlás) a lét körforgásának jelképe, amelyben az ember az idő múlásával, a halál és az újjászületés folyamatával találkozik. A spirituális ébredés és az önazonosság keresésének szimbolikus helyszíneként is tekinthetünk rá.
„Belső kertünk”, „belső tájunk” a lélek vagy tudat belső tere, egyfajta mentális vagy spirituális tér, ahol az ember szembesül önmagával, gondolataival, érzéseivel, megéléseivel, emlékeivel, viszonyrendszereivel, kapcsolódni képes a saját belső világával (Maria B. Raunio, Makkai-Kovács Beatrix, Mayer Éva, Méry Beáta, Király György, Majoros Áron Zsolt), és ezáltal gyógyulni, fejlődni, feldolgozni a múlt eseményeit, például a gyermekkor történéseit, családi traumákat (Gaál Kata, Németh Marcell, Reining Vivien, Sztojánovits Andrea).
A zárt, védelmező kert gyakran a kontempláció, a befelé fordulás, a szemlélődés szimbóluma. Nem csupán fizikai tér, hanem általa a tudattalan dimenziók is hozzáférhetőkké válnak. Több alkotót tett kíváncsivá „saját belső kertjének” megtapasztalásán, megismerésén kívül, hogy vajon mi történik, ha feltárja saját világát mások előtt (Suplicz Gergely, Majoros Áron Zsolt). Fontos kérdéskör az is, hogy mit, milyen eszmét, hitrendszert fogadok be, mire nyílok meg (Majoros Áron Zsolt), illetve nyitott vagyok-e a másik ember „kertjét” is megismerni, elfogadni (Suplicz Gergely).
15-16-17. kép Ehhez kapcsolódva a kerítés, mint a határhúzás szimbóluma több művészt foglalkoztatott. A kert metaforája és annak művészi leképezése olyan társadalmi és ökológiai kérdéseket is érintett, amelyek a természet és az ember, valamint az ipari civilizáció, a technológia kapcsolatát vizsgálta (Orbán Előd).
Az idei művésztelepen készült alkotásokon keresztül tehát lehetőségünk van új perspektívákból megközelíteni az ember és a természet kapcsolatát, valamint a spiritualitáshoz fűződő viszonyunkat. A témafelvetés kertje pedig az itt és most tere, ahol megélhetjük a jelenben létezés, az adott pillanat teljességének örömét. Az alkotásokon keresztül a művészek is a jelenből tekintenek vissza vagy akár előre, de mégis itt és most dolgozzák fel, értelmezik a megtapasztalt, megélt élményeket. A jelenben történik az újrafelidézés, és a művek által válik a jelen pillanat időtlenné, válik az örökkévalóság részévé.
Résztvevő művészek:
Cseke Szilárd (HU) / Gaál Kata (HU) / Király György (HU) / Majoros Áron Zsolt (HU) / Makkai-Kovács Beatrix (HU) / Mayer Éva (SK/HU) / Méry Beáta (SK/HU) / Németh Marcell (HU) / Oláh Sándor (HU) / Orbán Előd (RO/HU) / Maria B. Raunio (FIN) / Reining Vivien (HU) / Suplicz Gergely (HU) / Sztojánovits Andrea (HU)
Képek a DUNARTCOM jóvoltából, engedélyével.
