Gilda Lavia 2018-ban alapította a galériát, azzal a céllal, hogy a feltörekvő olasz és külföldi művészeket népszerűsítse és menedzselje, s elsősorban olyan művészekre összpontosít, akik konceptuális, kutató attitűddel viszonyulnak a világhoz, és műveikkel reflektálnak társadalmunkra és annak interakcióira, vagy kiemelik az élet költői és rejtett aspektusait.
Idén késő ősszel rajzkiállítás látható a galériában, melynek magyar szereplői is vannak. A rajz a legspontánabb, legszemélyesebb műfaj, mivel a legösztönösebb médium. Az önkifejezés elsődleges módja, már gyerekkorunktól, még reflektálatlanul is ezzel a médiummal dolgozunk. Az egyszerű, örömteli önkifejezéstől az alkotói tevékenységig igen széles skálán mozog a rajz alkalmazása. A művészettörténet során bizonyos korokban és helyeken a rajz számított a legfontosabb kritériumnak a művészeknél. Folyamatos vetélkedés volt a szín és a rajz között. (Míg a reneszánsz idején a toszkán művészek a rajz prioritására esküdtek, addig a velenceiek a színére.) A kortárs művészetben is bizonyos időszakonként előkerül a rajz médiuma, a 2000-es évek elején nagy felfutása volt, és újabban ismét. Most Bécsben is látható A vonal című kiállítás.
Jelenleg a Gilda Lavia Galéria az Utazás önmagunkba – Városi pletykák című csoportos kiállításnak ad helyet, melyet a magyar, de külföldön élő Hegyi Lóránd rendezett. A kiállítás művészei a legkülönbözőbb országokból érkeztek, mivel Hegyi igen kiterjedt művészeti kapcsolati hálóval rendelkezik, és személyesen ismeri ezeket a művészeket és a munkásságukat. A következő művészek rajzai szerepelnek a kiállításon: Ruth Barabash, Anya Belyat Giunta, Heo Chanmi, Elzévir, Aron Gàbor, Allison Hawkins, Marine Joatton, Felice Levini, Christoph Mayer, Marina Paris, Johann Julian Taupe és Révész László László.
Kortárs narratívák két aspektusát mutatja be a tematikus kiállítás, amelyek a jelen valósága két megközelítésének tekinthetők. Az egyik a rejtélyes, rendkívül személyes, pszichés és intim élményekre fókuszál. Egy belső utazás lenyomatai. Ezen utazás során a legmélyebb belső világunk élményeire, traumákra és gyakran zavaró és destabilizáló folyamatokra összpontosít. A másik megközelítés épp ellenkezőleg, nem a belső folyamatokról, hanem a külvilágról szól. Ezek a városi kultúra jelenségeit tükröző művek arról beszélnek, hogy számtalan és kiszámíthatatlan megnyilvánulás vesz körbe bennünket, melyek akár akaratlanul is befolyásolják viselkedésünket és gondolatainkat, gesztusainkat és reakcióinkat. Széttöredezett világ töredékei, felvillanások és hangok, soha nem teljesen érzékelt és meg nem értett üzenetek részletei, logók és emblémák, vizuális jelek és akusztikus jellegzetességek mind összeolvadnak a városi élet érdekes komplexitásában.
Míg a kiállítás első része lenyűgöző, mégis nyugtalanító történeteivel a belső világ sötét birodalmába kalauzolja el a látogatókat, a második rész intellektuálisan összetett, időnként felforgató és ironikus üzeneteket tár fel, amelyeket a városi zűrzavar és a kortárs városi élet által teremtett többrétegű szociokulturális kontextus ihletett. Érdekes megfigyelni, hogyan fonódnak össze bizonyos filmes és színházi elemek a jövőbeli megalopolisz utópikus vízióival, ahogyan a szöveges üzenetek és a vizuális logók is összeolvadnak a mindennapi életünket átható valós tárgyakkal és építészeti töredékekkel, miközben intellektuális perspektívákat vagy képzeletbeli kalandokat sugallnak.
A tárlat két szegmense nemcsak tematikailag választható szét, hanem ábrázolásmódban is. Mind a belső, mind a külső utazás szekcióban vannak kifejezetten valóságot reprodukáló, figuratív művek, a belső utazás értelemszerűen inkább dolgozik szürreális elemekkel (például Anya Belyat Giunta, Heo Chanmi, Anya Belyat-Giunta, Révész László László művei). Sőt, talán a valós világon túli élmények megragadása, illetve ezek kifejezése a leginkább közös és domináns elem a kiállítók között. Ugyanakkor absztrakt, redukáló eszközökkel dolgozó művészek is megtalálhatók mindkét szekcióban. Számomra különösen izgalmasak Elzévir háttér nélküli, szinte lebegő alakjai. Gábor Áron geometrikus alapú rajzai a külső és belső élmények metszéspontjában áll. De ez a balansz az érzékiség és a kontrolláltság esetében is megjelenik. Szintén a határon való billegés jellemzi Marina Paris munkásságát is, aki különben a galéria állandó művésze, s főleg építészeti elemeket ábrázol, melyeken azonban sokszor a fikció dominál.
Az Utazás önmagunkba – Városi pletykák című kiállításon bemutatott művek kizárólag a rajzolásra összpontosítanak, amelyet a kortárs művészeti kifejezés egyik legreprezentatívabb médiumának tartanak. A rajz művészi tehetsége – spontán és személyes nyelvezetén, érzékenységén és intimitásán, valamint a korlátlan improvizáció megindító erején keresztül, amely sem tökéletes és végleges kivitelezést, sem monumentális, zárt és merev formát nem igényel – lehetővé teszi mélyen szubjektív, gyakran rejtett vagy nehezen közölhető üzenetek közvetítését. A kortárs rajz egyre inkább helyet foglal el a kortárs művészeti alkotásban, éppen rendkívül empatikus jellege, nyelvszerű közvetlensége miatt, amely látszólag megragadja korunk bizonytalanságának valós és alapvető tapasztalatát.
Képek a GILDA LAVIA galéria archívumából, engedélyével.
A tárlat november 28-ig tekinthető meg a GILDA LAVIA Galériában (Via dei Reti, 29/C, 00185 Roma).
