Ahogy a hetvenes években indult fiatal prózaírókat gyakorta emlegetik a Péterek nemzedékeként (Esterházy, Hajnóczy, Lengyel, Nádas), úgy a kortárs képzőművészetben Sturcz Jánosnak köszönhetően (Dante pokla ma, 2022) beszélhetünk a Józsefek koráról (Baksai, Gaál, Szurcsik). A három József is egy generációt képvisel, akik nemcsak alkotásaik által, de mesterekként a folytatott oktatói tevékenyégükkel is alakítják korunk művészetét.

 

Az Apollo Gallery tárlatán most ebben a két szerepben jelennek meg, egyrészt saját munkáikkal, másrészt egy-egy általuk kiválasztott tanítvány műveinek fénytörésében. A kiállítás ugyanis, ahogy alcíme, a Mesterek és tanítványok jelzi, arra a kérdésre keresi a választ, mit jelent, hogyan határozható meg a kortárs művészetben a mester és tanítvány viszony.

 

A középkor és a reneszánsz festői műhelyeiben a mester egyszerre volt tanár és a műhely irányítója. A tanítványok együtt dolgoztak mesterükkel az éppen készülő műveken. Ma már csak a szakavatott, a korszakot kutató művészettörténészek tudják megkülönböztetni, mit is festhetett egy-egy képen a mester, s mit az egyes tanítványok. De még Munkácsy műhelyében is a tanítványok sokszor beleragadtak az epigon szerepébe, nem tudva kilépni a festőfejedelem bűvköréből.

 

Ma viszont az akadémista képzési rend visszaszorulásával mások a prioritások. Barabás Mártont idézve: „A rajzkészség önmagában nem elegendő a műalkotáshoz. Már a felvételiken sem csak a rajzi teljesítményt értékeljük, hanem a kreativitást, a motiváltságot, a rátermettséget, az eredetiséget.” (Zongoraátiratok, Mindenki tud rajzolni. Gondolatok a rajzolásról, rajzkészségről – 2015) Nagy Nikolett Colette, a kiállítás kurátora szavaival: „A mester–tanítvány viszony ebben az értelemben nem tudásközlés, hanem egy látásmód elsajátításának tere.”

 

A három mester ezért nem saját művészetük reprezentációjaként választott ki egy-egy növendéket, hanem inkább abból a felismerésből, hogy ezek a tanítványok képviselik leginkább azt a művészeti szemléletet, amelyet alkotóként, oktatóként vallanak. Három látásmód, három művészi attitűd jelenik meg tehát az Amit megőrzünk, amit továbbadunk című tárlaton

 

Kristófy Dániel számára a mesterétől, Baksai Józseftől kapott gyakorlati, technikai alapok a legfontosabbak: „Ha nem értem, miért nem tapad meg a kép, miért csúszik, reped meg, bőrösödik vagy vetemedik, miért képződik rajta virágzás, akkor hogyan tudnám ezeket a folyamatokat megelőzni? Vagy – épp ellenkezőleg – hogyan tudnám őket szándékosan előidézni?  Persze ma már sok mindent be lehet szerezni készre keverve, előre elkészítve, és a technikai munkafolyamatokat is ki lehet adni másnak.  

 

De egészen más érzés, és más minőség valóban érteni hozzá.” Kristófy szavainak értelmét négy zománccal és olajjal készült macskaportréja (Belfort, Zuzu, Vilmos, Luca) világítja meg legjobban, ahol a felületekkel való játék (rücskös vagy matt és fényes sávok váltakozása), a sötét–világos ellentétpárra épülő kompozíciók (pozitív–negatív leképezés) kelt különféle érzeteket. Technikai és műfaji változatosságukkal Baksainak a kiállításon látott művei is szinkrónban vannak tanítványa véleményével.

 

Turner és Rothko szenzitív tájábrázolásával rokon Folyékony fény című olajképen a víz és ég lazúros, szinte elfolyó zöld foltjait egy tubusból kinyomott vastag festékmassza választja ketté, a szárazföldre utalva. De ez a durva, göcsörtös felület egyben plaszticitást, mélységérzetet és térhatást is kölcsönöz a műnek. A három olajpasztellel és szénnel készült, Justiciát megidéző figurális munkában (Csukott szemmel, Ítélet, Felemelkedés) pedig Baksai mitológiai témák iránti vonzódása figyelhető meg.

 

Reining Vivien az érzékeny látásmódot emelte ki Szurcsik József tanításával kapcsolatban: „Mindent látni és mindenre reagálni… A művészetben azonban… forrássá válik, lehetőséggé, játékká, amelyben az érzékenység a formálás eszköze lesz.” Bár Reining Vivien művei inkább nőtörténeti szempontú alkotások. A családi emlékezetre fókuszálva az elmúlást, a felejtés és emlékezés töredékességétét vizsgálja, mint a nagyszülei válással végződő házasságát feldolgozó négy darabból álló Én szerettem Alperest, illetve az Anyagnyomat-kísérlete (a kilapulás három fázisa) című konceptuális munkája.

 

Szurcsik József legújabb művei pedig a tőle megszokott társadalmi érzékenységgel Turner tájábrázolását gondolják tovább. Az angol romantikus festő az ipari forradalom időszakának ember által leuralt tájában még fajunk hatalmának végtelen erejét érzékelte, míg Szurcsik disztopikus tájképei (Ultra Concordia, Izzás, Az apokalipszis hajnala, Tűzfolyó) inkább már az emberi felsőbbrendűségből faladó természetpusztítás veszélyeire hívják fel a figyelmet, arra intve a nézőt, nem uralkodhatunk a természet felett büntetlenül.   

 

Gaál József és tanítványa, Palágyi Bálint Sándor közötti kapocs: a művészet mint közösen folytatott küzdelem, amint ezt Gaál József megfogalmazta: „A művészetoktatás közös küzdelem, de nem szenvedve, hanem tele a rátalálás örömével.” Ezt az önmagával és a mesterével folytatott állandó harcot, a mestertől való elszakadás stációit tükrözi Palágyi három darabos Fej-sorozata, amelynek lezárása a Félúton című festmény.

 

Gaál jellegzetes torz gnóm vagy agyaggólem fejei, alakjai (Fragmenta-sorozat, Umbra figura-sorozat) egyszerre jelentenek követendő példát Palágyi számára, ugyanakkor a kiállított alkotásain jól kitapinthatók a mestertől való elszakadás fázisai. Bár Palágyira is jellemző a vastagon felvitt festékrétegek használata, de élénk színei, a háttér kidolgozottsága, művészettörténeti utalásai (Cranach felfeslik, Degas parafrázis) már kijelölik művészetének irányait. Mert a tanítványnak meg kell találnia saját útját, és csak ez az állandó harc a mesterrel és önmagával hozhatja el a közös örömöt, amely a festmény megszületését jelenti.

Az Apollo Gallery kiállítása három mester és három tanítvány közös gondolkodása arról, mi is a művészet lényege, szerepe korunkban, Utalva a címben kifejeződő kettősségre: Amit, megőrzünk, amit továbbadunk, hogy minden alkotói folyamat alapja a megtartás és elengedés, az emlékezés és újrakezdés.    

 

Amit megőrzünk, amit továbbadunk – Mesterek és tanítványok, csoportos kiállítás március 13-ig látogatható az Apollo Galleryben (1085 Budapest, Blaha Lujza tér 1.).

 

Képek: Az Apollo Galéria jóvoltából és engedélyével a fotókat Törő Balázs készítette.