Szilágyi Erzsébet Tex-túrák című kiállítása – amely válogatás különböző munkáiból – a galéria terén kívül kezdődik és ott is ér véget. Az általa kedvelt természeti képződmények összemosódnak az emberi létformával, helyzetekkel, s mintegy kiváló metaforákként képesek szolgálni.

Magyarország sok szempontból vízfejű ország, mivel nagyon sok minden Budapestre koncentrálódik. Különösen jellemző ez a kultúra területére, noha számos vidéki városban is komoly kulturális élet zajlik. Az egyik ilyen fontos város Pécs, ahol 2023 nyarán a szokásosnál is intenzívebb művészeti életnek lehetünk tanúi.

A portérábrázolás történetében számos gyermekportréval is találkozhatunk. Ezek a képek elsősorban családi státusszimbólumként fordulnak elő. Jakatics Szabó Veronika ábrázolásain a gyermektevékenységek tipikusan gyerekhelyszíneken, például játszótereken jelennek meg, ahol a városi táji háttérben tűnnek fel a gyerekek, mintegy elképzelve számukra a jövő városát.

Tágabb környezetét járja be festészetében Bács Emese, felfedezve milyenek is azok a városrészek és annak a lakói. A képei között egészen új festményeket és számos régebbi kép átdolgozását láthatjuk. Az utóbbiak esetében jól megfigyelhető az önkontroll festészeti és látásmód tekintetében is.

Ritkán hallani ilyen frappáns címet. Ismerős fordulat, mégis váratlan a befejezés. Váratlan, de igazi metafora az ég kékkel való helyettesítésére, sőt metonímia, mivel a rész jelenti az egészet is.

Gáspár Annamária kiállításának enigmatikus címe sok kérdést rejt magában: Milyen változások? Mikortól jönnek a változások? Mi fog megváltozni? Jó lesz-e ez nekünk? Nem jobb-e a nem túl vonzó, de megszokott biztos, langymeleg pocsolya, amelyben élünk?

Velencében a klasszikus turistacélpontokon kívül a biennálék idején a kiállítóhelyek, a múzeumok különösen nagy gondot fordítanak arra, hogy a „nagy nevek” vonzásában mind a szakma, mind a közönség számára élvezhető kiállításokat rendezzenek.