A jövő házának lakói VII., 2023
Valaha többnyire a gyerekek imitációs játékainak ábrázolása volt jellemző, azaz, ahogyan játék közben is a felnőtteket utánozták. Ezt még Bruegel Gyermekjátékok című képe is jól jelzi. Ez persze így nagyon leegyszerűsített lenne. A középkori gyermekszemléletről való diskurzus annak a Philippe Arièsnek köszönhető, aki 1960-ban, Párizsban adta ki L’enfant et la vie familiale sous l’Ancien Régime/A gyermek és a család az ancien regime korában című művét (magyarul: Gyermek, család, halál, Gondolat, Budapest, 1987).
A jövő házának lakói VI., 2023
A gyermekkor mint sajátos, elkülönített életszakasz csak a XVII–XVIII. századtól, a polgárosodástól jelent meg. Párhuzamosan azzal, hogy a felnőttséghez kapcsolódó szerepek kibővültek, amelybe a gyerekek nyilvánvalóan még nem tudtak bekapcsolódni, határozottan különvált a felnőtt- és a gyermekkor. Ráadásul ekkor kezd elterjedni az iskoláztatás, s kezdik tudatosan fejleszteni a gyermekeket. Ariès tanulmánya felkeltette az érdeklődést a téma iránt, s elindult a gyermekkor sajátosságainak, jellemzőinek további kutatása.
A jövő házának lakói V., 2023
A művészetben a gyermekábrázolások a XVII. századtól a XX. századig leginkább a zsánerképeken jelennek meg, és továbbra is a magasabb státusú családok reprezentációs portréin vagy az alkotó saját gyerekeinek ábrázolásaként. A szocializmus idején a szépen felöltözött és örökké boldog családok, boldog gyerekek a szép élettel kecsegtető kommunista jövő üzenetét sugallták. Talán épp ezért is volt néhány olyan év, évtized, amikor kényes téma lett családot, gyereket festeni, mert ezek az előképek rémlettek fel.
Az utóbbi időben a szocializmus képei már elhalványulni látszanak, másrészt egyáltalán nem aktuálpolitikai módon, hanem ahogy a női alkotók, mi több, a nőművészek saját élményeiket kezdték tematizálni a művészetben, előkerültek a különböző női szerepek, s a velük kapcsolatos sztereotípiák. Ezeken a műveken már a kritikai attitűd is megjelent a konvencionális társadalmi elvárásokkal szemben. Az egyik ilyen saját létélményből fakadó témája a női művészeknek az anyaság kérdése, az anya–gyerek kapcsolat, és persze azután önállóan a gyermek, aki sokszor az alkotó gyermekkori énje vagy épp a saját gyermeke. Érdekes, noha nem túl meglepő, hogy ezek a gyerekábrázolások a kortárs művészetben elsősorban női alkotókhoz kapcsolódnak, bár például Fehér Lászlónak is visszatérő témája saját családja és a gyermekei, sőt olykor mások gyerekei is.
Álomfelhő, 2023
A kortárs magyar művészetben az egyik emblematikus gyerekábrázolás-sorozat Hajdú Kinga 5 kép című munkája 1997-ből. Újabban Fajgerné Dudás Andrea tematizálja a családi életet, a nők láthatatlan munkáját, benne természetesen a gyereknevelést. Nemrég zárt be az Inda Galériában Czene Márta anyasággal, gyermekkori emlékekkel foglalkozó kiállítása.
Jakatics Szabó Veronika korábban is készített gyermekképeket, legrégebbi ilyen jellegű munkája 2007-ben született, ez a mostani kiállítása azonban kifejezetten a gyermekekről szól, részben festmények, részben grafikák által.
A nagy ugrás napja I., 2023
Milyen képzeteket társítunk a gyerekekhez? Többnyire az ártatlanságot, a felhőtlen boldogságot, a fantáziát, a szabadon szárnyaló képzeletet. A gyerekekhez köthető egyfajta „eredendő állapot” is, amely őszinteségével, sajátos (archaikus-mágikus és ösztönös) látásmódjával és konvenciómentességével markánsan eltér a felnőttek világától. Ez a gyerekkorhoz köthető létállapot inspirált többek között olyan alkotókat, mint Jean Cocteau, William Golding, Balthus vagy Oskar Kokoschka… Jakatics-Szabó Veronikát is – a női, anyai aspektusokon innen és túl – intellektuálisan ezért vonzza témaként a gyerek és a gyerekkor motívuma. Sokszor ezt a szabály nélküli világot értékesebbnek tarjuk, sokan azt gondolják, mintha az iskola mintegy megrontaná ezt az ősi, burjánzó képzeletvilágot. De a fejlődéslélektanból, gyerekpszichológiából jól tudható, hogy ez a fantáziacentrikus gondolkodás körülbelül hétéves korra az iskola nélkül is változna, az agy átalakul egy racionálisabb működési üzemmódba. A művészek számára meg különösen idealizált állapot, erénynek tekintik az „örök gyerek” karaktereket.
A neonzöld edzőcipő, 2023
Nem a gyerek imitáló tevékenységei láthatók Jakatics Szabó Veronika ábrázolásain, hanem sajátosan gyerektevékenységek, tipikusan gyerekhelyszíneken, például játszótéren. Kiállítás a kiállításban a nyolcdarabos pergamen-pasztell rajzok sora, ahol a városi táji háttérben látszódnak a gyermekek, mintegy elképzelve a jövő városát nekik. Ebben a sorozatban szinte szó szerint, technikailag is „egymásra vetül” múlt és jövő, az emlékezés és a „jövőbe látás” egyaránt megjelenik és összefonódik. A kiállítás egyik legszebb képe a Nabis világát idéző Álomfelhő, amelynek egy színben tartott (kék) képi világa expresszíven jeleníti meg a hétköznapi (utcai, városi) motívumokat. A jelentkezés a szertartásra szintén ilyen stílusú, akárcsak Az őszi preraffaelita emlék, bár ezt a művet még izgalmasabbá teszi a kép szélein felsejlő számítógépes chip, mintha egy digitálisan őrzött emlék kerülne elő. A kisfiú labirintussal (akinek a kezében egy mobiltelefon látható) szimbolikus útkeresés, vajon megtalálja-e a gyermek a saját útját, jó irányba indul-e. A labirintus középpontjában egy tojás motívuma jelentik meg, amely szándékosan kelt archetipikus asszociációkat.
Átmászó, 2023
Érdekes a képeken megjelenő nézőpont is, pontosabban nézőpontok: például a mászóka alulról (békaperspektíva), vagy az Ikrek csillagkép, ahol a két gyerek (ők nem is a sajátjai) emelkedik a magasba, akik jóval nagyobbak, mint a kép alján álldogáló-ücsörgő staffázs alakok. A festőnő elképzelése szerint a kép középpontjában álló (lebegő) gyermekalakok mitologizálódtak, csillagképekké váltak, ahogyan az számos archaikus kultúra mondáiban, mítoszaiban is megtalálható. Az alagút belülről (Alagút a fény felé, Időalagút), vagy a szinte monokróm felületből kinéző gyermek (Átmászó), vagy épp a felülről, madárperspektívából látott vonuló gyereksereg (Varázssál), s a játszó gyerekek (Játsszunk építőset!), akárcsak a guggoló perspektívából láttatott babakocsis kép (Kék sapka).
Akarsz-e játszani V., 2022
Miért ez a sok nézőpont és perspektívaváltás? Ezek után persze kérdés, valójában kinek is a nézőpontja érvényesül, ki is van a képen? Kiről szólnak ezek a képek? Ugyanis a perspektívák, lásd az alulról mutatott mászóka vagy a felülről láttatott vonuló gyereksereg nemcsak ügyes képi kompozíció, hanem az aggódó anya nézőpontja, aki innen látja az eseményeket, alulról a mászókát, felülről, netán az ablakból a gyerekeket. A művészettörténetben különböző perspektívákról beszélünk: 1-2-3 iránypontos perspektíváról, a levegőperspektíváról, a madárperspektíváról, a békaperspektíváról stb. A sokféle perspektíva után egy új fogalmat is behozhatunk, az aggódó anya perspektíváját.
Játsszunk épitőset, 2022
A jövővel nem a gyerekek foglalkoznak. Azt sem tudják igazán, hogy mi az, legfeljebb a következő játékig, csokiig, másnapig vagy a nyaralási tervekig terjed számukra a jövő, ez is a szülőket foglalkoztatja. Ez a sorozat leginkább az alkotóról szól, aki a gyerekeken át látja a világot, az ő jelenükért és jövőjükért aggódva. Így valójában valamennyi kép akár önarcképnek is tekinthető.
A kiállító művész a képek létrehozása során az MMA alkotói ösztöndíjában részesült.
A jövő házának lakói – Jakatics Szabó Veronika kiállítása 2023. június 9-ig tekinthető meg a soroksári G13 galériában (1238 Budapest, Hősök tere 13.)
