Ugyan a művész többféle sorozatából készült a válogatás, de van néhány momentum, amely közös bennük. Egyrészt valamilyen módon mind kapcsolódik a kézimunkához, a hagyományos textíliákhoz, a népművészethez (kékfestő). Másrészt minden általa használt technika és motívum áttételesen a nőkről szól, a hozzájuk való viszonyról, sőt inkább a párkapcsolatokról. Már maga a textíliákkal való foglalkozás is hagyományosan női munka. Végül pedig formailag fontos számára a két- és háromdimenzió közti átmenet, átváltás, ingadozás, ami a műveken és az installáción is megjelenik. Munkásságában fontos szerepe lesz a kint–bent, alul–felül felcserélődésének, annak, hogy mit teszünk láthatóvá, illetve, hogy mit takarunk. A galéria szimbolikusan belső, intim tér, ám a kiállítás – amint említettem – azon kívül kezdődik (Rózsaszín erőszak) és végződik (Családi szennyes), amely pedig a nyilvánosság tere.

Látszólag bájos, idilli, virágot idéző textilművek, noha a címek (Visszafojtott lebegés, Rózsaszín erőszak) baljós előjelűek. A virágok rendszerint a női nemiszervek szimbólumai. Szilágyi Erzsébet művein többnyire páros organizmusok-szervek láthatók. Ezeken a műveken a virágok szirmokként jutnak először az eszünkbe, de ahogy körbejárjuk a kiállítást, látható, hogy egészen hasonlóak a tüdőhöz, majd páros női lábak nyomataihoz. Ez a fajta ábrázolás folytatódik bent, a galéria terében is. Hasonló motívumrendszer, színvilág és ugyanaz a technika a Rejtett brutalitás. Az erőszak, a brutalitás nemcsak fizikai, hanem verbális is lehet: a kényszerített női szerepek, tevékenységek, feladatok, elvárások, családi és társadalmi elvárások, melyek mintegy béklyóként nehezednek ránk. Az egész kiállítás a kötődés, a gyökerek, a hagyományok fontossága és ezek a terhe között egyensúlyoz.
A galéria egyik falán más motívum- és színvilággal folytatódik ugyanez a technika, de maradnak a természeti formák. Először a Földanya című mű zöld színe, mely a természeté, s úgy általában a nyugalom, a harmónia színe, s leginkább a fákhoz, az erdőhöz kapcsolódik, ahol az élet feltétele, a levegő termelődik, az életető energia zöld színe. A Földanyán mintha ugyanazok a páros motívumok folytatódnának, de ezek a motívumok így már sokkal inkább tüdőket idéznek, hisz a zöldhöz kapcsolódó jelentéshalmazok is ehhez kötik. Ebből bontakozik ki a Tüdő sorozat, melyben a természet és az ember kapcsolódik össze, ahogyan a friss levegő, a zöld és az ép tüdő között szoros kapcsolat van. Ennél a sorozatnál a tüdő metaforikus kép is, mivel páros szerv, így rögtön párkapcsolati jelképpé képes válni. A képcímek is mindkét területre, a természetire és az emberire reflektálnak. Fontos a képeken megjelenő alá- és fölé-, elé és mögé, s az egymás mellé rendeltség. Hol a kapcsolat bonyolultságáról, egymással való rivalizálásról, elé és mögé rendeltségről (ki az, aki az elöl állót a háttérből támogatja – közismert mondás: minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő), esetleg épp elnyomásról, vagy mellérendeltségről, egyenrangúságról szólnak. A természet és az ember viszonyáról is beszélnek (Erdő), ahol a természet hatalmasabb, mint az ember.
Külön műcsoportot képeznek (különböző alcsoportokkal) a kékfestő művek, noha gondolatiságukban sok szállal kapcsolódnak a már említettekhez. A kékfestő technika széles körben jól ismert, s mára a kékfestés hagyománya felkerült az emberiség szellemi-kulturális örökségének reprezentatív listájára (2018). Jelenleg Magyarországon öt aktívan működő kékfestő műhely létezik, és családi hagyományt követve ma is generációról generációra adják át a szakmai tudást. A kékfestés gátlónyomással készül, azaz először a viaszos minta kerül a textilre, s csak utána festik be indigóval az anyagot. A viaszos minta helyén fehér marad az anyag. Szilágyi Erzsébet számára ez is metaforaként szolgál, ugyanis a kékfestő a hagyományokhoz való kötődést is jelenti. Ez a textil egyrészt lakástextil, másrészt öltözéktextil. Mindkettő jellemzője, hogy eltakar, elfed valamit. Terítőként letakarja az asztalt, függönyként eltakarja a lakásban lévő életet, az intim szférát, a ruha pedig eltakarja, elfedi a testet.
 

Itt viszont ezekre az anyagokra kerül rá a motívum, amely pedig egy mezítelen női altest. Ez ismétlődve mintegy ornamenst hoz létre. Ahogy a kékfestőminták is monoton módon ismétlődnek, így Szilágyi Erzsébet mintája is ismétlődik. Bár a kiállításon inkább egy mintaevolúció figyelhető meg, azaz a jól felismerhető alakok egyre inkább absztrahálódnak, míg a végére elveszítik figura jellegüket és vonalakká válnak. A kékfestősorozat egyik művénél az indigós kékfestő képek egy másik indigós textíliát idéznek, mégpedig a farmerét. Csak ott a farmer az emberen van, nem takarja az altestet, hanem rajta van. Az egyik testlenyomat megidézi Andy Warhol Single Elvisét, amelynek a művész a Single Erzsi címet adta.

 

A testlenyomatok művészeti célú használata nem példa nélküli a művészettörténetben. A legismertebb testlenyomatos alkotások Yves Klein munkásságához kapcsolódnak, akinek különböző akciói során – az Yves Klein-kék – festékbe forgatott modelljei élő ecsetként funkcionáltak. Az ő művei mintegy fordított kékfestő képek, fehér alapra nyomódtak a kék festékbe mártózott lányok testlenyomatai. Míg manapság többször is felmerült, hogy Yves Klein mennyire élt vissza a modellek mezítelenségével, Szilágyi Erzsébet a saját testét használja ecsetként, fehér festékbe fekve a saját testét zsákmányolja ki. Ha már a művészettörténeti referenciáknál tartunk, technikai szempontból, főleg a gyűrt alapra készített nyomatok, a töredezett, absztrahálódó minták Hantai pilage-technikáját idézik. Az absztrakció kiteljesedése a színes falon látható, ahol többnyire színes textileken testlenyomat-részletek, töredékek sorakoznak, már teljesen elveszítve a felismerhető formát. A kiállítótér közepén számos térbe lógatott kékfestőtextillel találkozni, melyek installációs szempontból is kicsit megmozgatják a teret, eltakarják a kiállítás egy részét, ugyanakkor mégis láthatóvá teszik a műveket, s motívumaikkal kapcsolódnak az egyes sorozatokhoz. Például a víz témához. A víz, az eső, a könny…  A felhő, az eső, amely kislánykora kedvenc népdalában a könnyeket jeleníti meg, majd az ismétlődő motívumok több tértextilen az esőt idézik: Azt gondoltam eső esik, pedig a szemem könnyezik, az én szemem sűrű felhő, s onnan ver engem az eső… Ugyanakkor a hátsó sor tértextilje a falon lévő testlenyomathoz kötődik.

Ezek a művek a női szerepekhez való ambivalens viszonyt is megjelenítik. Részben a hagyományokhoz fűződő viszonyt, melyeken átöröklődnek a szerepek és szokások, s monoton módon ismétlődnek nemcsak egy egész életen, hanem generációkon át, lenyomatok az emberi sorsokon. Ezeket a szerepeket, szokásokat a szocializáció során tanuljuk meg, de minden szokást muszáj-e követni, ezek a szabályok nem válnak-e életünk gátjaivá is, könnyen látszatéletet élünk, ha a szokásoknak és a környezet elvárásainak akarunk megfelelni. Szilágyi Erzsébet munkái folyamatosan a nő helyét és szerepét gondolják újra, azokat a dolgokat, amelyek egyszerre adnak biztonságot és béklyót. „A kékfestő technika nekem egyrészt az anyag szépsége, a színek kontrasztja, a minták egyedisége és egyszerre azonossága, a sokszorosítási eljáráshoz kapcsolódó gondolatok; ezáltal a közösség megtartó ereje, a tradíció tisztelete, a felmenőink tudása, gondoskodása, bölcsessége. Ám emellett ugyanannyira jelenti nekem a hagyományok és tradíciók mázát; ami elfedi a valós életet, ami gúzsba köti az embereket. A sokszorosítási eljárás monotonitása, redukált mozdulatai, korlátozottsága is ezt fejezi ki nekem. A kékfestő azokat a szokásokat is szimbolizálja a számomra, amik már csak akadályok és korlátok, nem támogató biztonságos keret.”
 

És ez a gondolatsor vezetett a Családi szennyes című munkájához. A nem teregetjük ki a szennyest szlogent jól ismerjük, s talán azt is, hogy ez milyen káros. Mennyi családi tragédia volna megelőzhető, ha ezt nem vennénk komolyan, ha a problémák időben kiderülnének. Így csodálkoznak rá a gyerek és a feleség (olykor a férj) a bántalmazásokra és elég gyakran a gyilkosságokra. Mivel nem teregetjük ki a szennyest, a környezetet váratlanul éri a tragédia, és csodálkozva emlegetik: pedig milyen rendes ember volt, mindig köszönt… Szerencsére nem minden ki nem teregetett szennyes fordul tragédiába, de az eltakarás, elhallgatás kultúrája nagyon erős. A kiállításon az installáció azért is került a kiállítótéren kívülre, hogy egyértelmű legyen, Szilágyi Erzsébet kiteregeti a családi szennyest, mivel ideje volna a párbeszédnek, az egyenrangúságnak.  

 

Szilágyi Erzsébet Tex-túrák című kiállítása a Horváth Endre Galériában (Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem útja 50.) 2023. október 24-ig tekinthető meg.