Tóth-Szunyog Júlia szobrászművész Budapesten bemutatott önálló kiállítása, a Gyökéridő már címében is jelzi a művek gondolati irányát. A gyökér az az alap, amely táplálékot vesz fel, stabilitást ad a növénynek és gyakran a növény egyetlen részekén éli túl az élővilág pusztulását. Ez a természet egyik legegyszerűbb, mégis legbeszédesebb működése, a megmaradás és az újjászületés folyamata. Ha társadalmi vagy kulturális kontextusban gondolunk a gyökér fogalmára, újabb jelentésrétegeket kap.

A tállyai csónak
 
 
Ahogyan a gyökér átszövi a körülötte lévő földet, úgy szövik át láthatatlanul a hagyományok, szokások, intézmények is a közösségek életét, biztosítva a társadalom és az emberi kapcsolatok fennmaradását. Az egyéni identitás szintjén ez a kötődés személyessé válik: „ragaszkodom a gyökereimhez” – szoktuk mondani, amikor múltunkhoz, családunkhoz, kultúránkhoz vagy egy belső, nehezebben megfogható eredethez kapcsolódunk. Tóth-Szunyog Júlia munkái természetes anyagokkal készülnek, elengedhetetlen alkotóelemei a gyökerek, ágak, levelek, virágszirmok, csírák, a kiállított művek szándéka azonban korántsem a mesterséges tér természetes anyagokkal való díszítése.

E művek a természet és az ember közötti reláció értelmezési lehetőségeit kínálják a látogatónak, összekapcsolva a személyes tapasztalásokat a tágabb ökológiai és társadalmi kontextussal. A művész nem a természet reprodukálására törekszik, hanem interakcióba lép vele, reflektál az ökológiai és ökofilozófiai kérdésekre, feltárja a tér, az idő és a (mesterséges) környezet összefüggéseit.

Patchwork
 
 
A kiállítás központi műve, a Patchwork virágokból szőtt, több részből összevarrt szőnyeg, amely a patchwork család fogalmát értelmezi újra a művész egyéni narratíváján keresztül. Tóth Szunyog Júlia belső tájakból, személyes élményekből építkezik, a nyolc rész összevarrásával nyolc élet összefonódása jelenik meg, visszaidézve az alkotó bonyolult családi viszonyait.

Első pillantásra az anyagszerűségében ragad meg a Rítus című alkotása: vékony kifeszített réteg, amely egyszerre idézi meg a növényi és az állati testet. Felülete úgy feszül, mint az állatbőr, noha búzából született. A bőr az állat testéhez, az érzékeléshez kötődik, a búza pedig a növényvilág, a táplálék és a ciklikus élet jelképe. Ez a munka a lenyúzottság, a sebezhetőség és az újjászületés anyagba sűrített metaforája. Kiindulópontja egy korábbi alkotás, amely pár hónappal ezelőtt a Tállyán, a Huszita-házban még egy csónak formáját öltötte. A művész a csónakvázról később lefejtette a gyökérszerkezetet, ez képezi a „bőrt”, a felületet, amely újraértelmezett formájában, kifeszítve jelenik meg. A gesztus egyszerre rombol és teremt újra. Az előző mű lenyomatából egy másik születik, miközben a természet körforgására, a formák és az anyagok egymásba alakulására reflektál.

Látogató a Patchwork c. alkotás előtt
 
 
A természet csendes, mégis kitartó visszafoglalásának metaforája a művész négy kis képből álló sorozata, a Természet Jogán.  A papírlenyomatokon a növényi struktúrák finom hálózata szövi át a szögletes formákat, melyeket emberi kéz préselt a felületre. A gyökérfonatok így válnak a túlélés, az alkalmazkodás és az újrateremtés szimbólumaivá.

Mű-Emlék című alkotásánál az organikus szálak mesterséges formákba, hungarocell csomagolóanyagba gyökereznek bele, mintha a természet megpróbálná birtokba venni, átértelmezni az ipari világ lenyomatait. Tóth-Szunyog Júlia inspirációit személyes útjai és a környezete adja, elhagyatott létesítmények, a szántón felejtett betonkuckók, amelyeknek eredetét nem ismerjük, az idő múlásával mégis a táj szerves részévé váltak.

Rítus
 
 
Tóth-Szunyog Júlia szobrászként a karakteres, masszív, ellenálló kőanyag megmunkálását idővel hátrahagyta és az ökocén szemlélet felé fordult. E narratíva szerint az ember nem uralkodik a természet felett, hanem része annak. Tóth-Szunyog is a természettel együtt alkot, és nem törekszik arra, hogy szebbet, jobbat, netán tökéletesebbet hozzon létre annál, mint amit a természet nyújt. Művészként csupán elindít egy folyamatot: kitalál, formába önt, teret ad. Az, ahogyan a mag csírázik, ahogyan a forma alakul, az már tőle független történés. Sokszor a kiállítótér is közbeszól, valamit enged, valamit nem, így az elrendezés is mindig a tér és az anyag kölcsönhatásának eredménye. A mű ilyenkor már nem pusztán alkotás, hanem önálló létező, amely a saját törvényei szerint változik tovább.
Tóth-Szunyog Júlia MŰ-EMLÉK c. alkotása
 
 
Tóth-Szunyog Júlia a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán végzett 2016-ban, Kő Pál tanítványaként. Művészi útját számos hazai és nemzetközi művésztelep – többek között Heves, Zalaszentgrót, Szárhegy és Velencei-tavi szimpózium – tapasztalatai formálták, ahol a közösségi alkotás és a természet inspiráló ereje egyaránt meghatározta művészi kifejezésmódját. Munkásságát több rangos elismerés is fémjelzi, a Samu Géza-díj, az EMMI-díj, valamint a KULTMINOR alkotói ösztöndíjai. Jelenleg Tállyán él és alkot.

 

Fotók: Németh Virág és Csontos Attila jóvoltából, engedélyével.