Csoóri Sándornak sok arca él bennünk. Az összehúzott szemű, derűsen-ironikusan figyelő. Az önfeledten nevető. A jeremiásian komor. Ezek mindig ott rejteznek egymásban, átjátszanak egymásba – egy lebilincselő ember arcai.

„Ha pedig nincs benne a művemben mindez, anyám, az égbolt, Jézus, akkor semmi sincs benne.” Ez az egész belső horizontunkat átölelő, és talán meglepő mondat Ottlik Gézától származik, sajnálatosan ritkán említett modern klasszikusunktól, aki a kommunizmus árnyékában, a margón élte le alkotó élete javát.

Czakó Gábor írásai bennem George Orwellt idézik fel. Az ő látásmódját, különös érzékenységét az emberi jellem torzulásaira, és azt a meggyőződését,
hogy az ember esélyét arra, hogy teljes és érett
személyisége legyen, nem annyira genetikai okok
hiúsítják meg, hanem a kornak a teremtést
lezüllesztő és közösségeket szétverő kegyetlensége.

Amikor közeli barátod hirtelen elmegy – barátaink mindig hirtelen hagynak itt bennünket –, rádöbbensz, hogy nem tudod megírni, milyen is volt. Mert a barátság lényege az, hogy éled – még ha látszólagos szünetekkel is. Ha van is képed arról, mi minden fér barátod személyiségébe, ez a kép nem a külső szemlélőé, nem a külvilágnak szól.

„Az utóbbi években a kézi írás és a lélek kapcsolata foglalkoztat: egy szép szöveg, vers, kézzel történő leírása különös inspirációt jelent. Versolvasás közben a sorok a szemen át a lélekhez szólnak, kézzel leírva, az ujjak által még közelebb kerülnek.

„Az utóbbi években a kézi írás és a lélek kapcsolata foglalkoztat: egy szép szöveg, vers, kézzel történő leírása különös inspirációt jelent. Versolvasás közben a sorok a szemen át a lélekhez szólnak, kézzel leírva, az ujjak által még közelebb kerülnek. Párbeszéd kezdődik szerző és olvasó között, s a szöveg belső értelmezést nyer és újra a szemhez jut el. A különös folyamat a végtelenségig ismételhető, és a szépség talán az, … Ami fennmarad.”

Mint annyi találmánynál megesett, a mesterséges intelligencia megalkotói sem törődnek a lehetséges visszaélések kockázataival, sem etikai kérdésekkel. Tudósok, politikusok aggódva kutatják a veszélyek csökkentésének módozatait. A természetes intelligencia nélkülözhetetlennek látszik.

Antall József esetében a miniszterelnökség nem pusztán a csúcs volt a pályáján, hanem végzet és sors. Olyan sors, ami a halállal is jó előre megbékítette. Legbelül tudta, hogy bele kell halnia az irdatlan feladatba, meg kell halnia azért, hogy közössége átjusson a túlsó partra.

Idén negyven éve, hogy már nincs közöttünk Illyés Gyula, huszadik századi irodalmunk egyik legkiemelkedőbb, sokat vitatott alakja. Az ő és a hatalom viszonya igencsak beszédes: sokan és szinte hivatalból bírálták, miközben a rendszer látszólag büszke volt rá.

Gáborral a Lágymányoson éltük a forradalmat, és 1957-re barátaink tűntek el: tiltott nevek, tiltott szavak, titkos történetek.