Honnan jönnek?
India nem való mindenkinek. Mert kétségtelen, hogy ekkora tömegben látni, mit látni!, érinteni a nyomort, a tülekedést, a hangzavart – mindez kétségkívül megviseli a nagyobb terekhez szokott és néha pedánsan tiszta európait. Viszont ugyanakkor India a vallások bölcsője, maga a tömény misztikum, felüdülés és megnyugvás. Főleg, ha egy ásramban töltjük napjainkat, ahová nem ér be az utca zavaros hangja.
Így azután, akit valaha is megcsapott a keleti kultúra szele – ha lehet ilyen képzavarral élni –, annak rosszul esik Jean Raspail amúgy kitűnő stílusban megírt regényét olvasni, mert abban a szörnyen mocskos indiai tömegek indulnak el hajókon a remélt Kánaán, Európa felé.
A regény 1973-ban látott napvilágot, s mint minden disztópia, megelőzte korát, nem csoda, ha manapság újra felfedezik és kiadják a hajókon önkívületben zabáló, orgiákban és székletben összeolvadó népség történetét, akiket a „szent liberálisok” – bár először lőni akarnak rájuk –, később mégis tárt karokkal fogadnak.
A tévedés a műben nem is a migránsok Európát elfoglaló hadműveletében van, hanem abban, hogy manapság a magasan kvalifikált indiaiak multiknál dolgoznak jól fizető állásokban, és nem a Gangesz partjáról indultak el a tömegek. Sokkal inkább a Nílus és az Eufrátesz mellől. Mit is mondhatnék még? Namaszté, kedves barátaim!
