Erre a kérdésre talán az lehet a válasz, hogy egyrészt maga Pannonhalma volt rendkívüli akkor, és az ma is, a Krónikás pedig társadalomkutató tudós, saját gimnáziumi osztálya történetének, „osztályszociográfiájának” megírásában arra is lehetőséget talált, hogy spotfényt villantson a diákéveitől máig ívelő korra, a társadalmi viszonyoknak egy szeletére. A történet 1956-ban kezdődött.

Illetve korábban. A könyv elején olvasható életrajzi szemelvények révén ugyanis az akkor ifjú szereplők múltjába, családjuk történetébe is bepillanthatunk. „Történelmi tépettséget” hoztak magukkal ezek a fiúk, ezt cipelve gyalogoltak föl a Szent Hegyre 1956 augusztusának utolsó napjaiban. Az akkori szerzetesiskolában túlreprezentáltak voltak a „klerikális reakciósok”, az egykori „elnyomó osztály” gyermekei.

„Édesapám fogságban volt”, „kitelepítették a családomat”, „apám vállalkozását államosították”, „édesanyám özvegyen nevelt bennünket” – tipikusnak mondható fordulatok a fiúk visszaemlékezéseiből.

A diákotthoni napirend meghatározó eleme volt az imádság. Az étkezésekkor közösen mondott ima mellett a prefektusok a reggeli és esti magánimát is szorgalmazták. A hitélettel foglalkozó fejezet említi az évi három alkalommal megtartott lelkigyakorlatot – ahogy akkoriban mondták: rekollekciót –, s az egyik nagy lelkigyakorlat témáit részletesen is felidézi. E sorok írójára a „Krisztusi Férfi” ideálképe volt legnagyobb hatással. Ennek egyfelől magától értetődő eleme, hogy „egy kislány iránt érzett vonzalom, a szerelem teljesen természetszerű dolog”, másfelől hangsúlyozza az önfegyelem, önzetlenség és lelkierő erényét.

Az osztálytársakat többnyire diákkori becenevükön említi a Krónikás, néhai tanáraik szerzetesi nevükön szerepelnek, némelyikük a rendi neve mellé a „bácsi” rangot is kiérdemli. Mint például Laci bácsi, azaz Cziráki László, a szociográfiahőssé lett osztály osztályfőnök-prefektusa és magyartanára. Dávid atyát, a gimnázium akkori igazgatóját 1957 márciusában fegyveres pufajkások vitték el az irodájából. Az ő emlékiratából idézi Gereben Ferenc: „…kijelentette, hogy le vagyok tartóztatva, vegyem le a szemüvegem, és lekent három hatalmas pofont.” Söveges Dávidot olyan súlyosan bántalmazták, hogy maradandó sérüléseket szenvedett, az őt két évre elítélő tárgyalásra is csak többheti rabkórházi kezelés után mehetett. Az 1957 tavaszán történtek előtt természetesen ötvenhat októberének eseményeit is részletesen felidézi a pannonhalmi osztálykrónika. Feltűnő, milyen bölcs gondoskodással vették körül a rájuk bízott fiúkat a pannonhalmi atyák ebben a különösen nehéz időben.

Nem élet a diákélet tréfák nélkül, nem kivétel ez alól Pannonhalma és a Krónikás által megénekelt osztály sem. A kollégiumi lét pedig különös táptalajt ad az olykor vaskosnak nevezhető tréfáknak. Kedvcsinálóul idézünk néhányat: csatározás bevizezett, csomóra kötött törülközővel, a hálóterem ajtajának elaknásítása, ágyból való kiborítás és hasonlók. A diáktréfák arzenáljának különösen pikáns darabja, amikor a gimnazisták a biológia-szertárból kölcsönzött koponyával ijesztgetik – ki mást –, mint a biológiatanárt.

Külön fejezetet szentel a Krónikás Cziráki Lászlónak, amely akár önálló kiadványban is megjelenhetne, oly részletességgel, mély, férfias barátsággal írja meg néhai osztályfőnökük krónikáját, részben éppen László atya följegyzései nyomán.

A krónikának nagyjából felénél tartunk, amikor a szerző elbúcsúzik Pannonhalmától, pontosabban az ott töltött diákévektől. Az első négy év után következik még hatvan, benne a fiatal felnőttek pályakezdésétől az első, majd további osztálytalálkozókon, családi, végzettségi és más statisztikákon át az immár gyémántmatúrás fiúk zanzásított életrajzáig. Végül a Krónikás azzal a reménnyel sommáz, hogy az általa megörökített mikrovilágnak gyarlóságaival együtt emberarca van, tanulságai vannak, és egy kicsit szerethető is …

Igen, szerethető! Legfőképpen pedig olvasható és olvasandó Gereben Ferenc könyve. Ő következetesen „Krónikás”-nak nevezi magát, ebből következhet, hogy munkájának műfaja krónika. S valóban az. Tudósember által, a műfaj igényeit jóval felülmúló alapossággal, ugyanakkor a történet, a „mese” iránt érdeklődők igényeit is szemmel tartva megírt munka.

Gereben Ferenc: „Elszálltak már, hajh az évek” – Pannonhalmi osztály-szociográfia 1956-tól 2021-ig. Gondolat Kiadó, Budapest, 2022, 530 oldal