Hogyan lesz író egy kohómérnök?
A kérdést kis gonoszkodással úgy is föltehetném, hogy aki irodalomtörténészhez megy feleségül, előbb-utóbb írni kénytelen? Mert ha Dobos Marianne nevét kimondom, alakja mellett örökre és elválaszthatatlanul megjelenik életének társa, Kabdebó Lóránt is. Ez fordítva is igaz, hiszen egyikük a másik nélkül elképzelhetetlen. Idén januárban Lóránt éppen csak előrement kicsit.
Az is lehet, a kohómérnök Dobos Marianne pályaíve szükségszerű volt, isteni elrendelés. Az életéhez kellett a mérnöki szigorúság! Másként talán teljesíthetetlen lett volna mindaz, amit feladatul kapott.
Több írását annak idején egyenként „vadásztam” le az antikváriumok portáljain, némelyikre hosszú heteket vártam, később, ha megtisztelt újabb könyvével, döbbenten olvastam példátlan fegyelemmel, mérnöki pontossággal végzett kutatásainak kötetbe rendezett változatát.
Első olvasója és több ízben szerkesztője Kabdebó Lóránt volt. Sokszor beszélgettem velük, Lóránttal Marianne-ról, akit Maricának hívott, Marianne fő témája pedig mindig is Lóránt volt. Hátországot biztosított, hogy az „ércnél maradóbb” Kabdebó-életmű felépüljön.
Bigámiában éltem Szabó Lőrinccel, mondja árnyalt keserédességgel, miközben ismertem mindenkit az irodalmi életből, a művészvilágból. Közülük mennyien a barátaink! Írók, költők, tudósok, sokan már az emlékezetben élnek. Eleinte állattörténetekbe bújtam és bújtattam a mondanivalómat. Többek között Weöres Sándor, Orbán Ottó, Mándy Iván, Nemes Nagy Ágnes, Szabó Magda, Schéner Mihály, Szántó Piroska, Móricz Virág gondolatait az első kötetem tartalmazza. A szarvas a keresztény mitológiában is felbukkan, mint isteni hírhozó, Krisztus megjelenítője. A régi hitvilágban még egyértelmű volt a szavas és a természetfeletti világ kapcsolata, mesélte Péterfy László. Fontossá vált, hogy lejegyezzem. Elkezdtem tematikus interjúkat készíteni. Az Akkor is karácsony volt három nagy kötete 1944, 1956, 1989 karácsonyához kapcsolódik, és pótolhatatlan emlékezéseket rögzítenek történelmünk lenyomataként.
Miért is médiamisszionárius?
Mert nem tudom pontosabban elnevezni a magamévá élt írói küldetésemet, mondja. Az üzenet, amit továbbítani szeretnék egy gyönyörű evidencia. Teilhard de Chardin csodálatosan szép megfogalmazásában: „A Föld azért gömb alakú, hogy körbejárja a szeretet.” Az Örök Szeretet pedig olyan világhálózat – szerintem –, amely summázata az egyes emberek Istenhez vezető, az egyik apró embertől a másik apró emberen át vezető kicsiny útszakaszainak. Nagy kísértésben vagyok, bocsánatot kérek a matematikusoktól, mégis kimondom: Summa midőn x tart a végtelenhez. II. János Pál üzenete szerint a hitet a háztetőkről kell hirdetni. Ma ez azt jelenti, hogy Jézus szavait a kommunikáció dinamikus világában annak eszközeivel kell továbbadni. A továbbadó, a postás a kommunikáció dinamikus világában a médiamisszionárius.
Dobos Marianne definíciója a „magáévá élt” küldetéséről mérnöki pontosságú. Úgy is mondhatnám, a kohómérnök nem adta alább, és nem akart csak zengő érc vagy pengő cimbalom lenni, és már meg sem lepődöm, amikor azzal folytatja:
...és jöttek sorban a véletlenek! Isten szeretete. Deus est Caritas. Nem én szeretem Őt, de Ő szeret engem, és adja a Véletleneket. Ezek által lettem vallásosból hívő ember. Megírtam ennek a történetét is.
Mindig a szőttes túloldala. A megélt történelem kutatása.
Marianne minden könyvében megmutatta az olvasónak hihetetlen kitartással végzett kutatásainak gazdag tárházát. Írásai a kaleidoszkóp tükrét juttatják eszembe. Különösen igaz ez A szőttes túloldalánra.
Nem tiltakozik, inkább ismét a mérnök magyaráz:
Ha néhány tükröt szimmetrikusan elhelyezünk egy csőben, a tükrök megsokszorozzák a tárgyak képét. Igen, ez a könyvem ezt az optikai játékot idézi. A kötetem tükre: a Magyar Holokauszt Emlékév programja; megsokszorozza az írások hatását. A jóság merészsége mutatkozik meg bennük. Hogyan is történt az életmentés abban a korban, voltak, akik valóban életük kockáztatásával mentették az életeket a kötetben olvasottak szerint, ezek között ott voltak a katolikus egyház papjai és mások is, például az a költő, akit Szabó Lőrinc néven ismer a világ, és nem tartják számon embermentő tevékenységét.
Székely János püspöknek, a Keresztény-Zsidó Tanács elnökének a kötet borítóján olvasott soraiból idézem: „A holokauszt egész nemzetünk tragédiája, közös fájdalom. Közel félmillió zsidó honfitársunk sorsa lett a rettenetes halál. Az üldözötteket akkoriban nagyon kevesen segítették. Ez az eseménysor a nácik és a haláltáborok felszámolásáért szinte semmit sem tevő szövetséges hadvezetés elsődleges felelősségén túl – magyar nemzetünknek is szégyene és sebe.” „A történelem Ura vezesse a katolikusok, zsidók és minden jóakaratú ember törekvéseit, hogy közösen fáradozzanak egy olyan világ felépítésén, amely minden ember életének és méltóságának igazi tiszteletén alapszik, hiszen Isten mindnyájukat saját képére és hasonlatosságára teremtette.” Ezeket a Magyar Holokauszt Emlékév kongresszusán mondtam el mint a konferencia kurátora. Örömmel vettem, hogy Radnóti Zoltán főrabbi a könyvhöz írt előszavában az írói teljesítményt így foglalja össze: ,,Dobos Marianne megtette, amit meg kellett, ezzel a kötettel is továbbadta a történetet a fiatalabb generációnak.”
Dobos Marianne, a posztulátorka, aki A mezítelen Lázár feltámasztása című kötetben is anyagot gyűjt, történészeket megszégyenítő vagy inkább történészhez méltó munkával, holott nem az. Eredeti szakmájához híven mérnöki pontossággal illeszti egymáshoz a talált dokumentumokat, eseményeket, míg végül előttünk elevenedik meg a vértanúhalált halt lengyel minorita, akit a szerző csak úgy nevez: lengyel Bácsikám. Ez a szerzetes: Wojciech Adalberto Topoliński.
Az író eleinte nem őt kutatja. Nem is tud róla. Akkor még Kelemen Didák miskolci minorita szerzetes boldoggá avatási ügyében jár-kel, nyomoz, gyűjt adatot, teszi ezt hosszú évekig. A szálak Topolińskihez vezetik, aki posztulátora volt Kelemen Didáknak, vagyis egyházi tisztviselő, akinek a boldoggá és szentté avatási eljárásokban kinevezett feladata összegyűjteni Isten szolgájával kapcsolatos minden adatot, megfogalmazni az indokokat, amelyek alapján a boldoggá, illetve szentté avatás kérhető, aki tanúkat állít az ügy bizonyítására. Dolga volt az anyaggyűjtés, de ügyvéd is egyben, aki Rómában képviseli az ügyet.
Topoliński összegyűjtött minden adatot Kelemen Didákról. Járt Miskolcon is. 1939-et írtunk. Kezében volt a teljes anyag az 1744-ben meghalt minoritáról. Majd Topolińskinak nyoma veszett. Ismétlem, 1939-et írtunk.
Mi történt a posztulátorral?
Dobos Marianne elindul ezen a szálon, ami a szőttes túloldalára vezeti.
Ki volt ez a rejtélyes Wojciech Adalberto Topoliński?
A szerző évek óta bogozza, mi történt vele, s ami történt, miért történt? Adatról adatra, nyomról nyomra haladt.
A mezítelen Lázár feltámasztása fejezeteiben ott a figurákat elnyelő XX. század, ott a II. világháború, XII. Pius pápa, Katyń, Piaśnica, szerzetesi titkos küldetések embermentéssel a célkeresztben, különös mandzsettagombok, de megjelenik a könyvben Árpád-házi Szent Erzsébettől Kalkuttai Teréz anyáig a szentek hosszú sora. Felsejlik, vibrál alakjuk az ürességbe irányuló fényben.
Mártír volt tehát Topoliński? Dobos Marianne nem kérdez, hanem állít. Mellé ilyen szavakat illeszt, mint szakrális nemzetállamok, Magyarország és Lengyelország. Tessék, mindegyiknek van egy-egy boldoggá, szentté avatható, avatandó minorita szerzetese, mondja a szerző ebben a könyvben.
A mezítelen Lázár – fr. Wojciech Adalberto Topoliński – szemünk előtt támad fel, sorról sorra lesz élő, eleven. Történetek, levelek, adatok keltik életre.
Az író pedig hálát ad, hogy kérése meghallgatásra talált, mondja Dobos Marianne. Az évekig tartó kutatásaim során miértekre is válaszokat kaptam. Isten segítségével ezt a feladatot elvégeztem.
Mit is mondhatnék erre? Úgy tudom, már egy ideje civilek, sőt hölgyek is lehetnek posztulátorok. Akkor te ízig-vérig kérelmező vagy ebben az írásban. Kinevezés nélküli posztulátorka. A lengyelek így mondják, azt hiszem.
Marianne még hozzáteszi: Száraz Miklós György a kötethez írt utószóban az írói teljesítményt így foglalja össze: „Munkája, ami egyszerre napló, gyónás és elmélkedés, helyenként hiánypótló korrajzzá, egyház- és diplomáciatörténetté terebélyesedik. De közben a célt sosem téveszti szem elől. A feladat: összeszedegetni a fellelhető legapróbb adatokat is. Bizonyítandó, hogy Isten szolgája híven teljesítette küldetését.”
A zarándok célja
A hitnek és a vallásosságnak régi és mindig megújuló formája a zarándoklat. A zarándoklatban megéli az ember az élet rövid foglalatát, elindul valahonnét, hogy végül is célba érjen. Dobos Marianne zarándok, és a zarándoknak célja van. Összefoglalható?
Nem habozik, igennel válaszol. Hadd menjek Istenem, mindig feléd! Fájdalmak útjain, mindig feléd! Ó, sok keresztje van, de ez az én utam, mert hozzád visz, Uram, mindig feléd.
Méltatlankodom. Marianne, ezt temetéseken éneklik! Szokatlanul szelíden szól. Ez a teremtmény útja a Teremtőhöz, mert Ő az Út, az Igazság és az Élet.
Most kivételesen nem vitatkozom Dobos Marianne-nal, hiszen születésnapja van. Ma nyolcvanéves. Különben is zarándok-posztulátorka-médiamisszionárius íróval nem vitatkozom. Nálam feltétlenül jobban tudja a titkokat, mert ő online összeköttetésben áll Istennel.
Amikor elköszönök, a nappali ajtajából Lóránt íróasztalára pillantok. Ott a jól ismert kis, fekete táska. Épp csak kiment a szobából, mondja Marianne. Még mindig várom, hogy néhány perc múlva visszajön!
