Szépirodalom
A dolgok tökéletlenségébe vetett hitem
Valamikor régen írtam egy tárcát, amiben a témával elvágólag azt fejtegettem, hogy annyira zavar minden, ami nem működik tökéletesen, hogy azon vagyok épp – mondám ott nagybőcsen –, hogy a műszerfal miatt, amiben évek óta zörög valami, felgyújtom a kocsimat, a vérbe bele.
Pénelopé kérői
Ez a magyar Pénelopé Erdélyben a kocsmapult mögött áll. Közben lábujjhegyes lépésekkel eloson a nap a hátuk mögött, aranyat éget a Pacaraimától a Nagysomlyóig, még azon is túl, hogy aztán lassú agóniában porladjon el a saját tüze gyűrűjében, valahol nyugaton.
Varázslatos tizenkettő
A tizenkettő szerencsés szám, sőt varázsszám. Tizenkét tündér szerepel a mesékben, tizenkét apostol Jézus körül. És tizenkét kortárs szerző szerepel a Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatóságának Bennem a többi című kiadványában is.
Cápák a kirakatban
A művészetet értő módon támogató mecénás szinte ismeretlen. A polgárságot az átkosban gondosan lebunkózták, az újgazdagok pedig még nem jöttek rá, hogy polgárok is lehetnének.
Unokázós
Nyugalomba vonult? És túl nagy a nyugalom? Inkább nevezné unalomnak? Ha izgalomra vágyik, fizessen elő szélhámosságra! Becsapják és ön örülhet. A lehetőség ugyan bizarrnak tűnhet, de minden feltárul vele kapcsolatban a lenti párbeszédből.
Modern műemlék, eleven közösség
Jóval többet kapunk, mint amit a cím ígér: a kötet Farkasrét környékének egyház-, település- és kultúrtörténetét az Árpád-korig visszatekintve vázolja fel, gazdag képanyaggal illusztrálva.
Két sem közt kulmináló szóművészet
„A Hibátlan vers nem íródik meg soha, / vagy a Hibátlan vers hibátlanul nem íródik meg soha.” Ez így van - vagy nincs így? Vass Tibor szóművészetét tárja fel Kégl Ildikó.
Zsille Gábor két verse
„sokan futunk, egész sereg,
Pound, Eliot, Hemingway után
megint egy elveszett nemzedék:
az ezredforduló elvágyódó,
folyton könyveket dobozoló
lányai, fiai.”
Modern könyvtár a modern időkben
Új bibliotéka nyílt a Nagykörúton. Ekkora lenne az igény erre digitális korunkban? Fodor Péterrel, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatójával beszélgettünk jövőről, olvasóbarátságról, szükségletekről és lehetőségekről.
Vári Fábián László két verse
„Lebegni jó,
ölelni jobb volt,
de el már
borom sem érem.
Hologram vagyok
a hold homlokán
egy virtuál’
hóesésben.”
Inkább vállaltam a kényszerű hallgatást
A Kossuth-díjas Vári Fábián László beszél nehéz indulásáról még a Szovjetunióban, az élő néphagyománnyal és a most induló ifjakkal való kapcsolatáról, és arról, hogy otthon érzi magát Kárpátalján.
Gaia unokája
Tizenöt lehetett. A sör frissebb volt. Talán tízperces. Izzadt az üveg. Apa is. A lány nem. Vannak ilyen lányok. Apára figyelt. Eltette a fülhallgatót is. Még amikor felszálltak.
Consolatio
November 1-jén, mindenszentek napján az összes szentre, üdvözültre emlékezünk. Halottak napján, november 2-án az egyház a tisztítótűzben szenvedő lelkekért imádkozik. Az ilyenkor gyújtott gyertyák lángja az emberi lelket jelképezi. Juhász Gyula szép versével halottainkat idézzük meg.
Mindszentyről mindenkinek
Tíz olyan történelmi, egyháztörténeti tanulmányt olvashatunk ebben a nagyszerű kiadványban, amelyeket így vagy úgy, de Mindszenty személye köt össze.
A végítéletet díszítő angyal
Láttató leírások a lélek belső tereinek kevéssé megvilágított, mégis állandóan velünk levő tartományaiba vezetnek, múltakról és időtlenségről, amikor a teremtés rabjai szökni készülnek Isten kétszer hét napja közé.
Erdélyről, a teljesség igényével
A szerző a nyolcvanas évek végén, az erdélyi falurombolás tervéről hallva kezdte el megörökíteni a magyarlakta vidékek épített örökségét, önkéntes vállalása azóta az anyaország és Erdély közé szellemi és érzelmi hidat teremtő életművé teljesedett.
Micsoda nő ez a férfi!
Előbb a spanyol, majd az egész kortárs irodalmi világ bolydult fel, amikor kiderült, Spanyolország leghíresebb női thrillerszerzőjének neve valójában három férfit takar.
Magyar siker, afgán csend Frankfurtban
Villáminterjú Pál Dániel Leventével, a Frankfurti Nemzetközi Könyvvásár magyar pavilonját szervező Petőfi Kulturális Ügynökség irodalmi szakmai igazgatójával a könyvvásáron uralkodó hangulatról, az üresen álló afgán standról és a magyar installáció sikeréről.
A mutatvány
Megfogta a ficánkoló fehér nyuszi fülét, és előhúzta a kalapból. A közönség lelkesen tapsolt, de volt egy fiúcska a harmadik sorban, aki flegmán nézett a bűvészre, és fújolt. Amikor a szemfényvesztő a partnernőjét is eltüntette, a rajongók felállva éljeneztek. Csókokat és virágokat dobáltak a színpadra, de a kisfiú a harmadik sorból csak egykedvűen bámult.
Zirc Dallasban
A könyv a szomorú, veszélyes időkben is jövőbe vetett hittel építkező, Dallasba új Zircet, családi közösséget létrehozó magyar szerzetestanárok életét színes riportokban mutatja be.
Segíts látni!
Mi az, hogy fekete? Miért lett fekete a sötétség szinonimája? Hol a válasz? A Mindenség Centrumában vagy a lelkünkben. A szúfik szerint nincs vagy, mert mindaz, ami fellelhető a világmindenségben, az ott van a lélekben is. Ha megkaptad azt a feladatot, hogy keresd a Fekete Fényt, nem magyarázkodhatsz.
A jó sztori
Megegyeztünk nemrég, hogy ha van nehéz dolog a világon, akkor a történetmesélés az. Mármint a jó történetmesélés. A belépő szint ugye a vicc és a vicc mesélése, de a legtöbb ember már itt elvérzik.
Futás, Zene és költészet – VERSMARATON 2021
Két program és két pályázat a kortárs költészet legnagyobb programsorozatán! A Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó, és az MTVA immár tizedik alkalommal rendezi meg a Kárpát-medence legnagyobb költészet napi rendezvénysorozatát.