A műsorban Ferdinandy György, Kontra Ferenc, Mezey Katalin, az MMA rendes tagjai, valamint Bartha Gusztáv és Márai Sándor művei hangzottak el.
Vári Fábián László Kossuth-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának vezetőjének köszöntője után a műveket Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművész és Szabó András Madách-és Utassy-díjas előadóművész tolmácsolásában hallhattuk. Az egyes próza-blokkok közt Török Máté, a Misztrál együttes alapító tagjának, az MMA művészeti ösztöndíjasának játékát élvezhette a közönség.

A magyar széppróza napjának ötletét Mezey Katalin adta. Hiszen, ami számunkra fontos, annak kijelölünk egy napot. 1965-től József Attila születésnapján tartjuk a költészet napját, a széppróza napja Jókai Mór születésnapja, február 18. lett.

Az eseményen klasszikus és kortárs művek egyaránt elhangoztak,

így reprezentálva irodalmunk sokszínűségét és folytonosságát.

„Tócsába lép a szél” – énekelte Török Máté Radnóti egy versét, majd egy József Attila-verssel folytatja. Gitár-ének szólója egy elmélyült, filozofikus, egyúttal népdali mesevilágba vitt.

Elsőként Kontra Ferenc Alkonyeffektus című elbeszélését hallhattuk, Szabó András tolmácsolásában, mely egy megindító apa-fia történet. Majd Mezey Katalin, állatok tanácskozásáról szóló meséjét Hűvösvölgyi Ildikó előadásában.

Az első két prózai szöveget zene követte. „Erőszakos, rút kisgyermek voltam én”-halljuk Radnóti sorait. Talán nem véletlen a versválasztás… Török Máté ezután a közönséget is megénekeltette: együtt dúdoltuk az Orosz István-versét feldolgozó éneket aláfestő dallamot.

Nagy magyar klasszikusunk, Márai A gyertyák csonkig égnek regényéből olvasott fel egy részletet, amely az öregedés folyamatát írja le, melyben az „ember mindent elveszít”, végül a lelket is. Az időskor témájánál maradva, Hűvösvölgyi Ildikó Ferdinandy György Nagyapa című novelláját hozta el, mely a következő, igen erős és megrázó sorral kezdődik: „Az én osztályomban nem volt apja senkinek.” Háborús gyerekekről lévén szó. A mű egy másik kulcsmondata: „A maiak tudni sem akarják, hogy már előttük is éltek itt emberek.” Mert bizony, az idősektől tanulni is lehet.

A prózai előadások sorát Bartha Gusztáv, néhány éve elhunyt kárpátaljai író Borzsa című elbeszélése zárta,

Szabó András bravúros előadásában. Ám mégis a leginkább ide illő kifejezés a „megrázó”. 1980-as évek, a Szovjetúnió, Bereg megye. Borzsa egy borjú, aki hozzánő gondozója szívéhez. A kegyetlen TSZ-elnök vágóhídra küldi, a gondozó saját testével védi. Szép és szomorú történet hatalomról és az annál is erősebb szeretetről.

Az utolsó zenei blokk első darabja Babits Psychonalysis Christiana c. versének megzenésített verziója:

„Mint a bókos szentek állnak a fülkében
kívülről a szemnek kifaragva szépen,
de befelé, hol a falnak fordul hátok,
csak darabos szikla s durva törés tátog:
ilyen szentek vagyunk mi!” „Krisztus Urunk, segíts meg!”

Záró akkordként Radnóti szerelmes sorait énekelte.

Az elhangzott művek nem csupán esztétikai értéket képviseltek, hanem tanítottak valamit arról, mit jelent embernek lenni.

 

A nyitóképen Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművész