Szerző: Gulisio Tímea

MMA-nagydíjas lett szerkesztőbizottságunk elnöke

Az MMA székházában, a Pesti Vigadó Dísztermében került sor június 19-én a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi díjainak átadására.

Izmos nyelvű költők

Négy kortárs költő, négy verseskötet, egy gitár, millió gondolat, korlátok nélkül. Kötetlen, interaktív zenés irodalmi esteket tartanak, ahol nyugodtan meg lehet kérdezni, hogy „mire gondolt a költő”. 

A versnek súlya van

Csoóri Sándorra, a kilencvenöt éve született, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas, kétszeres József Attila-díjas és Herder-díjas költőre emlékeztek a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében.

Két szál deszka és szenvedély

Húszéves a Ketten a versben: Mezey Katalin műveiből készített összeállításuk mellett Jókaival foglalkozó prózaszínházzal készül az idei évre Lázár Balázs és Tallián Mariann. Közös és személyes alkotói létükről, terveikről, vers és színművészet kapcsolatáról beszélgettünk a művészházaspárral.

Kisállatok élete – Gulisio Tímea versei

Sünök, patkányok. Életük darabkái a költőnő verseiben legalább annyira szólnak rólunk, emberekről, mint róluk, mély empátiával, bár egyfajta, elsőre ridegnek tűnő objektivitással, ami egyszerre alkalmat ad a nagyobb rálátásra, és fura mód közelebb is hozza kicsiny társainkat ebben a Földi életben.

Legendát varázsol a történelemből

Bánki Évával új regénye kapcsán beszélgettünk felfedezésről, arról, kell-e külön nyelv a mai fiatalok megszólításához, és hogy miként oldja fel a nyomtatott könyv lezártságát.

A fantáziánál nincs egyszerűbb szerkezet  

Turczi István és Révész Tamás Miféle épület az a katarzis című vers-kép albumának könyvbemutatóját október 18-án este tartották a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.

A lélek fölékítése és a világ kitágítása

Megtartották a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjátadóját szeptember 25-én délelőtt tizenegy órakor, a Pesti Vigadóban.

A magyar nyelvben rejlik a titok

Legalábbis ezt vallja az Ágain megtart című, még szinte nyomdaillatú kötet szerzője, aki nem jelentkezik sűrűn új verseskönyvvel, ám kiérlelt, míves költeményekkel tölti meg azt, mint a mostanit is. Formáról, indíttatásról, személyességről faggattuk Luzsicza István költőt.

Ülj le, olvasd, érdekes lesz

Az év novellái antológiasorozat a kortárs magyar prózairodalom képviselőinek színe-javát vonultatja fel 2024-ben is. Toldi Éva irodalomtörténésszel, a kötet szerkesztőjével beszélgettünk.

Új márkanév az irodalomban

A PENdrive-estek azonkívül, hogy színvonalas élményt nyújtanak, egy-egy estére összehozzák az irodalmárokat és irodalomszeretőket, akik – személyes ellentéteiket félretéve, korosztálytól, politikai nézettől függetlenül – csendben, valóban egymásra figyelve hallgatják végig egymást.