Új regénye, a Navigátor portugál hajósokról szól. Egy mai író hogyan tud kapcsolódni egy ilyen régi korhoz?
Úgy, hogy a jelenhez próbál kapcsolódni. A múltból csak az az érdekes, amit újra tudunk mesélni vagy álmodni, és aminek a segítségével a saját életünket is más szemszögből láthatjuk.
A Navigátor ifjúsági regény. Egyetemi oktatóként hogy látja, az online világban felnövő nemzedéket miképp lehet megszólítani?
A Navigátor mindenekelőtt történelmi regény, ami bármilyen életkorú olvasónak ajánlható, de a témája (a nagy felfedezések) miatt a kamaszoknak különösen. Sokan úgy beszélnek a fiatalokról, mint ufókról vagy különleges állatokról, mint akikhez szonár vagy különleges fordítóprogram kell. Megjegyzem, én ilyen csodalényekkel se az egyetemen, se a lányom barátai között nem találkoztam. A Navigátor egy szegény kis ország hátrányos helyzetű fiataljairól szól, akik megragadják a lehetőséget, hogy kitágítsák a határokat, életük árán is új világokat fedezzenek fel. Hát nem erre vágyunk, vágytunk mindannyian – különösen kamaszkorunkban?
Hogy képzeljem egy történelmi témájú könyv megírását? Előtte kutatómunkát végez?
Az egyetemen magyar-történelem-portugál szakra jártam, ösztöndíjasként hosszú időt töltöttem Portugáliában, úgyhogy nem mondhatom, hogy a portugál kultúra idegen tőlem. Bár ma már csak irodalommal foglalkozom, de szórakozásból ma is szívesen forgatok portugál történelemmel kapcsolatos kézikönyveket. Nekem a tanulás ebben az életkorban is boldogságot okoz. Ám
az írást és a kutatást helyes időben szétválasztani.
Nagyon nem lett volna jó egy komplett kézikönyvet írni, vagyis minden általam tudott adatot, információt belezsúfolni egy fikciós műbe.
Hősei a széllel és a tengerrel küzdenek, új kontinenseket fedeznek fel. Mit tanulhatnak tőlük a mai emberek?
Ma már nincsenek felfedezésre váró kontinensek. És talán mi nem vagyunk olyan szerencsések, mint a reneszánsz hajnalán élő emberek. De
az utazás ma is az önmegvalósítás és a tanulás egyik legszebb metaforája.
A nagy felfedezőutak kapcsán inkább a hajóskapitányok nevét jegyzik, Ön a navigátorokat tette meg főhősnek, ezzel nevet adva nekik, a nagyon is fontos „kisembereknek”. Miért éppen ők?
Én is mélyről jöttem, ahogy ezek a regénybeli navigátorok. A portugál udvarban többnyire nemeseket bíztak meg a diplomáciai feladatokkal, a hajó legénységének az irányításával. De magáért a hajóért a navigátorok feleltek, akik kimondhatatlan szenvedések során már kisgyerekként hozzáedződtek a tengerhez. A karavellákat nem az evezősök hajtják, mint a régi gályákat, hanem a szél. Ennek a hajótípusnak az irányítása pedig komoly szakértelmet követel.
Főhősei, a Perók látják a szelek színét, ezzel behívva a természetfelettit a sztoriba, mintegy legendát varázsolva a történelemből. A mai világ emberei szeretik, értik a mesék nyelvét?
Viccesen szoktam mondogatni, új középkorban élünk, ma már legjobban csak a meséket értjük. A szinesztézikus érzékelés egyfajta fogyatékosság, amit ezek a fiúk az előnyükre fordítanak, a nyílt vízen könnyebben tájékozódnak, mint a többi ember. De hiába tájékozódnak olyan jól, ők is korán meghalnak, sokszor nem is láthatják a fiaikat.
A történeteiket a nők fűzik össze, akik ebben a korban nem hajózhattak, nem is tanulhattak,
csak különféle mendemondák, sejtések alapján próbálják a szeretteik életét összerakni. Az ő nézőpontjuktól – ahogy megjegyzem, amúgy a korszak egész tudományosságától – nem idegen a fantasztikum, a „mesés elem”.
Az ifjúsági regénnyel tanítani szeretne valamit, a fiatalok számára írt műveknek feltétlenül tanítaniuk is kell?
A tanulság nagyon tanítóbácsisan hangzik, én inkább mondanivalóról beszélnék. Hát persze, hogy van itt is „mondanivalóm” – ahogy volt mondanivalója az összes régebbi regényemnek is. Gondolatokat, érzéseket szeretnék közvetíteni, nemcsak a szavakkal vagy a történet elmesélhetetlenségével bűvészkedni.
A Navigátort jó kézbe venni, szagolgatni, nézegetni a kézzel rajzolt térképeket. A virtuális tér szülötteinek Ön szerint ugyanazt jelenti a nyomtatott könyv, mint az idősebb generációi számára?
Nem. Úgy látom, a fiatalabbakat zavarja a nyomtatott könyv lezártsága, befejezettsége. Hogy jön az író, és „megmondja”. A térképek a kislányom művei, a XV-XVI. századi utazók ismereteit is rögzítik, és azt sugallják, mi sem tudunk „mindent” –
mindentudás, mint olyan egyszerűen nem létezik.
Az előszóban megadom a regény Facebook-oldalát, ott lehet vitatkozni (sőt kötözködni) velem. Úgy látom, többen élnek is a lehetőséggel. Ennek nagyon örülök.
Várhatóan olvashatunk még Bánki Évától ifjúsági regényeket? Ha nem titok, min dolgozik most?
Nem tervezek újabb ifjúsági regényt. Tavasszal jelenik meg a Jelenkornál édesapám életéről, Nagykanizsáról, a kisvárosban megélt rendszerváltásról szóló regény, az Apjalánya. Most egy, az örökbefogadásról szóló, fantasy-elemeket is variáló „női regényen”, az Angélán dolgozom.
