•Mi az, amit mindenképp elmondana azoknak, akik még nem hallottak az antológiáról?

Egyszerűen azt mondanám: itt egy nagyszerű kiadvány, ülj le, olvasd, érdekes lesz. Persze hozzá lehetne tenni, hogy Az év novellái a Magyar Napló kiadó kiadványa, Oláh János kezdeményezésére 2002-ben jelent meg először. Idén huszonharmadik alkalommal adták ki, immár hagyománya van a magyar irodalomban és tekintélye is. Negyvenkét szerző szerepel benne, több mint bármikor. A potenciális olvasónak azonban nem kell feltétlenül ismernie egy könyv kiadásának körülményeit vagy egy könyvsorozat történetét.

•Mennyire érzi felelős szerepnek összeválogatni az „év novelláit”?

Amikor a Magyar Napló szerkesztője, a korábbi novellaválogatások készítője, Bíró Gergely felkért az antológia összeállítására, nem a felelősség jutott először eszembe. Az Újvidéki Egyetem magyar tanszékén tanítok, többek között kortárs magyar irodalmat is. A tavalyi évem oktatási része különösen sikeres volt. Egy félév alatt négy antológiát dolgoztunk fel. A hallgatóim olyan lendülettel olvastak, hogy magam is elcsodálkoztam rajta. Olyan lelkesedéssel beszéltek az olvasmányaikról, olyan összefüggéseket láttak meg a mai irodalomban, hogy végül magam sem tudtam, hogy én inspirálom őket, vagy ők engem. Emiatt láttam hozzá a munkához,

nem kötött gúzsba a felelősségérzet, inkább a kíváncsiság vitt előre.

Az antológia természetesen a legjobb, legkarakteresebb szövegeket akarja kötetbe gyűjteni, de aki olvassa, az a válogató szubjektív szempontjait is érzékeli.

•Mik a nehézségek, az esetleges buktatók?

A nehézséget részben én magam támasztottam. Korábban novelláskötetekből is válogattak a szerkesztők, én viszont ezt nem akartam. Úgy gondoltam, a folyóiratok átnézésével az irodalom aktuális produkcióját mutathatom meg, a kötetek hosszabb periódust fognak át. Igyekeztem minden magyar folyóiratot és irodalmi lapot szemlézni, végül húszból válogattam. Ez nagy anyag. Ennek ellenére azt tapasztaltam, hogy igen kevés novella jelenik meg mostanság, van folyóirat, amely 2023-ban egyetlen novellát sem jelentetett meg. Nekem viszont ki kellett töltenem a kiadó megszabta terjedelmi keretet. Könnyebb dolgom lett volna e nélkül a kötöttség nélkül. Gondot jelentett az is, hogy ismert prózaírók regényt írnak, és regényrészletet jelentettek meg. Mások verset publikáltak.

Számomra újvidéki szerkesztőként gond volt a folyóiratok beszerzése is.

Kár, hogy nem minden lap biztosítja azonnal az online hozzáférést. Nem hiszem, hogy nagyobb anyagi előnnyel járna a lap internetes visszatartása, mint amekkora hátrányt jelent és bosszúságot okoz a hozzáférés hiánya. Itt nem az ingyenességre gondolok, hanem a hozzáférésre, amelyet meg is lehetne fizettetni. Az azonban, hogy bizonyos folyóiratokat nem vagy több hónapos késéssel lehet beszerezni, az olvasók nagy részét hátrányos helyzetbe hozza.

Toldi Éva: Igyekeztem minden magyar folyóiratot és irodalmi lapot szemlézni, végül húszból válogattam
(Fotó: Vadócz Dávid)

 

•A szerkesztés folyamatos kommunikációt igényel a szerzőkkel. Sok különböző, erős egyéniséget kell összeszervezni egységgé. Hogyan nyilvánul ez meg a gyakorlatban?

Pályámat az újvidéki Forum Könyvkiadónál kezdtem. Első jelentős szerkesztői munkám egyike a Te-leírt világ és a Varázsszobor című fiatal költők, illetve fiatal novellaírók kötetének összeállítása volt. Nemzedéki antológiák voltak, én is közéjük tartoztam. Akkor valóban szoros kommunikáció alakult ki a szerzőkkel, és valóban különböző és fiatal koruk ellenére erős egyéniségekkel kellett együtt dolgoznom. A közös munka fontos volt, az irodalomfelfogás hasonlósága összekötött bennünket. Ez az antológia más jellegű. A szerzőknek nem kell egymással együttműködniük, mi több, a szerkesztővel is csak olyan mértékben, amennyit jónak látnak. És hogy milyen háló révén kapcsolódnak egymáshoz az írások, az csak a kötet összeállítása után derül ki. Még inkább a kötet elolvasása után, mert az elrendezés időrendi, a szerzők születési éve szerint alakul, és ez nem teszi azonnal nyilvánvalóvá, milyen elképzelés alapján kerülnek egymás mellé a szövegek.

•Ön szerint mik egy antológia szerkesztésének legfontosabb szempontjai?

Az iménti válaszomból nyilvánvaló az is, hogy még az antológiák is különbözők, általában sincsenek egységes szempontjaik. Én csak a saját szempontjaimról beszélhetek. Az év novellái 2024-nek nincs egyéb ambíciója, mint az, hogy visszaadja azt a stílusbeli változatosságot, tematikai gazdagságot, műfaji határokat feszegető sokféleséget, ami megjelenik a tavaly közölt novellákban.

Nem életműveket értékeltem, hanem szövegeket helyeztem egymás mellé.

Évek óta a transzkulturális irodalom jelenségei foglalkoztatnak, vagyis azok a munkák, amelyek több kultúrába vannak beágyazva. Nagyon megörültem, amikor azt tapasztaltam, hogy a tavaly megjelent novellák között egy sor olyan van, amely kultúrák találkozásáról beszél, amelyet találkozásnak lehet nevezni még akkor is, ha ez egyben traumatikus élmény is. Hadd mondjak néhány példát. Ferdinandy György élete nagy részét emigrációban töltötte, és folyamatosan reflektál idegenben töltött éveire. Tolnai Ottót ezúttal olvasástapasztalata helyezi kultúraközi pozícióba. Kontra Ferenc önéletrajzi ihletettségű novellája a horvát–magyar határátlépést tematizálja. Majoros Sándor prózájának főhőse Boszniában köt ki. Oberczián Géza elbeszélője gyermekkorának Brassójába tér vissza, és egykori emlékeit ütközteti jelenkorának élményével. Gerzsenyi Gabriella narrátora kárpátaljai gyermekkorára emlékezik. Jászberényi Sándor Egyiptomban játszatja a történetét. Döme Szabolcs írói névadásával teszi nyilvánvalóvá kultúraköziségének helyzetét, Szalay Zoltán pedig a mindenkori határvárosok problémáját disztopikus keretek között jeleníti meg. Cserna-Szabó András a kultúrák találkozásának egészen különleges változatát tárja elénk, amelynek nemcsak valóságvonatkozásai érzékletesek. Ezáltal izgalmas szövegvilágok jönnek létre, amelyek a kapcsolódási pontok ellenére is változatosak.

•Egyre kevesebben olvasnak, egyre rövidebb szövegeket. A novella rövid műfaj. Ön szerint sokan olvasnak novellát? Van olyan, akinek a rövidpróza meghozza a kedvét a hosszabb lélegzetű művekhez?

Az antológiában nemcsak novellák vannak, hanem sodró erejű elbeszélések, szimbolikus példabeszédek, tömör kisprózák, esszéhez közelítő eszmefuttatások. A műfaji keretekhez ragaszkodva egysíkúbb összeállítás készült volna, és a hagyományos értelemben felfogott novellák talán ki sem tettek volna egy ilyen terjedelmű kötetet. Általában is az jellemző, hogy a rövidpróza irányába tolódik el a műfaj.

A másik jellegzetesség a történetközpontúság, ami kifejezetten olvasmányossá teszi az antológiát.

Nem vagyok olvasáskutató, de úgy gondolom, hogy a magával ragadó novella az, amely bevonzza a maga különvilágába a befogadót, kimozdíthatja a blogbejegyzések terjedelméhez szokott olvasót megszokott pozíciójából, és megnyithatja az utat a szépirodalmi alkotások, következésképp a nagyobb terjedelmű művek felé is.•

Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozatára, az Ünnepi Könyvhétre idén június 13–16. között kerül sor.