Minél idősebb az ember,
annál inkább
ártatlan, mint a gyerek.
Anyu nem tud járni,
mégis elmondja,
ha a szociális otthonban
meglátogatom,
a kedvencemet főzte, sütötte,
tisztán emlékezik a receptre,
de ő mindig finomít rajta,
attól függően,
milyen lábbal keltem fel,
milyen a hangulatom,
mit fogok ma dolgozni,
ha ezeket nem veszi számba,
nem lesz ugyanolyan az étel íze,
mint amilyet szeretek.
Éjjel felkelt,
hogy elhozza
otthonról a megszokott lisztet,
szerencsére nem kellett
negyven kilométernél többet
legyalogolnia, visszafelé
felvette a mentős, adhatnék neki
egy üveg pezsgőt,
mert nem szeret tartozni.
Aztán azt mondja anyám,
menjek a tévéhez,
az alatta lévő szekrényben hűl
a barackos lepény,
vágjak magamnak,
neki két hónapja eltörött a
combnyakcsontja,
azóta egy lépést se tud megtenni.
Enne belőle ő is,
de nem tud nyelni darabosat,
a hasán keresztül etetik
egy csövön,
amit az ápolók
csak köldökzsinórnak hívnak.
Nyitókép: Rónai Balázs Zoltán (Copilot)
