Búcsú ballada
Elment az öreg tyúkanyó,
ki úgy sütötte a rántott combokat,
mint senki más.
Ágyán ült naphosszat,
s nem bántott senkit.
Manapság kevesen állják meg ezt.
Rágjuk, tépjük magunk körül a szíveket,
mint rágós húscafatokat.
Ebek, kutyák, sakálok vagyunk.
Nem engedjük, ami a miénk,
és azt sem, ami nem.
Tanuljatok a vén Pipikétől,
és adjatok csendet Istennek!
Már hiába várom reggelenként a gifeket.
Kívántál szép napot,
jó reggelt, és más egyéb furfangokat.
Bevallom, hűtlenül bántam
e szeretet valutával.
Eladósodtam feléd,
s törleszteni már nem tudok.
Tanuljatok a vén Pipikétől,
és adjatok csendet Istennek!
Nem tudom, hol lehetsz most.
A hited nem volt e túl magadban,
túl mélyen,
ahonnan Krisztus se tudja kibányászni?
Pedig hiányzó fogsoroddal
úgy nevettél,
hogy még a konok vallás is
bocivá szelídült.
De én őrizlek,
mint egy jó vacsora ízét,
bor zamatát,
egy szerető szorítását.
Omolhatnak hegyek,
szakadhatnak évek,
vérezhet a Föld,
akkor is, akkor is,
csak a feledést felejtem.
Tanuljunk a vén Pipikétől,
s adjunk csendet Istennek!
Tükör ballada
Kövek közé bújtam mindig.
Mint gyík szaladtam a tekintetek elől.
Fúrtam magam egyre beljebb fura szívekbe,
mik rám omlottak,
mint gyermekek építette homokvárak.
Én csak nevettem,
kifigurázott kisfiú.
Uram, Nemecseknek lenni,
ugye csak hallucináció?
Könyvek sorai közt éltem.
A semmit sorsommal töltve ki.
Játszottam, hogy különb vagyok magamnál.
Csúfondáros arc fedte arcomat,
míg az aszfaltra nem csattant,
mert részeg János egy korty jóért
egy egész üveggel fizet mindenkinek!
De sztrájkolni másokat küldök,
hisz a malaccsülök már rég elfogyott,
szamarakkal meg nem foglalkozom.
Uram, Nemecseknek lenni,
ugye csak hallucináció?
Mikor meggyűlöltem magam,
akkor nőttem fel!
De hogy szabadulok-e valaha
önkezemtől? Nem tudom.
Mert szeretni már csak a bűnt tudom,
hisz ezt tanultam egy életen át.
Ki viszi át szívemet Szodomán és Gomorán?
Tiszta tükröm leszel- e még valaha Isten?
Uram, Nemecseknek lenni,
ugye csak hallucináció?
