Hallom a hírt, hogy elhunyt Kabai Lóránt. Előtte meg, hogy eltűnt. Akkor még, be kell valljam, arra gondoltam, valami performansz lesz, hírverése valaminek, vagy csak neki, magának. Jobb is lett volna úgy. Legjobb pedig az lenne, ha a halálhíre is csak az volna.
Tragikus körülmények között halt meg, 45 évesen, mint testvérei híradásában áll. Nem tudni, ez pontosan mit is jelent. Október 23-án jelentették be a hatóságoknál az eltűnését: lakásának ajtaját nyitva hagyva távozott, az asztalon iratai, bőröndje. Pozsonyba ment volna, de nem érkezett meg, el sem indult oda, eltűnt, amint azt korábban öccse a Blikknek elmondta. Mára halálhíre érkezett. Akik ismerték – márpedig nagyon sokan ismerték – döbbenten állnak. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az esetet, bűncselekmény gyanúja nem merült fel.
Kabai Lóránt a költészeten kívül vizuális művészeti ágakban is alkotott
Sokoldalú művész volt, többek között festő, performer, de főként költő. 1993 óta publikált számos lapban, éveken át szerkesztőként is tevékenyen részt vett az irodalmi életben. Bátran kijelenthetjük, hogy nemcsak korosztályának volt egyik meghatározó alakja a kortárs művészetben.
Versei, melyekből több már nem születik, általában sötét tónusúak, súlyos tartalommal bírók, rossz társadalmi és személyes közérzetéről tanúskodók, mint ez a pár sor is érzékelteti:
„...nem én eszmélek,
nem én vagyok az a szép, régi férfi,
az elme felejt,
a hanyag test is egyre rosszabbul emlékszik –
szavam se lehet, nemhogy véleményem.”
(Priusz)
