Többdimenziós II.
Hasonmásaink járják körbe a valóságot,
és mi átrendeződünk, mint atomok a kristályrácsban.
Engem már nem riasztanak a kísértetek, mert tudom,
semmi nincs a lepedő alatt.
Nálunk a hétköznapok is szomorúak, nem csak az ünnepek.
Határérték, fényvisszaverődés, gázhalmazok.
Aggasztó jelek a koponyám körül.
Bárhová nézek, csak az agyamat látom, amint kisiklik a kezeim közül
a megértés lehetősége, hogy valaha is megtudjam,
hány dimenzióban képzelte Isten ezt az egészet.
Jobbra-balra, fel-le, előre-hátra, óránként x alkalommal.
Ahogy a lélek mozgatja nehéz testét.
Vannak viszont megnyugtató dolgok is, mint például egy veteményes.
Múltkor mentem egy kört a részecskegyorsítóban.
Mondhatom vagy 20 évet öregedtem és még csak meg sem éheztem.
A tudást éhezem már évek óta, de csak biteket találok.
Talán ha más megvilágításba helyezném a látottakat,
de a mások nem léteznek, csak az ugyanaz van,
hisz minden pillanattal más vagyok én is.
Nincs mitől félni, a halál nem válogat.
