Aki gyereket nevel, az már tudja: csemeténkre számos veszély leselkedik. Vagyis nem: inkább számtalan. És persze nem lehetünk mindig ott. Pedig ott kellene! Akkor is, mikor nem. Sőt, akkor leginkább...

Idén a szokásostól eltérően nem Budapesten, hanem Balatonfüreden rendezték meg a magyar széppróza napját, február 18-án, vasárnap. Az írói versengéssel egybekötött ünnepség, akárcsak a helyszín, az Anna Grand Hotel: szép volt és elegáns.

Megcsörren a telefon.
– Turul az – mondja Simon Zoltán a készülék kijelzőjére pillantva. – Már biztos ideges. Kihangosítom.
– Talán közelebbi helyet is kereshetett volna a találkozóhoz, főleg, ha már csak tizenöt évente vagyunk egymásra kíváncsiak – zsörtölődik Bartha Zsombor.

Sokasodnak a rémületkeltő események a világban. Egyre ingerültebb vagyok. Korábbi életemben sem volt minden fenékig tejfel, de ami az utóbbi időben történik, csak fokozza bennem a zaklatottságot…

Hogyan is kapcsolódik Beregszász Csepelhez és Weiss Manfrédhoz? A szerző régi, padláson talált képeslapokhoz, hosszas kutatómunkával írott szövegeiből állít össze többkötetes „térregényt”, Utazások apósommal címmel. A most készülő, második könyvnek ebben a darabjában az előbbi kérdésre is választ kapunk.

Jellegzetes székely tulajdonságok és históriák, szólások és attitűdök, stílus és modor, bölcselet és világlátás – ki ne került volna ezekkel kapcsolatba? A szerző saját tapasztalásaiból válogatott rövidke adomák ezeket villantják fel.

Elaludt. A fotelban, beburkolódzva egy plédbe. Elaludt, mint mindig. Most éppen egy krimi, a Columbo alatt. Máskor meg más alatt. Akkor is elaludt, amikor még Ádám élt, bármilyen filmet is vetített a televízió.

A fiatalember egy pillanatra megtorpant, amikor befordult a ház sarkánál. Végignézett az omló vakolatú, egyemeletes külvárosi házon, ahol születése óta lakott. Az udvaron a keskeny ösvény melletti kúttól a távolabbi poroló sziluettjén keresztül a kerítésig néptelen csönd a szép nyár eleji délelőttben.

Rövidpróza – hosszú távra. A Magyar Írószövetség és a Magyar Napló Kiadó az MTVA-val partnerségben a kortárs novellairodalom népszerűsítése érdekében új – egész napos – programot szervezett Prózamaraton elnevezéssel a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Nézem a képet a falon. Olajfestmény, egy férfit ábrázol asztrahán kucsmában, úgymond az egyik ősömet. Árvai Stefán. Báró vagy inkább „vitéz” legyen?

Nagyanyám, a híres kottalapozó el-eltűnik hírtelen. Jelentése tételei nélkül maradunk, ha nem ad jelet távozásairól, jelenéseiről. A hírekből hirtelen annyit tudok, hogy erdőben általában vadnyom, saját behallása szerint számtalanszor Eltűnő Zsuzsannának ismeri magát.

Mekkorát üt egy szegedi papucs sarka – avagy hogyan menekültek meg a szegedi lányok a parázna Hóbijárt basától?

Én még soha korábban nem hasogattam ágyat. Különösen nem a másét. Persze a bűztől talán el sem jutottam volna a közelébe, de az elmúlt néhány hét megtette a hatását. Betörtem. Átmozgattam mindent, még suvickoltam is.

Tudom, hogy folyton növekszik tartozásaimban a szorzó. Mégis ez lök előre, mert gazdaggá tettél, legalább egy élettel gazdagabbá, ezért aztán bármit elbírok, bármit kifizetek, és ezért nem kérek semmit senkitől.

Ha becsenget egy szekus ügynök, legjobb, ha meghívod ebédre?