Az óvodai étkeztetés alaposan át- és kibeszélt téma, az lesz a jövőben is. De én most nem a megszokott „sótlanul főznek”, „nem eszi meg a gyerek” csontokat szeretném tovább rágni.

Kinek milyen örökség jut? Nem ő dönti el. Márpedig a hagyatékok közt nagy különbség tud lenni: ki ingatlant örököl, ki „hülyeséget”, és a gyenge belekről még nem is beszéltem...

– Kész van. Engedheted! – kiabálta Béla a mosogató alól. Közben a kezét az arca elé rakta, hogy ne érezze a lefolyócső körül, a falon terpeszkedő zöld foltból áradó salétromszagot. Ettől a hangja olyan lett, mintha sírgödörből szólna.

Aki gyereket nevel, az már tudja: csemeténkre számos veszély leselkedik. Vagyis nem: inkább számtalan. És persze nem lehetünk mindig ott. Pedig ott kellene! Akkor is, mikor nem. Sőt, akkor leginkább...

Idén a szokásostól eltérően nem Budapesten, hanem Balatonfüreden rendezték meg a magyar széppróza napját, február 18-án, vasárnap. Az írói versengéssel egybekötött ünnepség, akárcsak a helyszín, az Anna Grand Hotel: szép volt és elegáns.

Megcsörren a telefon.
– Turul az – mondja Simon Zoltán a készülék kijelzőjére pillantva. – Már biztos ideges. Kihangosítom.
– Talán közelebbi helyet is kereshetett volna a találkozóhoz, főleg, ha már csak tizenöt évente vagyunk egymásra kíváncsiak – zsörtölődik Bartha Zsombor.

Sokasodnak a rémületkeltő események a világban. Egyre ingerültebb vagyok. Korábbi életemben sem volt minden fenékig tejfel, de ami az utóbbi időben történik, csak fokozza bennem a zaklatottságot…

Hogyan is kapcsolódik Beregszász Csepelhez és Weiss Manfrédhoz? A szerző régi, padláson talált képeslapokhoz, hosszas kutatómunkával írott szövegeiből állít össze többkötetes „térregényt”, Utazások apósommal címmel. A most készülő, második könyvnek ebben a darabjában az előbbi kérdésre is választ kapunk.

Jellegzetes székely tulajdonságok és históriák, szólások és attitűdök, stílus és modor, bölcselet és világlátás – ki ne került volna ezekkel kapcsolatba? A szerző saját tapasztalásaiból válogatott rövidke adomák ezeket villantják fel.

Elaludt. A fotelban, beburkolódzva egy plédbe. Elaludt, mint mindig. Most éppen egy krimi, a Columbo alatt. Máskor meg más alatt. Akkor is elaludt, amikor még Ádám élt, bármilyen filmet is vetített a televízió.

A fiatalember egy pillanatra megtorpant, amikor befordult a ház sarkánál. Végignézett az omló vakolatú, egyemeletes külvárosi házon, ahol születése óta lakott. Az udvaron a keskeny ösvény melletti kúttól a távolabbi poroló sziluettjén keresztül a kerítésig néptelen csönd a szép nyár eleji délelőttben.

Rövidpróza – hosszú távra. A Magyar Írószövetség és a Magyar Napló Kiadó az MTVA-val partnerségben a kortárs novellairodalom népszerűsítése érdekében új – egész napos – programot szervezett Prózamaraton elnevezéssel a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Nézem a képet a falon. Olajfestmény, egy férfit ábrázol asztrahán kucsmában, úgymond az egyik ősömet. Árvai Stefán. Báró vagy inkább „vitéz” legyen?

Nagyanyám, a híres kottalapozó el-eltűnik hírtelen. Jelentése tételei nélkül maradunk, ha nem ad jelet távozásairól, jelenéseiről. A hírekből hirtelen annyit tudok, hogy erdőben általában vadnyom, saját behallása szerint számtalanszor Eltűnő Zsuzsannának ismeri magát.