Az angyalok nem röpködnek összevissza, csak ha fontos dolguk van. Ezért nem láttak már olyan régen angyalt az emberek, és már álmaikban is elhomályosult fényes arcuk. Pedig mélyen lelkükben nagyon vágynak az emberek az angyalok után, s ha kell, próbálják megteremteni őket, még akkor is, amikor ez a képzelet az iszonyatot idézi meg, mint Rilkénél:

Hogyha kiáltanék, ki hallana engem az angyalok rendjéből? és ha netán a szívére vonna hirtelen egyik: én belepusztulnék az erősebb lét közelébe. (…)
Iszonyu minden angyal.

(Első duinói elégia – fordította Nemes Nagy Ágnes)

Hol és mikor vesztettük el annyira az angyalokat, hogy már csak az iszonyat jut eszünkbe róluk? Mióta nem tudjuk már, hogy az angyalok mit csinálnak a mennyben és a földön?

Lorenzo Valla egyik legnagyobb olasz humanista még az angyalok bűvöletében élt. Azon elmélkedett, milyen lehet angyalokkal találkozni. Olyan angyalokkal, akiknek a szépsége „nem lobbantja lángra az érzelmeket, hanem kioltja a testi vágyakat és az egyik legszentebb vallásos áhítattal tölt be”.

A firenzei katedrális karzatán van egy szobor – Donatellóé –, amely Valla angyalképét formázza meg. Az emberi történelem – főleg a régi – tele van az angyalok megdöbbentő sokaságával. A Gutenberg-galaxis előtti mitologikus és folklorikus gondolkodásban ki- s be járkáltak ezek a meghatározhatatlan lények az emberi történésekben. Furcsa módon még a hétköznapokban is. Hová lettek ezek az angyalok. Ki vagy mi gyilkolta meg őket? A mi egyre szárazabb, bűnösen racionális képzeletünk, vagy a létezésnek szikkadt ki az az ereje, amely csodákra is képes volt.

Az angyal eredeti jelentése (angelosz) szerint hírnök volt. Ha megjelent, tudni lehetett, hogy valamilyen nagy történet kezdődik. Ha megjelenik, valami sosem látott új próbálja megformálni magát, és tudni lehet, hogy ez sikerülni is fog neki. Az is mutathatja ezt a különleges helyzetet, hogy ilyenkor már elkezdenek menekülni a fanyar, sima beszédű udvaronc ördögök.

Minapában itt tellegetett a hegy fölött egy angyal. Nem hittem a szememnek, csak mikor leszállt légiesen, egy szippantásnyi port sem verve fel a rettenetes szárazságban szenvedő szőlőhegyen. Kért egy pohár aszút, amit egyből elő tudtam teremteni álmaim öreg dongahordós pincéjéből. Ízlett neki és azt mondta, hogy jótett helyébe tudd meg, hogy a szerelem és a bor a mennyben is létezik, és nincs ritka kortyokra szaggatva. Majd azt mondta, ha adsz még, megtanítalak úgy kortyolni a halhatatlanságot, mint a tokaji aszút.

Jelezte, hogy szólni akar az emberekhez. Gondoltam, ez jó ötlet. Most majd kiderül, hogy ki beszél az angyalok nyelvén. Aki igen, az megtudja, hogy kik öröklik az országot.