Máig nem tudjuk megfejteni, csak találgatjuk, miért jött el a Kisded. Mindenesetre az nagyon jó, hogy ilyenkor csillagszórósan felébred bennünk a vágy, hogy szívünket Istenhez szelídítsük, és próbáljuk megfejteni az ő céljait velünk.
A karácsony csodája kétezer éve egyre táguló körökben öleli körül a Földet. Az emberi történelem az őstörténet mélységesen mély idején át vándorolva egyszer csak megérkezett a karácsony origópontjába. Az Istengyermek Emberfia lett. A Lét művelte ezt a csodát őáltala és mibennünk. Az emberi jelenség drámájának megsejtése, átlátása miatt született meg ez a csoda. Annak az észrevétele, hogy az életre hangoltság megroppant az emberben. Ez veszélyesebb annál a szennyszégyennél, hogy a Gonosz egyre feljebb merészeli emelni a fejét. Mióta a világ világ, terpeszkednek benne rossz borral pácolt sunyi gondolatok, pállott, redves eszmék. Ezzel a létezése közepén élő emberi lélek elbír. Nehezen küzd viszont azzal a színtelen-szagtalan, de halálosan fagyos szellemi áramlattal, ami a földi élet értelmét és szentségét kezdi ki, és világidegenséggel házal.
A huszadik században még esztétikai mázzal irodalmi negatív pátosszal próbálták beadni a reménytelenítő pirulákat. Beckett „evangéliuma” szerint „az ember önmaga koholmánya, önmagát a nyelv révén létre hazudó semmi”. Az így kiüresített világban tud gátlástalanul riogatni apokaliptikus szókészlettel, világháborúval, atommal, világvégével a lét igazságosságát és szentségét elvető hatalom. Ennek a csak hatalmát és gazdasági céljait erőszakoló uralomnak áll ellen a karácsonyi Kisded mosolya, az örök remény szentmiséje.
Karácsonykor három misét mondanak. Az elsőt éjfélkor, annak emlékére, hogy Krisztus a mennyei Atyától öröktől fogva született. A másodikat napkeltekor a Boldogságos Szűztől való földi születés ünneplésére. A harmadikat fényes nappal az emberek lelkében való megszületésként hálából. A három mise egymást tükröző transzcendens idejében és terében az Istengyermek az örök születés, az örök karácsony fényében tündököl az egész Mindenségnek. Ez a fény szétragyogja a világ idegenségeit.
Olyan ez, mint mikor az álmokban az emlék emlékezik az emlékre, és elkezdik tükrözni egymást, mint tükrökkel játszó kisgyermekek. Ilyenkor az idő megdermed, vastag kristályrétege is megreped, és ebben az időrianásban beszakad. Ekkor ismeretlen világok is szóba elegyednek egymással lazán, úrifiúsan.
Angyalok golfoznak csillagrendszerekkel. Fekete lyukra játszanak. A végén megjelenik egy kisgyermek, visszahoz egy labdát, a Földet, és újra odaadja az embereknek.
