Október 15-én a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában, a Pesti Vigadóban tartotta meg őszi közgyűlését. Az esemény jelentős kulturális és szakmai pillanatokat foglalt magában, amelyek a múlt kiemelkedő alakjainak megemlékezésétől a jövő művészeti terveinek megvitatásáig terjedtek.

Új magyar–török kulturális kötet látott napvilágot – bemutattuk a T’örökségünk című antológiát.

„Meg kell tanulnunk vágyakozni arra, ami a miénk.” Simone Weil francia filozófus, esszéista ismert gondolatával gyakran találkozhatunk cikkekben, esszékben, ünnepi beszédekben, idézet- és aforizmagyűjteményekben.

Az asszony mesélt nekem mindenféle csodás megtérésről. Valami vakról, aki eldobta a fehér botját, meg valami nepperről, aki lemászott egy fáról, de csak nevettem, vagy ásítottam. 

A budapesti Goethe Intézet október hónapot a szabadság témájának szenteli, ennek jegyében beszélgetett a balatonfüredi Szőcs Géza Irodalmi Szalonban Klein Judit Kiss Noémivel, a Balaton című novelláskötet és Slachta Krisztina történésszel, a Megfigyelt szabadság című könyv írójával.

A díjat a szerzőnek intenzív költői prózájáért ítélték oda, amely szembesít a történelmi traumákkal és rávilágít az emberi élet törékenységére – hangsúlyozta a szerzőt bemutatva a Svéd Akadémia titkára.

Minka kutyus, a házikedvenccé avanzsált utcakutya és menhelyes eb szokásai, vagy filozófiája(?) olvasható ebben a portréban, megejtő egyszerűséggel és szeretettel.

„Alázat és teremtő lelemény, s a kettő nem egymás mellett, hanem egymást áthatva, beteljesítve: minden igaz művészetnek ez az alfája és az ómegája” – írja A fénykép esztétikuma című esszéjében Jelenits István. Nem tudok másként tekinteni az ő életére, mint hogy az maga az „igaz művészet”, melynek „alfája és ómegája” az „alázat és lelemény…”.

Itt, a hegyen másképpen telik az idő. Úgy múlik, hogy egyszerre telik. Kiteljesedik. Térformát vesz fel, gömbösödik.

– Hol van a többi gyógyszer? – kérdezte Bea.
– Nem tudok semmilyen gyógyszerről – felelte a fiú.
Bea azt a választ kapta, amit várt, már megszokta, hogy ezek a srácok hazudnak, semmit se jelent számukra az, hogy ő az iskolaigazgató.

Egyik levelében azon örvendezik, hogy az Országútban Bálint Sándorról olvashatott (Bálint Sándor, az Embör). „Hallgatója voltam az egyetemen, később meg barátja, ami persze nagy jóindulattal nevezhető annak, hiszen csak Bálint Sándor dedikálta így a könyveit érdemen felüli jóindulattal.” Majd a levelét így zárja: „Baráti szívvel üdvözöl: Ilia Mihály”.

Megtartották a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjátadóját szeptember 25-én délelőtt tizenegy órakor, a Pesti Vigadóban.

A Kaptatóban, az Országút podcastjában ezúttal Gáspár Ferenc József Attila-díjas íróval, szerkesztővel beszélgetünk történelmi regényről, annak kortársi kérdéseiről a mai magyar társadalmi térben.

Az irodalom, a művészet ahhoz segít, hogy egész valónkkal átéljük az élet leglényegesebb kérdéseit. Az olvasó valamiképpen újraírja a művet, felerősíti képzeletével, világot teremt, használja saját képességeit, emlékezetét, álmait, munkába állítja saját élettörténetét.

Törésvonalak című könyvének kapcsán beszélgettünk Losonczy Attilával, aki amellett, hogy író, művelődésszervező, a József Attila Emlékhely szakmai vezetője is.

A nőket eléggé jól ismerő férfiak hosszan tudnak mesélni arról, hogy a hölgyek, akikkel életük során dolguk volt, milyen nagy arányban vallják magukat boszorkánynak. Erre ők maguk – hallgatóságukkal együtt – csak mosolyogva legyinteni szoktak.

Emléktáblát helyeztek el Marsall László (1933–2013) Kossuth-díjas költő, akadémikus egykori lakóhelyén, Budapesten, a XII. kerületi Schwartzer Ferenc utca 4. számú házon, szeptember 10-én. Ám a szerző írása mélyebb és több, mint puszta tudósítás.

Szimfonikus költeményeket ihlető festmények, megzenésített versek, szoborba merevített történetek mintájára a közelmúltról mesélő fotókból nyert ihletet az író-újságíró Gazsó L. Ferenc, akinek kétperces tárcanovella-füzéréből felsejlik a zaklatott magyar XX. század.