A Jézuskának írott levél nem volt hiábavaló, a sóvárgott ajándékok ott sorakoznak a fa alatt.

Amint véget értek az ünnepek, és a lila csoportban újra munkába álltak a gyerekek, Peti közölte, hogy Jézuska nem hozhatja a karácsonyfát, mivel keresztre feszítették. Ezért nyilvánvaló, hogy az angyalok a beszállítók. Aliz vitába szállt, mert amerikai rokonsága az ünnepekben náluk töltött pár napot, és a messziről jött unokatesók felvilágosították, hogy a fenyőt és minden mást a Mikulás bácsi hozza, akit ők Santa Kalauznak (sic!) hívnak. Ezen összevesztek, mert Róza tudja, hogy a Mikulás szezonja lejár, mikor a jó gyerekek szépen kipucolt csizmájába édességet hoz egy téli éjjelen.
Ehhez már Lénának is volt szava, akinek az anyukája orosz. Átverés, hogy a lila csoportosok december végén ünneplik a karácsonyt, mert minden pravoszláv gyerek tudja, hogy valójában január 7-én van a csoda. Mikor itt a többség már a fát is lebontotta, ők még mindig ünnepelnek. A vízkereszt meg január 19-re esik, és punktum. Petinek ettől elborult az agya, és bokán rúgta Lénát, aki sírva rohant az óvó nénihez, hogy tegyen igazságot.
Tomi már csak az orra alatt hümmögött, nehogy ő is megkapja a magáét, mert nem is érti, min veszekednek a lilák. Ők az apjával kimennek a piacra, megveszik a fenyőt, és közösen hazacipelik. Legjobb az utolsó napra hagyni, mert ilyenkor olcsóbban adják, nehogy a nyakukon maradjon. Apa ügyes, idén is alkudott az árból. Otthon együtt feldíszítik, aztán jöhet az ajándékozás meg a finom kaja. Anya szerint ez azért jó, mert a mai világban nem kell lúziót (sic!) kelteni a gyerekben, az csak pofára eséshez vezet. Ha pedig a gyerek is díszít, attól fejlődik a szépérzéke… vagy mi. Úgyhogy őt hagyják békén Jézuskával, angyalokkal, Léna meg menjen Pravoszláviába (sic!), ha nem tetszik neki az itteni időszámítás.

Róza áll az utcasarkon, a fenyőfahalom előtt, és kérdezi nagymamáját, hogyan fog ez a sok karácsonyfa eljutni a Jézuskához? Mert ha nem jut el, jövőre lehet, hogy nem is lesz karácsony. Mama próbálja kivágni magát szorult helyzetéből: azért gyűjtik össze mindenfelől a fákat, hogy egyik éjjel varázsütésre együtt szálljanak fel a Jézuskához. Róza felhúzza a szemöldökét: na jó, Mama, de ennyi?!… És lelki szemei előtt megjelenik a hátrahagyott kopár fenyők szállongó tömege.

Mikor ezeket a sorokat írom, egy évtizede nem látott kemény tél van, nagy hó esett, a tavak befagytak, vigyázni kell, mert az utak síkosak. A dombvidéken a szemeteseket három hete nem látta senki, pedig akkor még nem is havazott. Szerencsére Róza számára a szemétszállítás csődje és a lejárt fenyőfák gúlája még nem fonódik egybe. Igaz, megvan a maga baja, mert összezavarták a lila csoportban, hogy végül is ki hozza el a karácsony örömét.

A boldog gyerekkort legalább a közszolgáltatási káosz nem zavarja meg, aminek Róza nagymamája nézett utána a neten. Kezdetben volt a Fővárosi Köztisztasági Hivatal, mely 1895 óta elvitte a háztól a hulladékot. Ezt követte nyolcvan évvel később a Főkefe néven közutált cég, amely mégiscsak gondoskodott a város tisztaságáról. Két éve felütötte fejét a korszerű koncessziós modell. Megalakult az állami MOHU Zrt., melynek felerészt a fővárosi BKM a tulajdonosa. Ők együtt gondoskodnak a szemét elszállításáról, az ismert eredménnyel. Ha kitart a zimankó, belefulladunk a hulladékba, miközben állam és főváros egymásra mutogat.

Tohuva mohu (sic!).

És várjuk a csodát, hogy egy éjjelen a tűleveleiket rég elveszített fenyők felszállnak a magasba, mert ha nem így lesz, a nyakunkon maradnak még akkor is, mikor már a nyúl tojja a csokitojást.

 

Nyitókép: Rónai Balázs Zoltán (Gemini)