Róza, az óvoda középső, lila csoportjából hazafelé tartva arra lett figyelmes, hogy a meredek utcák végén gúlában állnak a fenyőfák. Róza családjában rend van a fejekben. A karácsonyfát és az ajándékokat a Jézuska hozza, szentestén a csengettyű hangjára lépnek a szobába a gyerekek, szól a Mennyből az angyal, a mennyezetig érő karácsonyfa tele díszekkel, szaloncukorral, ragyognak az égők és a gyertyák.

XXXX

Lassan telt a vasárnapi ebéd. A harcsapaprikás elcsöndesülésében csak a villák zörgése jelezte, hogy mindenki elmerült az élet leggyakoribb örömében, a táplálkozásban. Anya tudta az ezeréves receptet: etesd a bestiát, attól megnyugszik, nem feszítik pöffös indulatok.

XXXX

Ülök a vakítóan üres képernyő előtt. Nehezen indul az írás, mert már az igeidőkkel is bajban vagyok. Zelei Miklós nemcsak szerzőtársam, hanem az a barát, aki után barátfelvétel nincs. Hetvenedik születésnapján tíz évet kért a Teremtőtől, mondván, abba három-négy jó könyv megírása még belefér. Nem adatott meg neki. Négy éve, hogy elment közülünk. Hetvenhét éves lenne.

XXXX

Ülök a vakítóan üres képernyő előtt. Nehezen indul az írás, mert már az igeidőkkel is bajban vagyok. Zelei Miklós nemcsak szerzőtársam, hanem az a barát, aki után barátfelvétel nincs. Hetvenedik születésnapján tíz évet kért a Teremtőtől, mondván, abba három-négy jó könyv megírása még belefér. Nem adatott meg neki. Négy éve, hogy elment közülünk. Hetvenhét éves lenne.

A cím önmagáért beszél: hogy van az, hogy mi, magyarok olyan kevéssé vagyunk boldogok, mikor máshol kevessebből élnek, mégis élvezik az életük? 

XXXX

Szép időben mindig a teraszon reggeliztek. Anna megvajazta a félbevágott zsömlét, Péter teát töltött. Anna a zsömle tetejét átcsúsztatta Péter tányérjába, az alját a magáéba. Akaratlan mozdulat, mint annyi más, ami szavak nélkül keretezte az életüket.

XXXX