Szerző: Gazsó L. Ferenc
Cápák a kirakatban
A művészetet értő módon támogató mecénás szinte ismeretlen. A polgárságot az átkosban gondosan lebunkózták, az újgazdagok pedig még nem jöttek rá, hogy polgárok is lehetnének.
Ne hagyd elveszni…
Szorítás a gyomorban, erősödő szívdobogás. Mi következünk. Jókor jöttünk, megúsztuk kétórányi várakozással. A határőr lustán forgatja, tán még szaglássza is az útlevelünket, beviszi a bódéba. Társa a Ladát vizsgálja át, kinyittat minden csomagot, beletúr, percekig vizslatja a fotófelszerelésről szóló sokpecsétes igazolást. Így megy ez fertályórán át, mire végre gurulhatunk. Még öt méter, és kinyílik előttünk a magyar–román határ. 1987.
A bedarált sajtó
A negyven évből, amit a médiában töltöttem, négy esztendőt tekinthetek fenntartás nélkül, szabad lélekkel, a szó nemes értelmében újságírásnak. Életem tragikomikuma, hogy ez az én olimpiai ciklusom a Kádár-korszak végelgyengülésére esett. Lehettünk talán százan az országban, akik komolyan gondoltuk, hogy a fórumokat, ahova bejutottunk, annak felmutatására használjuk, hogy mi van itt valójában. Rendszerkritika szóba se jöhetett az első nyilvánosságban, nekünk a jelenségek feltárása kínált egérutat. Zsigereinkben volt a nagy elődök kettős beszéde, a sorok között írás művészete.