Aida Rapoport nem tiltakozott. Hagyta, hogy férje megcsókolja. És férje megcsókolta. Az arcán, a szemén, a száján. Tízszer, százszor. Aztán sétáltak tovább. Szótlanul, némán, kézen fogva. De minek is beszéljenek, amikor a szívük mindent elárult? Szerelmesen ődöngtek az Arbaton, a Moszkva folyó rakpartján, a Tretyakovszkaján, a Lenin sugárúton, a Vörös téren. Nem akartak hazamenni, nem akarták, hogy megtörjön a varázs. Szabadok voltak, mert szabadnak érezték magukat. A nap sütött, lágy, tavaszi szellőket hozott a szél, a szerelem lágy szellőit, amely körbelengte őket.
– Szerelmesnek lenni csodálatos dolog! Aida, én az egész emberiségbe szerelmes vagyok, így, ahogy van, mindenestül – tárta szélesre karjait Wolf Messing, amivel oldalba taszajtott egy arra járót. De az arra járót ez nem érdekelte, mosolyogva kikerülte az ifjú párt. Wolf Messing az arra járó tiszteletére magasra emelte a kalapját, aztán magához húzta asszonyát. – Szerelmes vagyok az egész világba, mert ez jó dolog! De legjobban azért ugye, téged szeretlek – kacsintott feleségére huncut mosollyal, és újra megcsókolta Aidát. Aztán betértek egy népbüfébe, és pirogot ettek. Hazafelé menet Wolf Messing hóvirágot vásárolt egy öreg nénikétől. Megvette az összeset, kosarastul. Nem kérte vissza az aprót, pedig fél fizetését odaadta, a nénike pedig örömében megáldotta őket. Háromszor is keresztet vetett, a nyílt utcán, miközben a Szentháromság égi segítségét kérte az ifjú párra. A moszkvai emberek pedig ügyet sem vetettek a keresztvetésre, ügyet sem vetettek az áldásra, békésen haladtak tovább, és senki sem szólt a rendőrnek a klerikális megnyilvánulás eme nyílt, társadalomra gyakorolt veszélye miatt. Mihelyst hazaértek, Wolf Messing magához húzta asszonyát. Még szinte nem is kattant a zár az ajtóban, máris arcon csókolta. Mint az utcán. Mint az Arbaton, mint a Moszkva folyó rakpartján, mint a Tretyakovszkaján, a Lenin sugárúton, vagy éppen a Vörös téren. Vadul, szenvedélyesen. És asszonya hagyta.
– Ó Wolf! Ó, te drága, kicsi Wolfi, én egyetlenem! – sóhajtotta gyengéden. És a szerelem halk sóhajai betöltötték a lehallgatókészülékekkel teletömködött lakás rejtett és nyílt zugait. A kéjesen meghizlalt álom a szerelemtől összegyűrt lepedőn érte utol a két vándort, kik korábban egymás testén tettek felfedezőutakat.
András apostol mosolyogva ült az ágy szélén. Kezét lágyan Wolf Messing vállára tette.
– Gyere! – mondta a már ismert hívó szót, és Wolf Messing követte. A csillagok közé. Eltűnt a szoba, eltűnt Moszkva, eltűnt az egész háborús, öldöklő világ, csak az űr végtelen, mindenen áthatoló, csikorgóan rideg sötétsége volt körülöttük. És a nap, mely még innen is szikrázó fényben tündökölt. Aztán egyre melegebb lett. Már égetően perzselt a hőség. A homok is forró volt, melyben lépkedtek. Körben homokdűnék, terméketlen, sivár és kopár sivatag. Hempergő kórót fújt a szél. Időnként szúrós kavicsokra léptek. Egy kapu előtt álltak. Magas kőfal övezte. Végestelen-végig, mindkét irányban le, egészen a szemhatárig. András apostol benyitott. Lángos pallosú angyal állt a kapu túlsó oldalán. Jöttükre félreállt, beengedte őket. Gyönyörű kertbe jutottak. A fű lágyan, de mégis dúsan hullámzott, finoman simogatta lábukat. Tarka virágok körben, mindenfelé. A fák, a bokrok gyümölcsöket teremtek. Mosolygós, kerek gyümölcsöket. Egy sárga téglás útra értek. Wolf Messing látta, hogy az út ahhoz a kapuhoz vezet, amelyen át bejöttek a kertbe. A Paradicsomba. Az Éden kertjébe. Szótlanul ballagtak tovább. Lépteik nyomán az utat takaró sárga téglák aranyrudakká váltak. De az aranyrudak ragyogása senkit sem érdekelt.
A táj enyhén lejtett. Odalent egy folyó kanyargott. Nem is egy: Wolf Messing tudta, érezte, bár nem látta, hogy odalent négy folyó is kanyarog.
– A szeretet a végtelenből született, ezért nem is tud kevesebbel megelégedni, mint a végtelen és határtalan szeretettel. A szeretetnek magához a szeretethez kell visszatérnie, de miközben beragyogja a világot, megváltja az embert – mondta András apostol, és továbbmentek.
Az út a Golgota tövéhez vezetett, itt véget ért. A három kereszt fenyegetően magasodott a domb tetején. Három halott függött rajtuk. Három élettelen test.
Wolf Messing égi szózatot hallott: „Íme, az ember olyanná lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz.”
– Válassz! – mondta András apostol. – Válassz a jó és rossz közül, szabad akarattal, de tudd, hogy tetteidnek következményei vannak. Két úrnak nem lehet egy szolgája. Aki rosszul dönt, és a gonosz hatalma alá kerül, azt az időknek végezetéig kivetik a külső sötétségbe, hol könny van és szenvedés és fogaknak csikorgatása. Aki jól dönt, az itt marad. Vésd eszedbe: nem elég Jézus nevét viselni, azt ki is kell érdemelni. De azt se feledd, hogy a szél ott fúj, ahol akar. Hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, hogy honnan jön, és hová tart.
Nyitókép: Roger Casco, Pixabay
