Szerkesztőségünk oszlopos tagja, szépirodalmi rovatunk vezetője, Rónai Balázs Zoltán részesült idén a Kárpát-medence rangos fóruma, az Irodalmi Jelen folyóirat prózadíjában.

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt a Kossuth-díjas költő, a Nemzet Művésze címmel is kitüntetett Buda Ferenc. Két évvel ezelőtt készült interjúnk felelevenítésével emlékezünk a kivételes művészre.

Úgy érzi, mintha mindig is egyetemi éveinek megírására készült volna, elmondása szerint azonban a szürke, ócska hetvenes évek megtorpant időszaka visszatartotta. Bereményi Géza Kossuth-díjas író ma is hallja a hangot, ami a háta mögött örökké azt mondogatja: „Kit érdekel ez, mi ez?”

Egy hete esett az eső. Egyfolytában, nemcsak úgy ímmel-ámmal, ez vízözön – gondoltam megint. A fontos dolgokat sosem jegyzem meg, összefolynak, bezzeg azt igen, hogy szeptember hatodikán szerettem bele.

Augusztusban szellőztetni – ahogyan ez köztudott – vagy hajnalban, vagy naplemente után, a szúnyoghadak visszavonulását követően érdemes.

Mégpedig a magyar könyvpiacról, ahol a könyves szakma tragikus helyzete és a mind kevesebbet olvasó emberek ellenére tonnaszám fogynak a könyvek, toplistákon az olyasmikkel, mint az alábbiak.

Hogy harmincnégy év sok-e vagy kevés nemcsak nézőpont és relativitás kérdése. A „mihez képest?” viszonylagosságát az emlékek, az érzelmek és a génekbe rögzült tapasztalatok állítják olykor fejtetőre – és ha az ember annyi év után az egykoron rémálom-fogalomnak számító Vukováron, az egykori magyar Szerém vármegye székhelyén, Valkóvár városában jár: mindez különleges fénytörésben áll előttünk.

Idén másodjára adhatjuk át az Országút különdíját, amellyel lapunk a balatonfüredi Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyhez csatlakozott.

Több száz vers érkezett az idei, 33. alkalommal kiírt Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyre. A fődíjat Kugler Viktor Pinnokióbőr című költeményével érdemelte ki.

A híres filmszínésznő Párizsban, a lenyűgöző hangú bárd Moszkvában; áthatolhatatlan kerítések közöttük. Éppen negyvenöt éve halt meg Vlagyimir Viszockij. Házassága Marina Vladyval bebizonyította a szabadság s az emberi szellem minden akadályt ledöntő erejét.

Vannak vidékek gyönyörű / tájak ahol a keserű / számban édessé ízesül – Kányádi Sándor sorai olykor úgy jutnak az ember eszébe, ahogyan az immáron évszázadosnál is régibb magyar szétszakítottságba botlik. Komoran és megállíthatatlanul. De megízesülve.

Száz éve született és negyven éve autóbalesetben ment el Kerényi Grácia, a XX. század legnagyobb polonistája, a lengyelek és magyarok közé aranyhidat építő műfordító költőnő.

„Titok az erekcióhoz 90 felett”. Ezt olvasom ma azon a zenei csatornán, amin a múltkor a „Tudod, hogy mikor jön el a halál?” címmel jelentek meg jó tanácsok az elkerülhetetlen vég felismerésével kapcsolatban.

Fiume, Fiume! Ami még mindig a Trianon előtti világot jelenti, a Kaiser und König boldog békeidejét a magyarnak... Hiába szálltak el az évek, hiába nyírt meg a történelem, vissza-visszajárunk. Pedig az „Adriánk” már csak emlék.

Mutogatom a családi képeket, előveszi az övéit. Dédunokák, a kislány nyolcéves, az öccse hat. Az én kis hajas babáim – mondja Marica, és szemébe visszaköltözik a gyerekkoromból ismert fény. Beszélni nem tud velük, mert egy szót sem értenek magyarul.

Azt a szirupos hülyeséget, hogy az embernek csak egy anyja van, én duplán is megcáfolhatom: először, amikor megkaptam anyát, aki volt, és másodszor, amikor elveszítettem, aki lett.