Miért van karácsony? Miért az eljövetel? Évente egyszer, ilyenkor karácsonykor óhatatlanul felmerülnek ezek a kérdések itt, a szőlőhegyen is, ahol az alvó szőlőtőkék hétalvó puttonyocskákról álmodnak.

Szent karácsony napján látta meg a napvilágot 1923-ban Hegymeginé Vilma asszony, aki a tavalyi Petőfi-évben huszonhárom Petőfi-verssel ajándékozott meg minket. A már sok éve világtalan hölgy százegyedik születésnapjára is tanulással és versmondással készült. 

Én már találkoztam a karácsonyi Angyallal. Hétköznapi körülmények között, teljesen váratlanul. Egy megbeszélésre kellett mennem, és szokás szerint öt perccel elkésve érkeztem, így sietségemben minden körültekintés nélkül beálltam a bejárathoz legközelebb eső parkolóhelyre.

„Ha pedig nincs benne a művemben mindez, anyám, az égbolt, Jézus, akkor semmi sincs benne.” Ez az egész belső horizontunkat átölelő, és talán meglepő mondat Ottlik Gézától származik, sajnálatosan ritkán említett modern klasszikusunktól, aki a kommunizmus árnyékában, a margón élte le alkotó élete javát.

Gáspár Ferenc legújabb kötete, a Fekete pálya – mely novellákat és egy kisregényt is tartalmaz – idén ősszel jelent meg. Erről és témái sokszínűségéről kérdeztük az írót.

A falu szélén a ködnek különös illata van. Feketeföld és füst – a tél első lélegzete, amit az ember csak akkor érez, ha elég rég nem járt ezen a helyen. A kanyar után megpillantom, amit kerestem.

Őfelsége III. Károly az idei költészeti aranyérmét az angolul író George Szirtesnek adományozta. Az 1948-ban Budapesten született Szirtes György 1956-ban szüleivel menekült el Magyarországról.

– Megtörténhet-e, hogy a világ egymástól távol eső pontjain két látnok véletlenül ugyanabban a másodpercben találkozik Jézussal? Mindketten ott látják őt a közelükben, ugyanúgy rámosolyog az egyikre, mint a másikra, és ugyanúgy választ ad a legbelső kétségeikre? – kérdezte teológus barátunktól egyetemista vendégünk.

Szabadka az 1970-es években élte virágkorát. Az akkor még többségében magyarlakta bácskai város olyan vívmányokkal büszkélkedett, mint az erős gazdaság, a sokszínű kulturális élet és a szórakozási lehetőségek gazdag tárháza. Majoros Sándor íróval beszélgettünk.

A soproni költő verseiről neves pályatársa, Zsille Gábor így ír:  Intellektuális, nyelvi síkokkal játszó, áthallásos, a nagy elődök villanásaira építkező, mert egy poeta doctus alkotta. Az itt közreadott költeményei szépen példázzák mindezt.

Nem előléptetést kérek többé, nem is fogadom el mindaddig, míg hadi tetteim azt követelni nem fogják… Ha dicsőséggel nem harcolhatok, gyalázatot sem akarok nevemre hozni, s mostanában, véleményem szerint, gyalázat nélkül csak Bem oldala mellett lehet az ember.

Zugliget, Normafa. Személyes emlékeken keresztül érezteti a szerző a helyek hangulatát, a múló életidőt, és felvillan a nagy történelem is, Kossuth elfogatásának helyszínén.

A fiatal költőnő verseiben a költészet gazdagságának megtapasztalása érződik, különösen a neoavantgárdé. Épp ezért nem érzi úgy, hogy lenne költői előképe, saját hangját keresi, egyetérteni vagy megmutatni a másik oldalt.

Elsőkötetes szerző, akinek neve mégsem ismeretlen, hiszen folyóiratközlései már figyelmet keltettek, és akiben konstellál a költő a villamos- és szoftvermérnökkel. Tibély Orsolyával beszélgettünk Kötve hiszem című verseskönyvéről.

Reám és feleségemre nézve maradt volna, mint született, becsületes pogány embernek; de ipam és napam kedvéért, kik igen buzgó keresztények, meg kellett kereszteltetnem. Gondoltam tehát, hogy legalább a neve legyen pogány, s lett belőle Zoltán – írja Petőfi.

A könyvevő (latin nevén librum edens) Közép-Európában elég gyakran előforduló faj, a gerincesek törzséhez tartozik, emlős. Fiatalon félelmetes gyorsasággal pusztítja a könyveket, néhányat még haza is visz, és felszögezi a szobája falára helyezett polcokra.

Kétóránként megetettem a kovászt rozsliszttel és vízzel, ahogy Luca mondta. Jól felhízott már. – Jól van, hogy ne legyenek olyan unalmasak az órák, amik két étkezésem között telnek el, mesélek addig néhány régi történetet! – szólalt meg egyszer csak a trutymó.

A hetedik Égbolt Viola Szandra négykötetesre tervezett ifjúsági fantasy sorozatának második része, A Világfa kilenc ága után, melyben keveredik a mitológia, a népmesei elemek, a misztikum és a mai tizenévesek világa.

Hú, öcsém, hogy az a Rothermel mekkorát védett! – csapott a tenyerébe Döme, miután mindannyian kiléptek az iskola ajtaján. Odakint, a szabadság első, mámorító pillanatát szikrázón ragyogta be a nap, az az április eleji, amely már éles volt és erős, de csak ott adott meleget, akár még perzselőt is, ahová elért a fénye, az árnyékban még gyenge volt, azt nem tudta felmelegíteni.