A bortermelő szőlőterületek már nem kertek, hanem nagyüzemek. Ha kimegyünk, szinte már mindig géppel tesszük és gépekkel dolgozunk, nagy hatékonysággal és egyre kisebb lélekkel. Fizikai munkást már nemigen lehet találni, és ez már nem is pénzkérdés. Ahogy ma mondják, nincs az a pénz, hogy valaki nehéz fizikai munkát végezzen a szőlőben. Maradnak így a nagyüzemek és a megszállott családi gazdaságok. Ott a gépesített világ, itt a maga ura ember szerelmetes, jókedvű önkizsákmányolása.
Talán elképzelhető – mint minden az emberi képzeletnek –, hogy majd egyszerre él ez az ádámi faj egy magasan automatizált, csúcstechnológiás és mesterséges intelligenciás világban és ön- és közellátó családi földműves társadalomban. Ebben az életmódban új szövetséget köt majd a két világ, a szőlészet és a borászat társadalma. Történelmileg úgy alakult – a patriarchális társadalom úgy formálta –, hogy a nehezebb, a szőlőmunkák, főleg annak kapálás része az asszonyokra hárult, a könnyebb, az izgalmasabb, az élvezetesebb, a borászat a férfiaknak jutott. Sőt, a pincéből valójában ki lettek tiltva az asszonyok, és a nők borivását sokszor keményen büntették.
Bizony, a szőlőskertek addig voltak igazán kertek, amíg ott tevékenykedtek és daloltak a lányok és az asszonyok, a szőlőskertek királynői. Az ő emléküket őrzi a Mathiász János által 1916-ban nemesített Szőlőskertek királynője szőlő. Ez a magyar csemegeszőlő lett a világon a legismertebb Olaszországtól Amerikán keresztül Izraelig. Ezt talán senki nem sejtette, amikor a nemesítő a Borászati Lapokban közzétette ennek a szőlőnek a leírását. Ritka kevés szakmai lapok egyikeként a Borászati Lapok a mai napig megjelenik és szolgálja a szakmát. Csak reménykedhetünk, hogy talán születnek új királynői a szőlőskerteknek, s új királyai a borospincéknek. Talán akkor, ha majd a szőlőhegyek ismét tele lesznek szerelmes fiatalokkal, akik őrzik a szőlőt és őrzik az emberi szeretetre méltó viszonyokat. Ehhez először – a nőgyűlölet két-háromezer éves korszaka után – helyre kellene állítani a nő nembeli tiszteletét. Új szövetséget kellene kötni. A platóni, ószövetségi, középkori keresztény, újkori, nietzschei, freudi nőgyűlöleten, a testpolitikás-testzavaros huszadik századon túl.
Talán képes erre egy új kor derűs, kreatív férfiassága, akiket körbetáncolhatnak majd az új szőlőskertek királynői, a hegyen innen és túl, egészen az Óperenciáig.
Nyitókép: Francesco del Cossa: Polyhymnia múzsa (részlet). Forrás: Wikimedia Commons
