Hamvas Béláról, a magyar irodalom kultikus szerzőjéről emlékeznek meg Balatonfüreden. A március 31. és április 1. között rendezendő Hamvas Napokon bemutatják a Hamvas-esszépályázat írásaiból készült kötetet, lesz Koloska-völgyi zarándoklat, borkóstolás, és nem marad el a ráolvasás sem.

Petőcz András írja Fehér Kinga induló kötetének hátlapján: „…A szövegeiben megjelenő finom érzelmi töltés, az ezt olykor kiegészítő játékosság és humor, valamint az alkotó önreflexív képessége azt sejteti, sokszor találkozunk majd a nevével folyóiratokban vagy önálló kötetek szerzőjeként.”

Bereteszelte az Isten a kerti kiskaput.
A kinti csap elzárva, várja a fagyot.
Ködöl a táj, homályban még a hajnal

(A költőnőt 2023-ban Bella István-díjjal jutalmazták.)

inkább csak suttogok hozzád
neked már nem titok
szelídül minden ezeréves pillanat
megint életben vagyok.

Nem kért a kicsi semmit, látszott rajta, hogy még nem oldódott fel. Az anyjára nézett, aki észrevette, hogy egy kicsit maszatos az arca, de nem törölte le. Talán nem akart feltűnést kelteni. Inkább biztatta, biztosan jólesne egy kis kóla.

Az idén századik évében járó Hegymeginé Vörös Vilma szereti az életet. Szereti a szépet és a nemeset. Tehát szereti Petőfi költészetét. A sok éve vak hölgy tudva, hogy idén ünnepeljük Petőfi születésének 200. évfordulóját, gondolt egy nagyot.

A Petőfi bicentenárium alkalmából minden hétfőn egy-egy versével emlékezünk nagy forradalmár költőnkre. Március második fele van: 1844-ben, ezen költemény tanúsága szerint ekkortájt épp beteg volt, és ezen borongott, Pesten.

Kossuth-díjat kapott Orbán János Dénes költő, író, irodalomszervező. Mit tett a pandémia az élő irodalommal, hogyan változik Erdély, a Székelyföld? Ezekről, illetve a Kárpát-medencei Tehetséggondozóról, a magyar művészeti akadémiabéli levelező tagságáról, no meg legújabb könyvéről beszélt  lapunknak.

Ma egy hete közel voltál.
Tapintat, báj, szemérem, nem tolakodás.
Ezek mind. Beavatás.
Ingyen kegyelem.

Mostanában nemcsak a hírek, hanem az álmok is Keletről jönnek. Zavaros álmok. Megvesztegetett álomfejtők csomagolják őket mézbe, vérbe, sztaniolba. Mostanában itt a hegyen nekem is volt egy furcsa keleti, orosz álmom.

A Petőfi bicentenárium alkalmából nemzetközi műfordítói pályázatot hirdetett a Lakitelek Alapítvány és a Türksoy, azaz a Türk Kultúra Nemzetközi Szervezete azeri, kazah, kirgiz, török, türkmén és üzbég műfordítók számára, nagy sikerrel. Száz alkotótól majd ötszáz pályamű érkezett.

Halálának egyéves évfordulóján
emlékezünk a kilencvenhét évesen elhunyt,
Magyar Arany Érdemkereszttel
is kitüntetett költőre, íróra.

Örömmel adjuk hírül, hogy az egyik legrangosabb irodalmi elismeréssel, József Attila-díjjal jutalmazták főszerkesztő-helyettesünket, Király Farkast.

Az állítás minden túlzás nélkül helytálló Róna Judit irodalomtörténész, lapunk olvasószerkesztője esetében, akinek kitüntetése a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével azt a hosszú tudományos kutatói és könyvszerkesztői pályát ismeri el, amely a magyar irodalom értékeinek feltárásában és megőrzésében maradandót alkotott.

Harminchárom esztendő alatt vagy nyolcszáz alkalommal tettem meg a Budapest–Gasztony közötti kétszáznyolcvan kilométeres vonatutat. Pontosabban ezerhatszázszor, hiszen mindig vissza is tértem a fővárosba. Nagyon ritkán könnyű szívvel vagy virágos jókedvvel utazva.

Beszélgetőtársam, Hegymegi Jánosné Vörös Vilma 1923-ban, karácsony napján, Felsőgallán született. Édesapja a tatabányai ipartestületnél volt jegyző. Ott járt iskolába. Édesanyja fiatalon megbetegedett, őt kellett ápolnia, ezért nem tanulhatott tovább.

A Petőfi bicentenárium alkalmából minden hétfőn egy-egy versével emlékezünk nagy forradalmár költőnkre. Ezúttal egy gyerekkorunktól ismert klasszikus költeményét ovashatjuk újra.

Visszahoztam a múlt évi nyarat,
találsz benne transzcendenciát?
Spinoza ujjait látom a kristályüvegen,
mint a tiszta ész kritikáját.

Ha a két karom kétfelé tárom, éppen elérem a névtelen szökőút két falát. Vagy majdnem. Mintha imádkoznám: Isten óvjon, Margit híd!

Kövek közé bújtam mindig.
Mint gyík szaladtam a tekintetek elől.
Fúrtam magam egyre beljebb fura szívekbe,
mik rám omlottak,
mint gyermekek építette homokvárak.

Ti / hasonlítotok / rám / leginkább, / szép testeim. / Karotokba / vágyom, / szívetekkel / dobogtatnám / magam. / Hagyjátok / a bárkát, / üljetek ide, / rakjatok / tüzet. / Melegedjünk. / Ez legyen / legújabb / otthonotok.

Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz című verseskötetének a kék szín az alfája és omegája, benne a látható, láthatatlan, a tapintható és érezhető, ízlelhető...: összes érzeteink, más színek tükrében is.