Sörök mellett, összenyomva

Egy összenyomott sörösdoboz mellett
találom a kötetet, a négyeshatoson,
kevesen vannak,
már végigmentem a szerelvényen,
a jegyek ellenőrizve,
nem kötött belém senki,
csak egy férfi lyukasztotta ki
fejjel lefelé a jegyét,
nem volt erőm beleállni,
a diákot se kértem el
az ötvenesnek tűnő alaktól,
a kötet járt a fejemben,
gyorsan végigérni,
hogy visszatérhessek ahhoz az üléshez.
Sok mindent hagynak fent a villamoson,
kabátot, ételt, pénztárcát, esernyőt,
zacskókat, bennük kabát, étel, pénztárca, esernyő,
verseskötetből ez az első.
Valami szerző írta, nem ismerem,
de ez nem jelent semmit.
Az első vers címe „Ősz”,
erről még nem írt senki,
átgurulunk a Petőfi hídon,
egy jó sor van benne:
lelombozó vagy, mint az ősz,
ez tetszik, lefotózom
ujammal mutatom a sort,
nem baj ha a többit kitakarja a kezem.
A Corvin negyednél felszáll egy csöves,
továbblapozok,
„Hontalanság”,
a hon furcsa szó,
ott-hon, itt-hon, de így magában mit jelent,
a kéregető orrom alá nyomja papírpoharát,
finoman arcomba üvölt: kisegít.
Megy tovább, nem tudom,
ez kérdés volt-e,
vagy felszólítás, így önmagában,
nincs értelme.
A költő szenved a papíron,
nincs helye a világban,
itt feküdt a négyeshatoson,
egy meggyes Dreher mellett,
ha a költők odaírnák a címüket,
akkor lehetne válaszolni nekik,
könnyű nagy kérdéseket feltenni,
ha nem várod meg a választ.
Még többen szállnak fel,
nem törődöm velük,
„Színészbe szeretni”,
befutunk a Blahára,
mindenki egymás szájában van,
ezen a téren nem fér el senki,
hiába újítják fel, felesleges,
mint megizzadt hónaljra
a dezodor.
Ez egy hosszabb vers,
mélyen érintette a költőt a szerelem,
vagy nem tudja mit akar mondani,
én sem tudom,
az Oktogon nyolcszögét nézem
mire befejezi, udvariasan olvasom,
ahogyan a hogyvagy-ra szoktam
hallgatni a választ,
a villamoson veszélyesen könnyű
ismerősökkel összefutni,
leveszem az ellenőr karszalagot,
így nem néznek rám ferde szemmel.
„Malac társa mindesznek”,
művészi a cím,
mert értelmetlen,
a négyeshatoson közlekedni
disznóvágás, a villamos a disznóbél,
minden megállóban töltik bele az anyagot,
amíg szétfeszül,
amíg az emberek rányomódnak az ablakra,
egy lassan kanyarodó kolbász az egész.
Legalább hat bírságot kioszthatnék,
ezek azt hiszik minden ingyen van,
amiért nem azonnal kell fizetni.
„Lányom, ha Margit leszel”,
a hídon állunk,
látni az egész Parlamentet,
takarózik a politika
a művészet köntösébe,
itt lehet a legjobban kirabolni az embereket,
amíg kifelé bámulnak az ablakon,
nem vagyok rendőr,
csak az érdekel az út megvan-e fizetve,
minden más,
nem az én felelősségem.
„Kazalnyi hála”,
elérünk a Széna térre,
a költő mindent megköszön,
mindenkinek,
nekem azt, hogy olvasom a versét,
itt a végállomás,
mindenki leszáll,
a sofőr is,
csak én maradok,
oda-vissza a városon,
ahogyan az olvasni tanuló gyerek
húzza az ujját a sorok alatt,
pattog a szemem a lap két oldalán,
a többiek meg nem érdemelten utaznak,
vagy megérdemelten,
nincs, aki ellenőrizze,
a villamos ping-pong labda,
Móricznál az egyik ütő,
Széllnél a másik,
a versek maguk között dobálnak,
körbeérek akkor is,
ha egyenesen megyek,
a haladás csak érzéki csalódás.

 

 

Határok

Az emberi bőr vízhatlan
Kevés dolog hatol át rajta
Kívülről befelé nehezebben
A vizet lepergetem magamról
Nem hagy rajtam nyomot
De belülről kifelé
Könnyebb az út
Ahogyan a vér zúdul
A sebből ki
Az arcomba a bőröm alá
Ahogyan a szőr nő ki
Gyökereiből
Talán a bőr az egyetlen
Ahonnan könnyebb kifelé
Ez a határ
Köztem és közted
Amikor végigsimítod a karom
Nekem könnyebb eljutni hozzád
Ha fognád a körmöm mentén
Kilógó bőrt
És lefejtenéd rólam
Ha lehámoznál
Akkor megérinthetnél
Engem közvetlenül
Nem azt a bőrt
Amit a szüleim raktak rám
Nem azt a ruhát
Amit vettem
És akkor eggyé válna
A bent és a kint
Ugyanott lennénk
Húsod húsomhoz érne
Ha lehámoznád rólam
A cinizmust
A szerda esték nehéz terhét
Akkor végre azt látnád
Ami szerintem én vagyok
Ahogyan a buborék
és benne a levegő
Úgy vagyok én egy
Simíts végig rajtam
Lehetünk
Te meg én
Mi úgy eggyek
Ahogyan a bőröm nőtt rám
A hosszú évek alatt
Talán lehetsz te az
Akin keresztül úgy lát a világ
Lehetsz te a bőröm
Rámsímulva
Akkor a hús lesz
Az a határ
A csontjaim és közted
Amin nem lehet
Átlátni.