Első olvasatra ez a kötet nem akar több lenni minőségi szórakoztató irodalomnál – azonban Döme Barbara műve túlmutat ezen: kőkemény fricska a fogyasztói társadalom kínálta látszatlét felé. A regény atmoszférája a nyolcvanas évek csehszlovák filmszatíráinak emlékét idézi fel bennem (Nap, széna trilógia, Az én kis falum).
A főszereplő – és egyben narrátor – Mari szemén keresztül ismerhetjük meg az eseményeket. A helyszín egy meg nem nevezett település, ahol a falusi turizmus népszerű, virágzó üzletág. Az egyes fejezetekben a nyugdíjas korú Mari a maga csibészes stílusában meséli el a férjével, a címszereplő Sanyival közösen elkövetett ügyeskedéseiket, illetve hogy miként fordítják a maguk javára napjaink különféle vívmányait. A főszereplő házaspár, valamint a szomszéd Juci – egyben a legfőbb konkurens – a rendszerváltás előtti fusizós világban nőtt fel, viszont mindannyian alkalmazkodtak a jelenkor kihívásaihoz.
Mariék a szélhámosságaikhoz remek segítőt találnak egyetemista unokájuk, Virdzsike személyében, aki virtuális Sancho Panzaként segít nekik eligazodni az internet, a mai köznyelv, illetve a szleng dzsungelében. Virdzsike emellett nem rest ötleteket adni nagyszüleinek a további csirkefogászatokhoz.
Mari és Sanyi egymásra találása sem mindennapi, erről a regény nulladik fejezete szól, amely egyfajta eleve elrendelést sejtet a két főszereplő további sorsát illetően. Ezután több évtizedet ugrunk az időben, az éppen soron következő húzásuk kellős közepébe.
Az elbeszélő Mari jelleme hasonló a népmesékből ismert, furfangos parasztemberéhez, aki minden nehézségben kizárólag a lehetőséget látja, válságos helyzetben is nyomban előrukkol egy B-tervvel. Például, amikor Sanyi a sokadik stiklijük elkövetése közben majdnem életét veszti: „Mióta megcsináltuk a drága vendégeinknek a Sanyi csodái elnevezésű programsorozatot, az uram olyan népszerű lett, hogy csuda. Már több követője van a Facebookon meg az Instán, mint egy celebnek. Például annak a, na, mondják csak a nevét, annak, aki abban a törökös nevű sorozatban játszik. Mindegy is, a lényeg, hogy Sanyit imádják az emberek, s ha szeretik, hát jönnek a vendégházba, az meg termeli a pénzt. Szóval, ha valóban meghalt, akkor a temetéséből jó pénzt szakíthatok. Eladom a bulvárlapoknak, tán még a híradónak is. Más szempontból meg mégsem jó, ha megmurdelt, mert akkor ki csinálja tovább a Sanyi csodáit? Pót-Sanyit nem vehetek fel.”
Mari a könnyebb megélhetés reménye mellett sokszor hiúságból sző nagyratörő terveket; többek közt azért akar mindenáron elutazni Bali szigetére, mert az ellenlábas Juci ott járt. Mindeközben Sanyinak ennél jóval szerényebbek az igényei: napi egy sör, egy feles.
A Sanyi, az ismeretlen celeb beszédes kórkép egyrészt a magyar rögvalóságról, az elharapódzó korrupcióról, a vidéki egészségügy áldatlan helyzetéről (például a megvesztegethető, kiégett Miki doki időnként a kocsmában rendel), valamint arról a tünetről, hogy hiába a technológiai fejlődés, a világ felhalmozott tudása pedig szinte egy gombnyomással elérhető, mégis az emberi hiszékenység határtalan, a szürreálisra van igény.
A mai kor hiedelmeiben, az interneten terjedő álhírekben Mari mindig talál fogódzót, amelyből nyereséget próbál húzni. Ő maga nem érez lelkiismeret-furdalást, az ő olvasatában Sanyival csupán megadják azt az illúziót, amelyre a vendégek vágynak.
A történet nincs ténylegesen lezárva, Mari leleményessége végtelenített alagúthoz hasonló. A hangzatos című fejezetek alapján a regény folytatásos novellafüzérnek is tekinthető, amelyekből személy szerint szívesen olvasnék még.
Döme Barbara: Sanyi, az ismeretlen celeb, Orpheusz, Budapest, 2023, 164 oldal
