Munkaidőben vagyok, ráérek – dőlt hátra Zoli egy porlepte bútoron, a felújítás alatt álló gimnázium folyosóján. A kisfőnöknek megszólalt a mobilja, így most Zoli nem tudta, mi a teendője. Az egyik brigád már dolgozott, ma megérkeztek a beépíteni való ablakok.

Ladik Katalin az avantgárd örökségét viszi tovább. Költő, performer, színésznő egyszerre, ahogyan művei is születésüktől többlényegűek, nem elvonatkoztathatóak az előadásuktól.

Eleddig nem publikált Illyés-verseket bukkantott fényre a költő lánya, Illyés Mária. Igazi csemege tehát ez a kis csokor belőlük, amit közölhetünk, nem csak rajongóinak, de minden versszerető olvasónknak.

„Én olyan ember vagyok, hogy, amely házba bemegyek,

szeretem magamat hanyatt vágni a ládán…”

Petőfi Sándor levele Arany Jánoshoz – 1847. február 23.

jó lenne szeretkezni valakivel
mondtam egy buldózernek aki szilvafa volt
jó lenne szeretkezni veled mondtam
narancsaim elrepültek milyen üres az élet

Itt, a hegyen már nem keresünk cizellált technikai eszközöket, ha messzire akarunk látni. Csak leülünk a szőlős tetején összeácsolt kilátóba, az asztalra bor kerül, lelkünkbe szép emlékezet. 

Farkasra várunk. A hó tornyosodik, fehérség borítja a Görgényi-havasok bérceit. Kinézek, és arra gondolok: milyen kedves nekünk ez a táj, pedig olyan vad, mint az Ontario-tó környéke és a Sziklás-hegység Cooper és a Karl May indiánregényeinek idején.

Személyesen a vers – mint az esemény szlogenje hirdeti –, amivel találkozhatnak azok, akik ellátogatnak az idei, immár tizenharmadik Versmaratonra, és meghallgatják a kortárs alkotókkal folytatott beszélgetéseket.

Tamás apostolnak mondta a címben foglaltakat Jézus, de mondhatná Vilma asszonynak is, aki évek óta csak nagy fehérséget lát szép két szemével. A századik évét taposó hölggyel Petőfi Sándornak köszönhetően kerültem kapcsolatba.

A Petőfi bicentenárium alkalmából minden héten egy-egy versével emlékezünk nagy forradalmár költőnkre. Most megtudhatjuk, hogyan is viszonyult a költő a gazdálkodáshoz.

Molnár Vilmos Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei című novellafüzére szinte hibátlan mű. Egy hibát talál benne az olvasó: azt, hogy hamar véget ér.

lábam elé nézek kavicsot keresek
vizsgálom van rajta csizmanyom
hidegsége a régi
a meleg füst öblös rózsáit
a vadludak rohamsora átmetszi

Iancu Laura a lét alapkérdéseit kutatja. Megvannak ehhez a sajátos jegyei, a rá jellemző eljárások. Például a madarak különös szerepét is fölfedezhetjük. Ám nála nem a hagyományosnak mondható szabadságfogalom szimbolikája az elsődleges.

Idejött be a rakéta, mondja az ember a rommá lőtt lakásában. Az ember ezt teljesen nyugodtan mondja, olyan stílusban, mint az unatkozó háziasszonyok a Széna téri piacon.

Már esteledik Forrásligetben,
Holdas bokrok közt pajkos árnyak járnak,
Dalolva mókáznak és szalutálnak;
Köztük fájdalmad álomba rebben. 

Csöndesen elaludt Kipke Tamás (1952–2023), a könnyed iróniával fűszerezett nehézsúlyú megfogalmazások írója, az Új Ember katolikus hetilap évtizedeken át hűséges főszerkesztő-helyettese, az Országút barátja és szerzője. Kollégája, egykori osztálytársa búcsúzik tőle.

Múlt hónapban írtam ide egy szösszenetet, amelyben elmeséltem, hogy szégyenített meg – megjegyzem: teljesen jogosan – egyik szomszédom amiatt, hogy járó motor mellett ülök a kocsimban a garázsbejáró előtt néhány percig. Megosztottam a szöveget az írói oldalamon, és olyan emberek is lájkolták, akik addig semmi mást tőlem.

Érdekes dolog a kincsvadászat, mert bár sokan a puszta szerencsét tartják a siker szempontjából fontosnak, legfőként élénk figyelem és kitartás kell hozzá. A kultúrtörténet olyan gazdag aranybánya, hogy igen csekély szerencsével is találhatunk benne valóságos kincseket.

A Petőfi bicentenárium alkalmából minden hétfőn egy-egy versével emlékezünk nagy forradalmár költőnkre. Ebből a verséből kiderül, hogy már az ő korában is gondot jelentett a hitel...