Balatonfüred ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo Költőversenyt. A több mint harmincéves múltra visszatekintő költőversenyhez hasonló kezdeményezést Európában nem nagyon találni, a rendezvény az elsők között hozta létre az egységes, magyar irodalmi tér fórumát.

Madách Imre él, és itt ballag az Országúton – április végétől egészen szeptemberig. Azért él immár kétszáz éve közöttünk, mert éltetjük. Nemcsak mi, lapunk hasábjain, hanem mindnyájan, akik értjük a magyar nyelvet és irodalmat, és azok a szerencsés népek, akiknek nyelvére lefordították Az ember tragédiáját.

A Petőfi bicentenárium alkalmából minden hétfőn egy-egy versével emlékezünk nagy forradalmár költőnkre. Ma megnézzük, hogyan is látta  a mészáros és az író mesterség viszonyát?

Kétszáz éve, 1823. január 20-án született Madách Imre. Az ember tragédiája létrejöttét maga is megszenvedte. Szenvedésből lett nagy és igaz mű. Tudta, és drámája tudatja is, hogy a luciferi ámítás, ravaszság sikeres, és célba talál. Éppen ez az ember tragédiája.

A workationre nincs megfelelő magyar kifejezés. Talán hívhatnánk munkációnak, hiszen egyszerre vakáció és munka, jellemzően a digitális nomádok életformája. A szerző ennek jeles képviselője, Délkelet-Ázsiából tudósít róla minket.

A ChatGPT és úgy általában a mesterséges intelligencia kapcsán felmerül az emberben: akkor „megyünk a lecsóba”? Vagy mostantól már mindenki mindenhez ért majd?

A Szabó Ervin Könyvtár Ötpacsirta Szalonjában, a Magyar PEN Club rendezésében zajlott május 2-án Böszörményi Zoltán József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja díjas költő Fellázadt szavak című kötetének bemutatója.

A két híres poéta költői kapcsolata nem számít annyira nyilvánvalónak, holott, ha megnézzük, Reviczky több verset írt Petőfiről, vagy hozzá kapcsolódva, mint Arany Jánosról, vagy Arany Jánoshoz, és ez legalábbis elgondolkodtató.

Két nappal a franciaországi barát, Sipos Gyula (írói nevén Albert Pál) halála után a nagy irodalomtörténész-kritikus generáció újabb tagja, Pomogáts Béla is itt hagyott bennünket.

Koncert utáni kardlapozás, víziszínpadon igazoltató rendőrök, koncerteken kötött ismeretségekből lett házasságok, a Metro Klub, a Tabán, a Budai Ifjúsági Park – mindezek, és még sok más elevenednek meg a beat és a rock aranykorából a Mindenki! című könyvben.

Reviczky Gyula versével emlékezünk meg a munka ünnepéről, aki vallotta: a munka az, ami felemeli ezt az országot, s hogy Magyarország nem volt, hanem lészen.

Második órája pakolom az irodában a székeket. A régitől fáj a derekam, gondoltam, elcserélem valamelyik kollégám székére, aki épp nincs jelen, már ahogy ez lenni szokott, mikor emberek dolgoznak együtt.

Fazekas Lajos sokszínű művészegyéniség: diákként verseket írt és publikált, majd a film felé fordult, s az egyik legtöbb filmet jegyző alkotóvá vált, mint rendező, operatőr, színész, sőt kaszkadőr. Szeme világát vesztve újra a költészet felé fordult, ugyanolyan eredeti hanggal és tehetséggel.

Idén negyven éve, hogy már nincs közöttünk Illyés Gyula, huszadik századi irodalmunk egyik legkiemelkedőbb, sokat vitatott alakja. Az ő és a hatalom viszonya igencsak beszédes: sokan és szinte hivatalból bírálták, miközben a rendszer látszólag büszke volt rá.

Kiváló szerzőnk, Kipke Tamás elhunyt. Író és újságíró volt – de költő is. Ezzel a néhány versével is búcsúztatjuk, melyek Hiányjelek című, 1997-es kötetéből valók.

Az Országút magazin SZÍN-TÉZIS címmel egyedülálló, határokon is átívelő sorozatot indít Madách Imre születésének bicentenáriuma és Az ember tragédiája dráma színházi bemutatójának 140. évfordulója alkalmából.

Visszahúzódó, jól nevelt, fegyelmezett, illedelmes, szófogadó kisfiú volt Petrovics Sanyika kecskeméti iskolaévei alatt, 1828 és 1831 között. Nem ugrált a padon, nem terült el az asztalon, és nem lengette kezében a pennáját. Nem mindegy tehát, milyen lesz bronzba öntött alakja.

A századik évében járó Hegymegi Jánosné Vilma asszony a minap benevezett egy kerületi amatőr Petőfi-szavalóversenyre. Tudni kell róla, hogy évek óta vak, de remekül tájékozódik az élet dolgaiban, vannak tervei, vágyai.

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy herceg. Ennek a hercegnek volt egy országa, volt királyi apja és anyja, meg voltak testvérei. Jóképű, rendes, példamutató királyi család volt ez, nem volt náluk testvérháború, feleségmérgezés, három részre szakadt ország, meg hasonló ócskaságok, amik más királyságokban bizony elő-előfordulnak.

Az eső vastagon esett, és úrrá lett rajtunk a kétség. Ami aznap délután történt, mindenekelőtt a mi felelősségünk, sár-arcú, dudva-arcú népeké. Nem a rómaiaké, a Nagytanácsé. Ők a maguk nótáját játszották, de mi egyszerre kiáltottunk, meneteltünk.